Életforma.hu

STÍLUS

Pihenjen vezetés közben!

A Mövenpick Csoport kizárólagos leányvállalata, a svájci érdekeltségű Marché International étteremlánc Ausztriában terjeszkedik: november 19-én megnyitotta Ausztria legnagyobb autópályamenti pihenőhelyét Marché Schwechat néven, a bécsi S1-es sztráda mentén.

A Marché Schwechat vendégeinek, köztük az áthaladó nyaralóknak, családoknak, üzleti ügyfeleinknek vagy akár a régió szomszédos országaiból (például Magyarországról) érkezőknek széles választékot, gyakorlatilag minden igényt kielégítő friss ételeket és frissítő italokat kínál a külső bécsi körgyűrű S1-es autópálya-szakaszán.

A 14 hónapos építési munkálat és a 3,5 millió eurós befektetést követően a most megnyitott pihenőhely lesz a legméretesebb Ausztriában, és naponta több mint 4000 látogatót várnak, akik a több mint 100 fős személyzettől udvarias kiszolgálásra számíthatnak.

A Marché International augusztusban jelentette be, hogy hat, magas minőséget képviselő éttermet nyit Magyarországon a MOL legforgalmasabb, autópálya melletti töltőállomásain. A Marché éttermei fontos mérföldkövet jelentenek majd a hazai vendéglátóipar fejlődésében, hiszen ezáltal jelenik meg az első, autósokra specializálódott európai catering vállalkozás a magyar vendéglátás országúti szegmensében. Az első MOL-kutakon levő Marché éttermek előreláthatólag 2008 elején kezdik meg működésüket. Az éttermeket a következő években az igények függvényében továbbiak követik Magyarországon és a régió egyéb országaiban egyaránt.

Minőség és frissesség

Ausztria legnagyobb pihenőhelyének ékköve a 330 ülőhelyes Marché Freshness Étterem lesz. A látványkonyhában élenjáró Marché hangulata piactéri étkezést idéz, hiszen az ételek a vendégek szeme előtt készülnek. Így megfigyelhetik a főzési technikákat, vagy személyesen meggyőződhetnek a helyi és szezonális termékek frissességéréről.

A széles skálájú ételek azonnali, piactéri bódéban történő elkészítése által megtapasztalhatják az egészségtudatosságot, sőt lehetőségük nyílik számos tésztaétel, sütővasról való grill specialitás, zöldségek, saláták, levesek, sütemények és még sok egyéb más élvezetére is. A Marché International szigorúan betartja az elkészítés és a minőségellenőrzés merev szabályait. Az összes hozzávaló és fogás rövid, szorosra szabott időkereten belül kell, hogy elkészüljön és kerüljön az asztalra. HA többféle salátára van igény, ezek különálló kis tálkákban készülnek el. A tésztaételekhez szükséges metéltek folyamatosan, frissen főnek, akár otthon. Amennyiben a mindig kézzel facsart gyümölcsleveket négy órán belül nem tudjuk értékesíteni, újabb adagokkal helyettesítjük őket. Semmit sem melegítünk újra, nincs raktározást célzó tömeggyártás.

Friss kenyér a Marché Natural Pékségéből

A Marché Natural Péksége friss süteményeket, kenyeret, pogácsákat, tortákat kínál, kiegészítvén ezzel a Marché Schwechat profilját. Pékségünkben kizárólagosan a tradicionális pékségek szokásaihoz és hagyományaihoz igazodva sütünk. Ez annyit tesz, hogy a tésztánk 100%-osan természetes alapanyagokból készül, és nem tartalmaz semmiféle sütőpor keverékeket, sem adalékanyagokat. A pékségünk számára vásárolt liszt ebben a régióban készül, helyi malmokban.

Másik fontos minőségi ismertetőnk, hogy tésztánk elegendő hosszú kelési idővel rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy kenyerünk természetes íze teljes mértékben kibontakozzon, ami bár kicsinek tűnik, mégis jelentős különbség. Minden nap frissen és széles választékban sülnek egészséges kenyereink.

