Életforma.hu

STÍLUS

Ők lépnek fel idén nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A Margitszigeti Színház nyitási tervének legfőbb szempontja a biztonság és ennek érdekében a mindenkor aktuális intézkedések betartása, betartatása. A fellépő produkciókkal, művészekkel közösen ezért a játszóhely úgy döntött, hogy az eredeti májusi nyitás dátumát áthelyezi június elejére, a májusi produkcióknak pedig új időpontot biztosít.

Az idei szezon - a tervek és a lehetőségek szerint - június 3-án, a nemzeti összetartozás napi, Magyar hősök, csaták és szerelmek emlékesttel kezdődik, a Nemzeti Táncszínház előadásában Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre fellépésével.

Új időpontban a májusra tervezett koncertek

Az előszezonra tervezett könnyedebb, könnyűzenei koncertekről sem kell lemondaniuk a rajongóknak, mert azokat új, egyeztetett időpontokban megrendezi a Színpad. Így a fellépő sztárok, a közreműködő művészek és a technikai stáb is a fellépéseket megelőző felkészülési időszakot már beoltottan és biztonságos kezdheti meg.

Fotó: Szabad Tér

A 2021-es műfaji sokszínűség jegyében a színpadon a jazz, pop, elektronikus és klasszikus zenei előadók egyaránt szerepelnek: Lotfi Begi például legjobb szettjeivel érkezik, több sztárvendég, köztük Rúzsa Magdi, Radics Gigi, Lábas Viki, Császár Előd, Nika és Kollányi Zsuzsi társaságában. Ez a koncert most szeptember 15-ére került. A Žagar 20, szeptember 17-én lesz, és a Budapest Klezmer Band 30 éves jubileumához is csatlakozhatunk, most május helyett július 1-én. A Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra koncert szeptember 4-én szól majd, Tóth Gabival és meglepetésvendégekkel. Június 29-én Demjén koncert. Az eMeRTon-díjas Szikora Róbert és az R-Go pedig szeptember 12-én lép fel.

Színpadi előadások

Bár az idei évben a Margitszigeti Színház tágra nyitotta kapuit a könnyűzene előtt, mégis a színház fő profiljához – a színházi, dramatikus és szcenírozott előadásokhoz – egyértelműen hű maradt. A járványhelyzet sújtotta, négy fal között töltött nehéz hónapok után, a Margitszigeti Színház programsorozatának ígérete nemhogy üdítően, de kifejezetten megnyugtatóan, szívet melengetően hat mindazok számára, akik több mint egy év elteltével sem szokták meg, hogy ha színházat akarnak látni be kell kapcsolniuk a számítógépet.

Kinyitjuk a kapuinkat, helyet adunk a művészeknek, a pandémia miatt nehéz helyzetbe került előadóknak megadjuk a színpadra lépés lehetőségét, a kőszínházi szezonban elmaradt bemutatóknak is helyet adva,  biztonságos, szabadtéri körülmények között. – mondta Bán Teodóra, a színház ügyvezető igazgatója.

Klasszikus zene és opera

A klasszikus zenei kínálatban az opera, balett, és a rendhagyó látvánnyal és tartalommal színpadra készülő évfordulós szerzők, Verdi és Mozart kiemelt figyelemre számíthatnak. A nagy szimfonikusok és kórusok előadásában felcsendülő „best of” zenei utazás az egykori bemutatók pompás helyszíneinek látványával, valamint filmrészletek bejátszásával kiegészítve válik valódi élménnyé. A néhány hónapja a bécsi operaházban, a nyers realista stílusáról elhíresült, Calixto Beito rendezése Bizet: Carmen operája a Margitszigeten a Magyar Állami Operaház közreműködésével kerül színre. Augusztus 20-án, az ünnep alkalmából pedig a Bánk Bán opera lesz repertoáron.

Musical 

Ha nyár és színház akkor a szervezők megadják a választás lehetőséget, így valószínű, hogy az ötös musical kínálatból a műfaj kedvelői akár többet is megtekintenek majd. A Puskás, a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré, a Mozart! és a Tesla musicaleket, részben a kőszínházi idényben elmaradt, és így szabadtéri bemutatóként láthatja majd a közönség, először a Margitszigeten. Az algíri származású koreográfus, Hervé Koubi Odüsszeia bemutatója, és a Raszputyin bőrébe bújó orosz balettművész világsztár, Szergej Polunyin gondoskodik majd az elmúlt év, és a még előttünk álló időszak keserű pillanatainak tartalmassá tételéről vagy megédesítéséről. Caramel évadzáró koncertje pedig tényleg már csak az a bizonyos hab lesz a tortán a Margitsziget tündérkertjében.

Zene, zene és zene

A teljesség igényével illik megemlíteni, az idei szezon játékrendjének további izgalmas és színes felhozatalát: A margitszigeti nyári színházban debütál A Csókkirály látvány-koncert Radics Gigi, Zséda, Szulák Andrea, Vastag Csaba, Király Viktor, Csonka András és Heincz Gábor Biga közreműködésével, és a minden évben visszatérő dalszerző-zenész Fenyő Miklós immár 24. alkalommal, a Napfény jön a vihar után mottójú összeállításával érkezik a szigetre. Újra lesz Geszti Péter koncert, először lép a Margitsziget közönsége elé Dés László a Pál utcai fiúkkal, és szintén visszatérőként élvezhetjük Stanley Jordan virtuóz játékát a Quartettel.

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.