Életforma.hu

STÍLUS

Rúzsa Magdi elárulta, hogyan éli meg a járványhelyzetet

A koronavírus Rúzsa Magdi életére is hatással volt. Ez az időszak megihlette az énekesnőt, aki új dalában az érzéseiről énekelt.

Az énekesnő nem titkolja, hiányoznak számára az önfeledt baráti találkozók, a szerettei ölelése. Érzéseit most dalban is elmondja Rúzsa Magdi.

Nem kis komment-cunamit indított el a legnagyobb videomegosztó oldalon Rúzsa Magdi új dala, amelynek klipje alatt nem győznek hálálkodni a rajongók. A ’Szembeszél’ című dal ugyanis maga az életigenlés, amelyre Rúzsa Magdi, – és a rajongók kommentjeit látva – sokak szerint most, a járvány sújtotta helyzetben igencsak szükségünk van.

Szerettem volna egy olyan dalt írni, amely arról szól, hogy elég a sötétségből, hagyjuk magunk mögött, már a napfényt várjuk. Nézzünk előre, éljünk, ne temessük el magunkat ebben az időszakban sem! Ezt mindenképp szerettem volna kommunikálni.

– árulta el az énekesnő a 95.8 Sláger FM-en, aki képi világában egy felhőtlen, bulizós videoklipet álmodott meg. Mint mondja, éppen az volt a célt, hogy felidézzük, milyen fantasztikus dolgok ezek, ne felejtsük el, mi állhat előttünk, még ha most elérhetetlennek is tűnik.

A videóklipben azok a dolgok tűnnek fel, amik örömet okoznak, mint Magdinak, mint mindenki másnak (koncert, baráti találkozások, ölelések, csókok), és amire nem volt mostanság lehetőségünk a járványhelyzet miatt.

https://www.youtube.com/watch?v=FgrLE_Rci-A

Ebben az időszakban még inkább felértékelődtek az emberi kapcsolatok. Ha belegondolok, a barátaimmal már mi sem öleljük meg egymást, nincs puszi, maximum egy-egy ökölpacsi, az is csak ritkán. Hiányzik az érintés! Már el is felejtettük, hogy milyen úgy bulizni, hogy mások is ott lihegnek körülöttünk, hogy milyen érzés az, amikor ezt „szabad”. Hiányoznak ezek a dolgok, ahogy az érintés is. Erre nemcsak a léleknek, de a testnek is szüksége van

– mondta Rúzsa Magdi, akinek Karma című lemeze nemrég jelent meg. Az énekesnő bár hívő, hisz a sorsszerűségben.

Semmi sem történik véletlenül, talán ez a mostani helyzet sem. Hiszen rávilágít arra, hogy hogyan élünk...vagy hogyan kellene élnünk. Több dalon keresztül feszegetem ezt a témát, biztos vagyok benne, hogy minden, mindennel összefügg. Istenhívő vagyok, nevezhetjük bárhogy, de abban hiszek, hogy van az az „Egy”, ami mindent összefog, a múltat, a jelent és a jövőt is. Ezért is bátorkodtam a lemeznek a Karma címet adni, szerintem nagyon különleges lett ez az album –

-tette hozzá a Sláger Reggel műsorvezetőinek Rúzsa Magdi.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.