Életforma.hu

STÍLUS

Padova egyik legszebb gyöngyszeme

Életemben először sikerült eljutnom Olaszországba. Mivel művészettörténetet tanulok, számomra ez egy óriási lehetőség. Előre elkészítettem az útitervet, és az első állomás Padova volt.

Az utcákon sétálva lépten-nyomon csodálatos helyekre érkeztünk: a Szent Antal bazilikához aki a város védőszentje, a Scrovegni kápolnához ahol Giotto értékes festményei láthatóak, a múzeumokhoz, a régi templomokhoz és a lenyűgöző terekhez...

Giotto 1305-ben és 1306-ban egy rendkívüli freskósorozatot festett az Arena-, vagy más néven a Scrovegni-kapolnában. Ezt a művet tartják a művészettörténészek Giotto főművének. A hírneve és a munkai iránti érdeklődés ellenére nincs dokumentálhatóan tőle származó festmény, és ez felveti a szerzőség néhány problémáját. De az általánosan elfogadott tény, hogy a padovai Arena-kápolna freskóciklusa Giotto keze munkája, s ez adja a kiindulópontot munkái vizsgálatához. Az Arena-kápolnát (egy római aréna helyen épült) vezeklésként építtette Arrigo Scrovegni az apja bűneiért, aki hírhedt uzsorás volt - Dante is említette Isteni színjáték című művében. Az építést 1303-ban kezdtek el, Giotto freskói 1305-06 körül készültek.

A freskósorozat harmincnyolc képből áll, és az Evangéliumból, valamint az apokrif Szent Jakab evangéliumából ábrázolnak jeleneteket, amelyek körbefutnak egyenesen az épület belsejében. A nyugati falon látható az Utolsó ítélet, az Annunciation a szentélyív fölött. A fő falterületnél a festmények három sorában jelenetek láthatóak Szűz Mária és szülei, Szent Anna és Szent Joachim életéből és Krisztus Passiójából. E színhelyek alatt láthatóak azok az alakok, akik az erényeket és bűnöket személyesítik meg, s akiket kőszobrokat szimulálva festettek - ez az első grisaille a művészet történetében. Már a bizánci mesterek is szívesen festettek Szent Jakab evangéliumának jeleneteit, de Giotto új életet öntött alakjaiba, amelyek kitűnnek gazdag érzelmi világukkal, melyre éppúgy jellemző a szeretet gyöngéd kifejezése, mint a fajdalom határtalan kifejeződése.

Itt szemlélhető együtt mindaz, ami biztosítja Giotto művészetének magas rangját. Ő fedezte fel újra az antik művészet hanyatlása óta feledésbe merült perspektívai vívmányokat, s ez által képeinek térhatása magával ragadó.  Kompozíciója szoros összefüggésbe vonja az alakokat, a perspektívát és a tájat, s ebben a cselekvő ember a főszereplő. Szereplői - még a gótikából eredően - típusok, egy-egy jellembeli tulajdonság megtestesítői, az újonnan alakuló polgári világ eszményképei. Az alakok méltóságát, zártságát emeli, hogy Giotto drapériákba burkolja őket, nem törődve az anatómiai helyességgel. A freskócikluson használt kevés, de szemléletes eszközzel érte el, hogy az írni-olvasni nem tudók számára is érthető, követhető volt a cselekmény.

A Srovegni-kápolnán kívül Padova-ban kötelező sétát tenni a Prato della Valle-ben, ami egy kert és 78 olyan szobor található benne, amelyek a város hírnevét idézik, és egy szökőkút mellett vannak körben elhelyezve. Kötelező elmenni továbbá a híres régi kávézóba, a Caffe Pedrocchi-ba, ami ma is a város egyik legjelentősebb találkozási helye.

Elbűvölt, elvarázsolt Padova!


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.