Cseppet sem tartom rossznak, s háborúnak végképp nem - mint ahogy az egyik népszerű on-line híroldal aposztrofálja - a múzeumoknak azon törekvését, hogy érdekes és vonzó időszaki kiállításokkal csábítsák be (vissza) a szépművészeti alkotásoktól erősen elfordult hazánkfiait.

Az kétségtelen, hogy számos kulturális intézmény, így köztük a nagy múzeumok is súlyos financiális gondokkal küzdenek. A festmények, szobrok nyújtotta művészi élmény élvezete, a mondanivalójukból való szellemi, lelki-érzelmi feltöltődés az utóbbi évtizedekben sajnos éppúgy kiment a divatból, mint az olvasás.

Az állandó kiállítások lanyha látogatottságának azonban sajnos némileg maguk az intézmények is okozóivá váltak. Nem ismerték fel ugyanis kellő időben azokat a kulturális szokásbeli, szociológiai, életforma változásokat, melyek az általános érdeklődés elfordulását eredményezték.

A mostanra kialakult, s "háborúnak" nevezett folyamat elindulása mögött én azt a - pozitív - felismerést látom, hogy a kulturális intézmények vezetői rájöttek: bizonyos értelemben a kultúra is árú. El kell "adni". "Vizsgáljuk meg hát alaposan, mi kell a piacnak, azaz mire lehetne fogékony a megnyerni kívánt látogató". Nos a Szépművészeti Múzeum után, a Műcsarnok, majd a Nemzeti Galéria, az új helyre költözött Ludwig Múzeum is elkezdett végre "más szemmel" nézni, gondolkodni és így meglátni a lehetőséget. S az eredmény nem maradt el. Ügyes marketingfogásokkal az időszaki kiállítások látogatóit megpróbálják "megfogni" állandó kiállításaik megtekintésére is. S ez nem háború, hanem úgy hívják verseny. Egészséges verseny, s nem konkurencia harc. S ezzel mindenki jól jár. A felnövekvő generáció is ráérez újra a képzőművészet szépségére, szellem és lélekformáló hatására.