Csak semmi ijedelem, nem nyelvészet, hanem morfondírozás következik. Egy kis rácsodálkozás pár kézenfekvő dologra, pl. arra, hogy a népi szólások, bizonyos fordulatok nem afféle költői absztrakciók, amelyek a nép névtelen, ám zseniális egyedeinek tehetsége folytán szublimálódtak, esetleg jegesedtek ki. Magyarul: úgy igazak bizony, ahogy vannak. Nekünk csak a rácsodálkozás, valamint a melegvíz állandó felfedezése marad.
Jó pár évvel ezelőtt az orvostudomány egy jeles ifjú képviselője egy banális mandulaműtét előkészítése kapcsán megállapította, hogy rendkívül fejlett rágóizmaim vannak. Mindezt örömmel nyugtáztam volna, ha nem éppen egy kis toroknyiszatolás előtt hozza a tudomásomra. Így lapoztam. A dologból csak annyi érintett, hogy markáns állkapcsom miatt bizony soha nem estem a divat fő sodrába, továbbá körülményes volt sapkát, sminket, szemüveget és dekoltázst választani. A ráismerés akkor lett drámai, amikor évtizedekkel később egy ki nem nőtt bölcsességfogam kioperálása alkalmából szabályosan szétverték az állkapcsomat. Hónapokba tellett kiheverni a tapintatos beavatkozást, de hogy azért el ne felejtsem, szájzárat kaptam ajándékba, amelyet teljesen megszüntetni soha többé nem sikerült. Hja, ha az embernek rendkívül fejlett rágóizmai vannak... Nem mellékesen azért megismerkedtem a pszichológia freudi leágazásának egy magyarázatával arról, hogy az emberek azért félnek különösen a fogorvostól, mert a fog hatalmi szimbólum, és az ember nem kedveli, ha a hatalmi szimbólumát fogorvos nevű idegen hatalmak macerálják. Mindig tiszteltem a tudományt és ezen tézisét a magam példájával is alá tudtam támasztani. Következő fogorvosaim tapintatosa(bba)k voltak és bágyadt mosollyal vették tudomásul, hogy csak két ujjnyira nyitok, attól sem voltak elragadtatva, hogy álmomban csikorgatom a fogaimat, de ezen semmi csodaszer nem, csak a nyugodt alvás segített.
De hol itt a népi szólás? - kérdezi a türelmetlen olvasó és igaza van. Hiába az évtizedes tapasztalat, a fogcsikorgatós, ménkű nagy állkapcsos lét, macerálás, mégis csak mostanában fedeztem fel: ha dühös vagyok, ám - mint többnyire - fegyelmezett, akkor görcsbe rándul az állkapcsom, fokozódik a szájzáram és nem tudok az almámba harapni. Egy ilyen alkalommal valakivel éppen megosztottam mérgelődésemet és röviden summáztam a helyzetet: piszkosul berágtam X-re. Villámcsapásként ért a felismerés: szó szerint. Tényleg berágtam. Nagy pillanat volt, de azt gondoltam: mentem volna inkább nyelvésznek, talán megspóroltam volna a kemény incidenseket az élet és az állkapcsom között. Vagy önök ismernek olyan nyelvészt, aki bárkire, bármiért berágott volna? Ki van zárva - annál ők jobban vigyáznak az artikulációs bázisukra.
Faragó Judit