Gyermekeink szükségleteinek kitűnő szem előtt tartása

(A 2006-os svájci Gastro Award győztese)

Mivel számunkra fontos a gyerekeknek szóló barátságos légkör megteremtése, a Marché Schwechat-ban mind bel-, mind pedig kültéren játszótereket nyitottunk számukra. A játszóterek megtervezésénél nagy hangsúlyt fektettünk az anyaghasználatra, mint például a fa elemekre. Mindezen felül széles skálájú gyermekmenük is kaphatóak a piactéren.

A Marché előkékkel, luftballonokkal, festőkészletekkel és a menükhöz járó apró meglepetésekkel teszi különlegessé az élményt a gyermekek számára, így támogatva az idelátogató családokat. A vezető bébiételt gyártó céggel, a Hipp-pel együttműködve lehetőséget nyújt arra, hogy a legfiatalabb látogatók pihenőjévé is váljon, így az elcsigázott szülők is pihentető látogatást tehetnek a Marché Schwechat-ban. A gyors, de mégis diszkrét kiszolgálás eredménye, hogy nem csak az egyedülálló, de a csoportosan idelátogató vendégek is otthon érezhetik magukat.

Non-stop bár, Burger King, kamionos pihenő, tesztvezetési pálya

A Marché Freshness Étterem szomszédságában található egy 30 ülőhelyes kamionos pihenő. A kamionsofőrök itt tévézéssel, biliárdozással, avagy játékgépekkel kapcsolódhatnak ki. A bár 24 órában áll a vendégek rendelkezésére és egy 130 ülőhelyes Burger King étteremmel egészül ki az étkezési paletta. Nem felejtettük el sportos beállítottságú vendégeinket sem, a Schwechat-i pihenőhely tesztvezetési pályával várja őket, amelynek tervezett megnyitási ideje 2008 tavaszára datálódik.

Hotel Schwechat

A Marché International egy háromcsillagos szállodát is üzemeltet a Schwechat-i pihenőhelynél. A hotel négy szintjén 76 szoba áll a vendégek rendelkezésére, ebből kettőt mozgássérült vendégek elszállásolására terveztek. Megtalálható itt továbbá három, a legmodernebb eszközökkel felszerelt, 200 ember befogadására alkalmas előadóterem is. Mindezek mellett a bécsi Schwechat-i repülőtér közelsége, könnyű megközelíthetősége, az ingyenes parkolás és a szállodai szobák kínálata remek választássá avanzsálja a hotelt, legyen szó üzleti találkozókról vagy különleges alkalmakról.

OMV benzinkút

Az új OMV benzinkút és a VIVA közel 1200 négyzetméteres területen terül el. Öt kúttal rendelkezik, amelyek különböző gázolaj minőségekkel szolgál a különböző autótípusokhoz. Emellett a kamionok részére rendelkezésre áll négy nagyteljesítményű, illetve további két AdBlue-t és földgázt kínáló kút is. A szomszédságában elterülő 75 ezer négyzetméteres parkoló 200 teherautó, 20 busz és 350 autó befogadására képes. Az egy minőségi kávézó légkörével bíró friss árukat és kávét kínáló új VIVA 130 négyzetméteren ad otthont minőségi termékeknek. Az új OMV a hét minden napján nyitva tart éjjel-nappal.

A Marché International

A Marché International a Mövenpick csoport divíziója. Autópályák, repülőterek és vonatállomások mellett üzemeltet gasztronómiai vállalkozásokat az alábbi márkanevek védjegye alatt: Marché Cindy's Diner és Mövenpick éttermek. 2006-ban a vállalat 262.5 millió CHF-es eladást ért el Németországban, Ausztriában, Svájcban és Szlovéniában. Jelenleg megközelítőleg 2500 alkalmazottal bír.


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.