Életforma.hu

STÍLUS

Ne váljon rémálommá a strandolás - kerüld a bányatavakat!

Kintről csábítóan sekélynek tűnik a bányatavak partja, ám a víz veszélyeket rejteget, nem véletlen a tiltás. Ennek ellenére minden nyáron több százan fürödnek az átlátszó vizű tavakban, pedig évről évre nagyjából száz halálos áldozatot követelnek Magyarországon.

Gyönyörű kék víz, homokos part, első ránézésre ideális fürdőhelynek tűnik a bányató és környéke, de sokan nem számolnak az itt rejlő veszélyekkel.

Csak a partről látszik sekélynek - Kép: geograph.org.uk

A gyanútlan strandoló úgy látja, mintha a tó fokozatosan mélyülne, ilyenkor érheti a legnagyobb meglepetés, ugyanis már néhány lépés után eltűnhet a lába alól a talaj. A víz alatt ugyanis annyira meredek, hogy akár már egy-két lépés után 15–20 méter mélyre is süllyedhet a gyanútlan fürdőző. A meder kiszámíthatatlan, mert általában hatalmas markolóval, vagy kotróhajóval bányásszák a kavicsot, a működő bányákban ráadásul a munkálatok miatt szinte naponta változhat, hogy hol mélyül jobban” - mondta el Varju-Majzik Péter, a Pest megyei bugyi és a Győr-Moson-Sopron megyei szárföldi bányákat üzemeltető Cemex Hungária Kft. bányászati üzletág igazgatója.

„További veszélyforrás, hogy a bányatavak fenekén gyakran maradhatnak a bányászatból származó, gyakran éles tárgyak, fémhulladékok, drótkötelek. Ezek általában nehezen észrevehetők, mivel az ilyen vizekben többnyire nem jók a látási viszonyok” – tette hozzá a szakember.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a víz hőmérséklete sem egyenletes, amíg a felszínen általában 20–23, kicsit lejjebb már csak nagyjából 10 fokos, ami könnyen okozhat például lábgörcsöt.

A bányatavaknál vízimentő-szolgálat sincs, ha bajba jutunk, nincs olyan szakember, aki a segítségünkre sietne, vagy szakszerű ellátásban részesítene. Ne vegyük hát semmibe a figyelmeztetéseket, mert a bányatavakat életveszélyesek, nem alkalmasak a kánikulai hűsöléshez.

Így lesz biztonságos a nyaralásod!
Vannak óvintézkedések, amelyek betartásával elkerülhető a legtöbb tipikus nyári baleset. Problémák még a legóvatosabb utazókkal is előfordulhatnak, ezért érdemes vigyázni! Most biztosítási szakértők segítenek.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.