Egy piros ajtón keresztül bejutottunk egy hihetetlen hangulatos helységbe, ahol a régi asztalok mellett rozoga, csúnya székek álltak, a falakon pedig a vakolat omladozott. De mégis első látásra beleszerettünk és a törzshelyünkké vált. Meg akartuk mutatni mindenkinek, West Balkán függővé váltunk. Próbáltunk elmenni más szórakozóhelyekre, de a szívünk visszahúzott minket a Kisfaludy utcába.
Itt tanultunk meg csocsózni, itt beszéltük ki problémáinkat, és bonyolódtunk kisebb-nagyobb szerelmekbe, és olykor itt készültünk a vizsgáinkra.
A kertben burjánzó növények látványa, és a nyári isteni szendvicsek egyik szórakozóhelyhez sem hasonlíthatók. .
Ezeket az emlékeket bezártam egy dobozba és nagyon vigyázok rá. Néha kinyitom, mosolygok, és boldogság tölt el, majd elszomorodom, mert március 5.-én lerombolták. Elpusztították, földig rombolták a helyet, melyet sok fiatal nagyon szeretett.
Kilátástalanok vagyunk és dühösek, mert nincs a városban még egy ilyen hely. A sajátunknak éreztük a kis WB.-t, a "MI" helyünk volt. Most pedig a piros ajtó helyett egy földig rombolt szemetet látunk. Nagyon fáj a szívem, mert lezárult egy korszak, megszűnt a Kis West Balkán, sokunk törzshelye.
