Több, mint egy hónapja készülök, hogy elvégeztessem a már igen csak aktuális nőgyógyászati rákszűrést. Emellett, adódtak olyan gondjaim, amelyekről sejtettem, hogy nem kellene nyaralás utánra halasztani orvoslásukat. Nincs mese és kifogás: irány a nőgyógyász.
Az orvosi vizsgálatok ezen válfaja különösen kellemetlen számomra is, bár már túlvagyok egy nem túl egyszerű szülésen, elméletben tehát sok újdonság nem történhet velem. Ettől függetlenül, még mindig nehezen szánom rá magam.
A gyerekfelügyelet már egy hete megszerveztem, egész napi hideg-meleg élelem bekészítve- a magánorvosom ugyanis (akit nem sűrűn zavarok) épp nyaral, ezért a kevésbé vonzó, de annál embertpróbálóbb sztk-s megoldás mellett döntöttem. Hiba volt.
Nyolc órakor már zsúfolásig telve a váró, gyorsan helyet keresek az ajtó mellett, ami azonban makacsul csukva van, hadd pácolódjunk a negyven fokban még tovább. Végül is, mi másra is vágyhatna például az a mintegy tíz, utolsó heteiben lévő kismama, aki szintén velem együtt izzad.
A percek pedig egyre csak telnek és telnek. Közben újabb embertömegek özönlenek be az ajtón, amit végre valahára sikerül nyitott állapotban tartani.
A harminc perces udvariassági várakozás után felötlik néhányunkban, hogy vajon miként lehet az, hogy itten, kérem szépen nem időben kezdődik a meló. Vajon mit szólna a főnököm, ha én is, mintegy véletlenül elfelejteném határidőre leadni a munkáimat?
A kérdés persze költői, a választ hadd hagyjam titokban...
Az asszisztensnők már hallhatóan bent vannak, finom kávé illata száll, zajos beszélgetés hallatszódik. Orvos sehol, mi pedig kérdőn nézegetünk egymásra.
Mire kilenc óra is elmúlt, kiolvastam egy kisregényt (Rubin Szilárdtól a Csirkejátékot -ne hagyják ki!), megittam egy liter ásványvizet, és hazatelefonáltam, hogy valószínűleg, ebédre sem érek haza.
Ezen a ponton azonban már megszólat a kisördög is bennem: itt ma nem lesz rákszűrés, de még csak vetkőzni sem kell. Pedig ez a legizgalmasabb része a vizsgálatnak, nemdebár?
Egyszer csak nyílik az ajtó, Zrínyiként rohan ki az asszisztensnő, kezében egy nagy tacepaoval. Ellentmondást nem tűrő hangon közli, hogy mindenki legyen oly kedves, olvassa el, és ehhez tartsa magát, majd visszatér fedezékébe.
A papír szárazon és hivatalosan tudatja, hogy az OEP csökkentette a támogatást, és amennyiben nem vagyunk halálunkon, nem készülünk elvérezni, akkor kalap-kabát. Indulhatunk haza.
Egyébiránt lehet időpontot kérni. Majd. Valamikorra.
Hazamentem, és feltárcsáztam egy magánorvost. Ötezerért holnap megcsinálja a szűrést, és valószínűleg a nem halálos, de komolynak tűnő gondjaimmal is foglalkozni fog.
Mindez Szegeden, megyeszékhelyen, egy klinikákkal felszerelt városban
KV
