Életforma.hu

STÍLUS

Mossunk ügyesen!

Mindenki álma, hogy a sokadszor felvett ruha is úgy nézzen ki rajta, mintha vadonatúj lenne. A körültekintő mosás egy lépéssel közelebb visz a célunkhoz. A technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a háztartási gépek egyre praktikusabbak, és a mosószerek is mindinkább vigyáznak ruháinkra. Ahhoz azonban, hogy ezek tudását kihasználjuk, néhány dologra oda kell figyelni, és a környezeti szempontokat is érdemes szem előtt tartani.

Az üzletek polcain sorakozó mosószerek szinte kivétel nélkül antibakteriálisak, kellemesen illatosítják és lággyá teszik a textilt, és akár alacsonyabb hőfokon is képesek mindezt a hatást kifejteni.


A legtöbb mosópor

ipari enzimek segítségével távolítja el a szennyeződést. Proteázok, lipázok, amilázok garantálják, hogy nem marad foltos a ruha, a celluláz pedig az anyag puhaságáról gondoskodik. Miután a pamutrostok végei kiállnak a főrostokból, bolyhokat képeznek, csökkentik a felület simaságát, megfogják a koszt. A bolyhosodás minden mosással fokozódik. A celluláz feladata a kiálló végek lemarása, ezáltal csökken a bolyhképződés, tartósabb, puhább lesz a szövet. Ezek az adalékok 40-50 Celsius-fokon a leghatékonyabbak, efölött általában elbomlanak, ezért az enzimeket tartalmazó mosószereket nem érdemes ennél magasabb hőfokon használni.

A színek szerinti csoportosítás

hatékonyabbá teszi a mosást. A fehér ruhákhoz ajánlott készítmények legtöbbször szerves peroxid-vegyületeket – is tartalmaznak, ezenfelül optikai fehérítőkkel érnek el látványos hatást. Az ibolyántúli sugárzást elnyelő, kék fényt kibocsátó vegyületektől az anyagok fehérebbnek látszanak, igaz, nem lesznek tisztábbak.
A nehezen lebomló kemikáliák helyett a fehér pamutanyagokat hagyományos módon egy fazékban is ki lehet fehéríteni 1-2 kanál reszelt mosószappan és citrom segítségével. Tíz perc főzés után a ruha egészen újszerű lesz.
A színes textilekhez készült szerekben bizonyos színvédő anyagok garantálják, hogy a ruhanemű nem fakul a sokadik mosás után sem. A színek tompulásának oka, hogy a mosás során oldódnak a festékanyagok, a kibolyhosodott textilszálak pedig másképpen verik vissza a fényt. Ezért is érdemes kifordítva és legfeljebb 40 fokon mosni a ruhákat. A fekete textilek még a színes ruháknál is kényesebbek, ezért léteznek kifejezetten ezekhez készült folyékony mosószerek. Hatásukat növelhetjük, ha mosás előtt fél órára hideg vízbe áztatjuk a ruhákat.

Környezetkímélően
Tévhit, hogy minél több mosószert használunk, annál tisztább lesz a ruha. A túladagolás felesleges, árt a pénztárcánknak, és a környezet szempontjából is káros. A legtöbb mosószer tartalmaz foszfátot, amely lágyítja a vizet, és semleges a kémhatása. Bár a mai szennyvíztisztítási eljárással a mosóporok környezetre ártalmas adalékai maradéktalanul eltávolíthatók a szennyvízből, minél kevesebb kerül a csatornákba, annál jobb. Az öblítők adalékanyagai közül már több kerül a természetes vizekbe. Ha valaki mindenáron ragaszkodik az öblítő használatához, készíthet házilag környezetkímélő szert. Ehhez 1 csésze mosószóda, 1 csésze háztartási ecet, 1 csésze víz és 5-10 csepp illóolaj – például illatos levendula, amelynek fertőtlenítő tulajdonsága is van, vagy citromolaj, amely frissítő hatású – kell. A természetes szerek nemcsak az ökoszférát, hanem a bőrt is kímélik.


Vannak biológiailag lebomló,

az egészségre nézve veszélytelen termékek a fekete vagy színes ruhák mosásához. Ezek hatásukat tekintve megbízhatóak, ugyanakkor nem károsítják a környezetet például foszfáttal. A mosódió kifejezetten élénkíti a színt. Némi ecet hozzáadásával pedig megőrizhető a ruhák puhasága, a bolyhosodás csökkenthető. Ha a pamutprogram öblítővizébe néhány kanál glicerint teszünk, a ruha nem fog filcesedni.
A pamut és a selyem speciális tulajdonságaira válaszoló mosószerek palettája is gazdagodik. A gyapjúholmit poroljuk ki, mielőtt a gépbe tesszük, és legfeljebb 40 fokon mossuk, lúgos szer hozzáadása nélkül.

A megfelelő mosási hőmérséklet

szintén lényeges, hiszen a mosógépek a víz felfűtéséhez használják a legtöbb energiát. Válasszunk egymáshoz hasonló hőmérsékleten mosható darabokat. Ha így nem gyűlik össze kellő mennyiség, inkább az alacsonyabb hőfokra állítsuk a gépet, ne a magasabbra, amelyben esetleg összemegy a ruha, hamar bolyhos vagy túlságosan gyűrött lesz, a színe kifakul.
A ruhákat a szennyeződés mértéke szerint is csoportosíthatjuk. Az alig piszkos darabok rövidebb programban is frissek és üdék lesznek, így csak az igazán piszkosakat kell hosszabban és magasabb hőfokon mosni.

forrás:Konyha &Fürdő Magazin 2011/2 Őszi száma


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.