A problémák akkor kezdődtek, amikor az orvos (mert akkor még nem volt divat az apás szülés) elvágta a köldökzsinórt.
Én hülye, azt hittem, hogy a "szorult helyzetemből" egy sokkal nagyobb, csodálatosabb és szabadabb világba érkeztem. Tévedtem.
Mozgásteremet azonnal leszűkítették, amikor mosolyogva pólyába gyömöszöltek. Már akkor korlátoztak. Kezem-lábam belezsibbadt, hiába ordítottam eltorzult és vörös "babaarcommal", - hamar rá kellett jönnöm, nem vagyok elég nagy ura a helyzetnek.
Felhagytam hát a hisztériával, és mindenkire édesen gügyögtem és mosolyogtam. Bejött. Roppant ügyesen megnyertem a "nagyok" elismerését, ám nem sokáig bírtam, és hamar felrúgtam a szabályokat.
Mindenki a "helyes irányba" akart terelni; a szüleim mindenképpen, az óvónéni szép szóval, a tanárom vonalzóval, a hatóságok törvényileg, a párom érzelmileg, a gyerekeim függőséggel...
Hol én szívtam, hol engem csapoltak le energetikailag, néha én voltam kiszolgáltatott, de gyakran tőlem is függtek. Olykor híján voltam a bizalomnak: se másban, se magamban nem találtam.
Sokszor csúsztam ki a saját irányításom alól, és kerültem valaki más "befolyása alá".
Ilyenkor ökölbe szorult a gyomrom, egy darabig rágódtam és magamat emésztettem, aztán egyszer csak epésen jól megjegyeztem... Kirobbantam.
Így vetettem véget a megpróbáltatásoknak, és menekültem meg az emésztési zavaroktól, a gyomorfekélytől, a vastag- és vékonybél betegségektől, az epe és májproblémáktól, valamint a cukorbajtól.
Szóval, egy önvédelmi módszert fejlesztettem ki: távol tartom magam az energia vámpíroktól, a hatalmi harcok színtereitől, és magamat feltöltve igyekszem uralni a helyzetet.
Mert az erő velem van! ???
Szóval könnyű...
Szerinted veled...? Hát, jut belőle neked is, csak tudd, hogy hol a határ!
Na ja...
