Életforma.hu

STÍLUS

Otthonszépítés

A tavasz a megújulás és az újrakezdés időszaka, a legalkalmasabb új célok, tervek megfogalmazására és előkészítésére. Sokan az otthonuk, a lakásuk és házuk megszépítésének is tavasszal kezdenek neki. De nem mindegy, hogy milyen anyagokkal! 


A tavasz beköszönte a legtöbb ember életében a tenni akarással párosul, ilyenkor erőt gyűjtünk, s nekilátunk lakásunk, házunk felújításának, az otthonszépítés praktikus teendőinek. Aki szereti a rendet és gondozottságot maga körül, mindenképp eltakarítja a hosszú tél nyomait: virágot ültet, fákat metsz, ápolja a kertjét, illetve lehetőségei szerint új külsőt kölcsönöz festéssel, csempézéssel, tapétázással otthonának.

A modern világban már arra is oda kell figyelni, hogy mindezeket a jó cselekedeteket, milyen anyagokkal, eszközökkel teszi az ember, nehogy kárt okozzon saját maga és szerettei egészségében.
Létezik egy szerves vegyület, amely az élő szervezet anyagcseréjének normális terméke, a fában természetes módon is található, mégis kimutatták rákkeltő hatását. Úgy hívják: formaldehid. Otthonainkban a legtöbb formaldehid a fűrészporból vagy faforgácslapokból készült bútorokból párolog ki, mert ezeket formaldehid-gyanta alapú kötőszerrel préselték össze. Bár a felhasznált formaldehid mennyiségét a különböző iparágak az elmúlt 15 évben jelentősen csökkentették, még mindig aggasztó, hogy milyen sok helyen fordulhat elő. A formaldehid megtalálható egyes padlóburkolatokban és szőnyegragasztókban, illetve sok szobafestékben is.

A formaldehid a lakás levegőjébe kerülve légúti, szem- és bőrpanaszokat, valamint allergiát okozhat, hosszútávon pedig - magas koncentrátum esetén - daganatos elváltozások kialakulásához vezethet. Szerencsére magas koncentrációban a formaldehiddel általában nem találkozhatunk, ezért a légúti allergén hatására kell a legjobban odafigyelnünk.

A formaldehid nagy része megkötődik a felső légutak nyálkahártyáján, izgatja a légutak nyálkahártyáját, gátolja a légúti nyálkahártyán lévő csillószőrök mozgását, ezáltal rontja a szervezet helyi védekezőképességét. Allergiás vagy gyulladásos légzőszervi betegségben szenvedők különösen érzékenyen reagálhatnak a formaldehidre!
A legjobb tanács, hogy minden tavasszal formaldehid-mentes festéket (például Poli-Farbe Platinum) válasszunk, s mindig gondoskodjunk a megfelelő szellőztetésről, mert meleg, párás környezetben több formaldehid jut otthonunk légterébe.

Sereg Nikoletta


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.