Életforma.hu

STÍLUS

Nem vérzik? Nincs halálán? Akkor mehet ...

A papír közli velünk, hogy az OEP csökkentette a támogatást, és amennyiben nem vagyunk halálunkon, nem készülünk elvérezni, akkor kalap-kabát. Indulhatunk haza.

Több, mint egy hónapja készülök, hogy elvégeztessem a már igen csak aktuális nőgyógyászati rákszűrést. Emellett, adódtak olyan gondjaim, amelyekről sejtettem, hogy nem kellene nyaralás utánra halasztani orvoslásukat. Nincs mese és kifogás: irány a nőgyógyász.

Az orvosi vizsgálatok ezen válfaja különösen kellemetlen számomra is, bár már túlvagyok egy nem túl egyszerű szülésen, elméletben tehát sok újdonság nem történhet velem. Ettől függetlenül, még mindig nehezen szánom rá magam.

A gyerekfelügyelet már egy hete megszerveztem, egész napi hideg-meleg élelem bekészítve- a magánorvosom ugyanis (akit nem sűrűn zavarok) épp nyaral, ezért a kevésbé vonzó, de annál embertpróbálóbb sztk-s megoldás mellett döntöttem. Hiba volt.

Nyolc órakor már zsúfolásig telve a váró, gyorsan helyet keresek az ajtó mellett, ami azonban makacsul csukva van, hadd pácolódjunk a negyven fokban még tovább. Végül is, mi másra is vágyhatna például az a mintegy tíz, utolsó heteiben lévő kismama, aki szintén velem együtt izzad.

A percek pedig egyre csak telnek és telnek. Közben újabb embertömegek özönlenek be az ajtón, amit végre valahára sikerül nyitott állapotban tartani.

A harminc perces udvariassági várakozás után felötlik néhányunkban, hogy vajon miként lehet az, hogy itten, kérem szépen nem időben kezdődik a meló. Vajon mit szólna a főnököm, ha én is, mintegy véletlenül elfelejteném határidőre leadni a munkáimat?

A kérdés persze költői, a választ hadd hagyjam titokban...

Az asszisztensnők már hallhatóan bent vannak, finom kávé illata száll, zajos beszélgetés hallatszódik. Orvos sehol, mi pedig kérdőn nézegetünk egymásra.

Mire kilenc óra is elmúlt, kiolvastam egy kisregényt (Rubin Szilárdtól a Csirkejátékot -ne hagyják ki!), megittam egy liter ásványvizet, és hazatelefonáltam, hogy valószínűleg, ebédre sem érek haza.

Ezen a ponton azonban már megszólat a kisördög is bennem: itt ma nem lesz rákszűrés, de még csak vetkőzni sem kell. Pedig ez a legizgalmasabb része a vizsgálatnak, nemdebár?

Egyszer csak nyílik az ajtó, Zrínyiként rohan ki az asszisztensnő, kezében egy nagy tacepaoval. Ellentmondást nem tűrő hangon közli, hogy mindenki legyen oly kedves, olvassa el, és ehhez tartsa magát, majd visszatér fedezékébe.

A papír szárazon és hivatalosan tudatja, hogy az OEP csökkentette a támogatást, és amennyiben nem vagyunk halálunkon, nem készülünk elvérezni, akkor kalap-kabát. Indulhatunk haza.

Egyébiránt lehet időpontot kérni. Majd. Valamikorra.

Hazamentem, és feltárcsáztam egy magánorvost. Ötezerért holnap megcsinálja a szűrést, és valószínűleg a nem halálos, de komolynak tűnő gondjaimmal is foglalkozni fog.

Mindez Szegeden, megyeszékhelyen, egy klinikákkal felszerelt városban

KV 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!