Életforma.hu

STÍLUS

Mű vagy természetes? Melyik az egészségesebb?

Műfenyőt vagy élő karácsonyfát vegyünk? Egy kanadai tanulmány szerint az élő növény környezeti és egészségügyi szempontból is jobb döntés.

Nyugodtan kivágathatod

„Semmi rosszat nem teszel, ha kivágatsz egy karácsonyfának való fenyőt” – állítja Clint Springer a Philadephiai egyetem botanikus és biológusprofesszora, aki maga is egyetért a kutatás eredményeivel.

A kutatások szerint egészségesebb az élő fenyőfa

Az Ellipsos nevű kanadai független cég által végzett elemzés szerint az élő fenyő szinte minden szempontból jobb döntés. Egy műfenyő átlagos élettartama hat év. Ha ennyi ideig használják, akkor nagyjából háromszor annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, a legyártása és a szállítása, mint az élő fenyőé.

A műfenyők jelentős része Kínából érkezik Amerikába és Európába is. A szállítás és a gyártás pedig komoly környezeti hatásokkal jár. Ezzel szemben az élő fenyőket az adott országban nevelik, nálunk zömében a nyugati határszéli falvakban.

„Sokan azt gondolják, hogy a műfenyő mellett döntve megmentik egy fa életét, de ezeket a fenyőket valójában kizárólag azért ültetik, hogy karácsonyfa legyen belőlük.” – nyilatkozta a botanikusprofesszor. Környezeti szempontból akkor lesz egyenértékű az élő fával a műfenyő, ha legalább húsz esztendeig használják – összegzi az Ankert.hu kertészeti magazin.

Jobb az egészségnek is

A műfenyő nem csak környezeti, de egészségügyi szempontból is hátrányos. Alapanyaga kőolajon és fémeken alapszik, tehát nem megújuló, és gyártása során egészségre ártalmas anyagok keletkeznek. Sőt, a kész műfenyő is tartalmaz, például PVC-t, de akár ólmot is, ami az egészségre kifejezetten ártalmas.

A Kyoto-i Egyetem 2007-es tanulmánya szerint a fenyőerdők illata egyértelműen csökkenti a stresszt és a depressziót.

„Az élő karácsonyfa egészségünk szempontjából jobb, mint a műfenyő” –nyilatkozta Dr. Birgitta Gatersleben, a brit Surrey Egyetem környezetpszichológusa, aki szerint míg a természetes környezet nyugtató hatású, addig a mesterséges környezet növeli a stresszt.

Jobb a gazdaságnak is

A hazai gazdaságnak is jót tesz az, aki élő fenyőt vásárol. A hazai kínálat jelentős része ugyanis a nyugati határszélről származik.  Zala, Somogy és Vas megyében több száz kistermelő neveli meg azt a 1,5-1,8 millió fát, amit idehaza állítanak fel karácsonykor.

A fák döntő része 1-2 hektáros apró birtokokról származik, és 5-10 évig nevelik őket, míg elérik a megfelelő méretet. Hasonló a helyzet a földlabdás fenyőkkel is. Ezek döntő része is Magyarországon nevelkedett fel és itteni embereknek adott munkát.

Ezzel szemben a műfenyők jelentős része importtermék, amelyek nem ritkán Kínából érkezik.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.