Igaz, ebből a "kultúrából" is hiányzik az a 40-50 év. Sokféle összetevője van a kulturált bor- és más italfogyasztásnak - a mértéken kívül is - ám most csak a poharól beszélnék.

Sajnos még a magas kategóriájú éttermekben és szállodákban is szereztem rossz tapasztalatokat. Négy-öt csillagos helyeken is találkozni még a szocialista érából visszamaradt rövid szárú, kisméretű borospoharakkal, széles kelyhű, kistalpas pezsgőspoharakkal. Az üzletek polcai pedig zsúfolásig vannak olyanokkal, melyek semmilyen italhoz nem jók, alkalmatlanok arra, hogy az ital illatát, aromáját élvezhesse a fogyasztó.

A pohár jelentősége pedig éppen az élvezeti érték biztosítása legfőbb érzékszerveink számára (szem, orr, ízlelőbimbók). Vegyük sorra tehát azokat a szempontokat, melyek a megfelelő pohár használatát jelentik.

Kezdjük mindjárt a pezsgővel. A hosszú szárú, talpas, hosszú kelyhű, szájánál kicsit szűkülő vagy enyhén nyíló pohárban, az úgynevezett "flute" formájúban a legélvezetesebb. Lassan, gyöngyözve távozik a szénsav, mely jól látható a kehelyben, s az élvezeti érték sem illan el olyan gyorsan, mint a széles szájú, alacsony kelyhűekből.

Alapvetően a bor illata, zamata, fajtája és életkora határozza meg, hogy milyen poharakat használjunk. Az igényes pohárválasztást jelzi, ha azt is figyelembe vesszük, hogyan készítették az adott fajtájú bort. Maximalizmus lenne természetesen, hogy ki-ki tartson otthon 7-8 féle (!) boros poharat. Minimálisan 2 féle kell. Fehérboros és vörösboros.

Mindkettő hosszú szárú, talpas, vékonyfalú, száján befelé szűkülő, kehely alakú. S a nagyobbikat használjuk a vörös bornak! A vörös bort ugyanis akkor lehet jobban élvezni, ha egyszerre csak kisebb mennyiségben töltjük ki, nagy pohárba!  A hosszú szárnak pedig komoly szerepe van a bor élvezetében.

A borhoz kicsit is érteni akaró ember ott fogja meg a poharat, azzal pörgeti a bort a pohárban, emeli a fény felé, hogy színét megvizsgálja, s emeli magához, hogy illatát érezze, majd megkóstolja. (Ha a kelyhet fogjuk meg, óhatatlanul ott maradnak az ujj lenyomatok, s zavarja a bor színének vizsgálatát.)

A boros poharak űrmértékére ma már csak hozzávetőleges számok vannak, de alapszabály: a kehely legszélesebb pontjáig szabad csak tölteni, akkor érintkezik a legjobban a levegővel, bontakozik ki legjobban az illata, illetve forgatással tovább levegőztethető. Sajnos sok étteremben ugyan megfelelő pohárban hozzák a bort, de teletöltik!

A két alapboros pohár némileg univerzálisan használható további borokhoz. A fehérborosat használhatjuk a rosé borokhoz is, illetve ha kedvelik a természetes desszertborokat, aszút, illetve kései szüretelésű fehér borokat, azokat is nyugodtan tölthetik a fehérboros pohárba. A többéves, nemes vörösbor cuvée-khez pedig természetesen a vörös boros poharat használjuk.  A töltési mennyiség ezeknél azonban már más! A roséból a fehérhez hasonló mennyiséget, a desszert borból, és a cuvée-kből viszont kevesebbet töltsünk a poharakba.

Természetesen nem csupán a borokat kell a megfelelő poharakba tölteni, hanem minden italt az aperitiftől a pálinkán át, az üdítőtől a sörökig.

Egy kicsit is igényes háztartásban tehát - kompromisszumként - legalább ötféle pohárnak kellene lennie. Az említett pezsgősön és kétféle boroson kívül egy magas, párhuzamos falú, kb. 2,5-3 dl űrtartalmú pohárnak az üdítőkhöz, ásványvízhez, sörhöz és long drink-ekhez, továbbá un. rövid italosnak (pálinkáknak, párlatoknak, grappának), mely kis kelyhű, hosszú szárú, kifelé nyíló szájú.

Ha kedvelik a konyakot, annak feltétlenül a klasszikus konyakos poharat szerezzék be.

Az igen rafinált borkedvelőknek ajánljuk a gyártók legújabb, s a borász szakma által is üdvözölt tulipán alakú poharat, melynek karimája kifelé nyílik, elősegítve, hogy a szájban a bor még jobban szétterüljön, hiszen a nyelv különböző részein mást érzünk.

Egészségükre kívánja: Lovas Katalin