Georg Osseg, egy amatőr archeológus először a II. világháború környékén hallott történeteket egy kis faluban a Boszorkányok Erdőjéről. 17 évvel később, mikor már tanárként dolgozott, visszatért ebbe a Frankfurt melletti településre, hogy felderítse azokat a különös jeleket, amelyekre korábban bukkant, és amelyek megerősíteni látszottak elképzelését: Jancsi és Juliska története valós eseményeken alapul.
A nyomozás során alaposan áttanulmányozta Grimmék Jancsi és Juliska történetét, és igyekezett úgy tekinteni a szövegre, mint egy bűnügy hiteles dokumentumára.
A mese alapján sikerült beazonosítania, hogy a spessarti erdő keleti részén, valószínűleg egy hegyen lakhatott a favágó és családja (a mese elején van egy rövid utalás a fényviszonyokra, ebből sikerült rájönnie).
Az erdőben sétálva, ahol a favágó családja is járhatott, hirtelen egy ismerős útra lelt. Rájött, hogy egy régi Grimm-könyv illusztrációjaként látta ezt a helyet korábban.
Az általa kikövetkeztetett helyen azonban szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy sajnos a házat, ahol a család lakhatott, már lerombolták. (1954-ben)
A következő megoldandó probléma egy pihenőhely felkutatása volt. A mese szerint ugyanis a favágó azt mondta, hogy a gyerekeket az erdő legsűrűbb részébe viszi majd, ahol tüzet gyújt.
Tüzet az erdőben? Egy favágó?
Nos, a kutató ezt felettébb különösnek találta. Ez valószínűleg akkor egy tisztáson lehetséges.
Tovább olvasta hát a szöveget: a gyerekek, hallván, hogy magukra akarják hagyni őket, az út mentén kavicsot potyogtattak a földre. Ehhez a 8 év körüli Jancsi megtöltötte a zsebeit, és a házuktól a tisztásig mindig elejtett egyet, amikor az előzőt már alig látta.
Ossegnek is egy 8 éves fiú segített elvégezni ezt a kísérletet: teletöltötte a gyerek zsebét kavicsokkal, aki aztán előírásszerűen elpotyogtatta őket. Igen ám, csakhogy semmiféle tisztást nem találtak.
Érthetetlen.
Most megismételte újra az egészet, de ezúttal a saját zsebeit töltötte meg kaviccsal, és ő dobta le őket. Hamarosan egy mezőre érkezett...tehát a mese elferdítette a valóságot, és Jancsi és Juliska valószínűleg, felnőttek voltak: hiszen egy felnőtt horizontja nagyobb, így a távolságok is megnőnek a kavicsok között.
Osseg a tisztáson talált egy fát és rátekerve egy 25 méteres kötelet, amit a mese is megemlít. Később kiderült, kb. 315 éves kötélről van szó.
Hamarosan rálelt a boszorkány házának romjaira is: megtalálta a kemencét és benne egy női csontvázat. Felfedezte a sütőszerszámokat és a mézeskalács recepteket is.
Osseg azonban nem tudott napirendre térni afölött, hogy vajon két ember, mintegy véletlenül betévedve egy magányos erdei házikóba, miért öli meg az ott tartózkodó nőt?
A választ ő maga fedezte fel egy fali mélyedésbe rejtett recepteskönyv és levéltári kutatások segítségével.
A házikó egy Katharina Schrader nevű mézeskalácsos asszonyé volt, akinek egy bizonyos Hans Metzler mézeskalácssütő udvarolt. El akarta venni feleségül, hogy így jusson hozzá a nő titkos gyömbéreskenyér receptjéhez. A nő azonban kikosarazta, mire Metzler feljelentette boszorkányság vádjával. Az inkvizíció viszont ártatlannak találta.
Katharina elmenekült a férfi elől, s vett egy házat az erdőben, ahol sikeres mézeskalács sütödét üzemeltetett.
A férfi ekkor úgy döntött, megöli Katharinát. Húgával felkeresték Katharina házát, rátörtek, megölték, és az egyik, még meleg kemencébe dobták. Metzler, aki udvari szállító volt Nürnbergben, büntetlenül sütötte tovább mézeskalácsait.
Jancsi és Juliska tehát két gyilkos lehetett.
Forrás: www.skepticfiles.org/evolut/gingerbr.htm alapján
KV
