Életforma.hu

STÍLUS

Nánási Pál mobilfotózik is

Mindenkinek van egy álma, amelyet talán már gyermekkora óta tervezget és mindig szeretett volna megvalósítani. Amennyiben kellő időt szánnak rá, a technológia és egy kis kreativitás segítségével még az igazán távolinak tűnő célok is elérhetővé válnak. A Samsung Galaxy Z Fold2 ebben is segítheti a felhasználókat, hiszen különleges kialakításának köszönhetően egészen új lehetőségeket biztosít az önmegvalósításra, ezek jelennek meg a márkanagykövetekkel készült fotósorozaton.

Láttátok már Ördög Nórát kopaszon? Fotó: Samsung

2020-ban mindenki megtalálhatta azt az elfoglaltságot vagy személyes célt, amelyért szívesen tesz minden nap. Ha valaki elmerülne egy új témában, tanulna valami hasznosat, vagy támad egy kreatív ötlete, a technológia segítségével ezt akár másokkal is megoszthatja. Az új hobbik, a szuper receptek vagy éppen a nappalihoz igazított edzéstervek is azt jelzik, hogy a közösségi médiában is nagy sikere van annak, ha a felhasználók új oldalukat mutatják meg. Az emberek az elmúlt hónapokban betekintést adtak mindennapjaikba, őszinte tartalmakat osztottak meg, kipróbáltak új platformokat és új stílusokat is. Több világsztár is megmutatta, hogyan változott meg az élete és egészen közel engedte magához a rajongóit.

Henry Kettner pilótának állt. Fotó: Samsung

A Samsung legújabb kampányában Nánási Pál készített különleges fotósorozatot hazai hírességekről, ezzel lehetőséget adott számukra, hogy megvalósíthassák régi vágyaikat és új szerepben tűnhessenek föl. Ördög Nóra kopaszon, tetoválásokkal jelent meg, mint mondta, mindig szerette volna ezt a bevállalós oldalát megmutatni .

„Mikor anno levágattam a hajam, kaptam hideget-meleget. A munkámból fakadóan nagyító alatt van a külsőm minden pillanatban. Ez már az életem része, megszoktam. De néha jó érzés kicsit lázadni, a fotózáshoz választott szerepem ezt tükrözi.”

Nessajból titkos ügynök lett. Fotó: Samsung

Nessajból titkos ügynök lett, Henry Kettner pedig annak ellenére állt be pilótának, hogy valósággal retteg a repüléstől. Török Ábel filmrendezőként jelenik meg, Kovács Rami és Nagy Dani pedig előadóművészként léphettek a kamera elé, mint balerina és rocksztár. Mindegyikük régóta szerette volna kipróbálni magát egy új műfajban.

Dobó Ági, a díva. Fotó: Samsung

„Ez a telefon olyan, mint egy ékszer” - mondta el Dobó Ági, aki dívaként tündökölt az elkészült képeken.

A fotók célja, hogy a felhasználókat is kísérletezésre és kreatív megnyilvánulásokra inspirálják. A legújabb technológiáknak köszönhetően a lehetőségek szinte kimeríthetetlen tárháza áll a felhasználók rendelkezésére. A közösségi platformokon elérhető filterekkel repülés nélkül utazhatnak vagy vicces maszkokat ölthetnek. Az okostelefonok kamerájába integrált AR funkciókkal saját magukról mintázhatnak virtuális avatart, amelyet aztán kedvükre alakíthatnak és próbálhatják ki, milyenek lennének például rózsaszín hajjal. A Galaxy Z Fold2-t kihajtva, szelfikészítés közben a felhasználó magára irányíthatja a Hátsó kamerát miközben a Fedlapi kijelzőn láthatja magát, és egyszerűen exponálhat is.

Kovács Rami balettművész lett. Fotó: Samsung

Az otthon is megtalálható alapanyagokkal akár híres képeket is újraalkothatnak, a cosplayerek stílusában. A legfontosabb a kreativitás és megtalálni azt, ami a legközelebb áll hozzánk.

„A Galaxy Z Fold2 az eddigi legkülönlegesebb készülékünk, amely több mint egy okostelefon. A felhasználók életmódjára is hatással van és új dolgokra inspirál – mondja Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Nagy öröm számunkra, hogy a Nyiss egy új világra kampány résztvevői megismerhették egy új oldalukat, valóra válthatták régi álmaikat és ezzel minket is felfedezésre és kreativitásra ösztönöztek.”

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.