Életforma.hu

STÍLUS

Rendezd be a gyerekszobát a feng shui szerint!

A gyerekeknek hatalmas szükségük van a fényre, már csak azért is, mert sokkal több időt töltenek a kialakított szobájukban, mint mi felnőttek a sajátunkban.

A legtöbb családban a legsötétebb, legkisebb zug lesz a gyereké. Pedig hatalmas szükségük van a fényre, már csak azért is, mert sokkal több időt töltenek a kialakított szobájukban, mint mi felnőttek a sajátunkban. Cikkünk további szempontokat is ad a gyerekszoba berendezéséhez.

A gyermekszoba berendezésével a gyermek fejlődése, tanulása, egészséges személyiségének kibontakoztatása a cél. Szobájának feltétlenül biztosítania kell a félrevonulás lehetőségét az erőgyűjtéshez, a felkészüléshez, hiszen ebben nagy segítséget jelenthet egy jó energiákkal rendelkező kuckó.
A gyerekszoba berendezésénél feltétlenül betartandó alapszabályok a következők:

  • Különös figyelemmel rendezzük el az ágyát. Maximálisan vegyük figyelembe a személyiségjegyeit, az elemek hatását, hiszen egy gyermeknek mind mennyiségében, mind minőségében több alvásra van szüksége, mint egy felnőttnek. Az ő esetében még inkább igaz, hogy a pihenés a relaxáció legfontosabb része.
  • Fokozott gonddal válasszuk ki a bútorzatot. Az ódon, ócska holmiknak, amit már sehol nem használunk, de a "gyereknek még jó lesz" felkiáltással berakjuk a szobájába, semmi keresnivalója egy fejlődő személyiség közelében.
  • A legtöbb családban a legsötétebb, legkisebb zug lesz a gyereké. Pedig hatalmas szükségük van a fényre, már csak azért is, mert sokkal több időt töltenek a kialakított szobájukban, mint mi felnőttek a sajátunkban. Tehát fontos, hogy világos, és lehetőleg sok természetes fénnyel rendelkező helyiséget kapjanak.
  • Ne zsúfoljuk tele a szobát. A fejlődésnek teret kell biztosítanunk.
  • A gyermekeknek lelki táplálékra is nagy szükségük van, ezt részben a család szeretetéből vagy az olvasmányaikból merítik, de igen nagy hatást gyakorolnak rájuk a kiválasztott színek is (a narancssárga például ösztönöz, és segít a képességek kifejtésében). Ezek derűt, nyugalmat sugároznak, de ha lehet, vegyük körül őket állatképekkel is. Amikor pedig eljön az idő, hogy maguk is alakítanának rajta, engedjük meg ezt nekik - természetesen normális keretek között.
  • A családi múltat ábrázoló képeket soha ne tegyük ide. A múlt visszahúz, és lehet, hogy a gyermek számára negatív erőként hat.
  • A gyermekszoba kiemelten fontos területe a tanulás szeglete, épp ezért különösen lényeges az íróasztal elhelyezése. A gyermek életének hosszú éveken keresztül meghatározója a tanulás, ezért hangsúlyosan kell kezelni. Az íróasztal optimális esetben kicsit kerek, de a szűk hely miatt elhelyezése gyakran nehéz. Ne tegyük falhoz soha, az ajtónak háttal pedig végképp ne. Ne féljünk az elfordított, sarokra merőlegesen állított formától. Nem kell mindennek mértani pontossággal, a fal adottságait követnie. Akkor van a legjobb helyen, ha a gyermek az ablaktól oldalra, a falnak háttal ül, és ugyanakkor jól látja az ajtót. Ha ez nem lehetséges, akkor jól elhelyezett tükrökkel sokat segíthetünk a berendezésen, ekkor viszont arra kell figyelnünk, hogy a tükröt ne az ágy közelébe tegyük.
  • A játéksarok is nagyon fontos. Nem mindegy, hogy mivel, hogyan és miként játszik a gyermek, hiszen ez is befolyásolja őt a fejlődésében. Figyeljünk arra, hogy sok gömbölyű, kerek játékos tárgy legyen a környezetében.
  • Végül engedjük meg, hogy a gyermek kirakhassa kedvenc tárgyait, képeit. Ettől érzi valóban sajátjának a szobáját. Otthonosság érzetét kelti, ha részt vehet egy kis lakrésze kialakításában.

Forrás: Horváth Mária: Feng Shui enciklopédia


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!