Életforma.hu

STÍLUS

Stresszoldás színekkel

Napról napra rohanás, stressz, kapkodás, folyamatos teljesítés, amíg bírjuk. Mindeközben muszáj valamikor feltöltődni! Nagyon fontos, hogy szervezetünk is megkapja, ami jár neki, ugyanis előbb-utóbb baj lesz abból, ha mindig csak elveszünk az energiájából, de nem pótoljuk azt.

Az otthoni kikapcsolódás talán könnyebben passzítható a feszes napirendekbe, mint az, hogy eljárjunk valahová. Egy hangulatos fürdőszoba már fél siker, különösen, ha olyan zuhanykabinnal vagy káddal szereljük fel, amelybe a gyártó színterápiát épített.

Nem újdonság

Már az ókorban hittek a színek jótékony fiziológiai hatásában. A fennmaradt emlékek szerint az ókori Egyiptomban például színes, elsősorban piros, kék, vagy ibolyaszínű drapériával elfüggönyözött szobákba helyezték a betegeket és úgy vélték, hogy a napsugárzással rávetülő színes fény hoz jobbulást. Az ókori görögök is használták ezt a terápiát: a panaszoktól függően más színű helyiségbe fektették a gyógyulni vágyókat.

A fehér és a belőle keletkező színspektrum egyes tagjai – tehát a szivárvány színei – elvileg mind máshogy hatnak, más helyzetben javítják közérzetünket, esetleg gyógyítanak. Nagyon leegyszerűsítve a fehér csillapítja a fájdalmat, a piros élénkít és emeli a vérnyomást, a zöld nyugtat és kisimítja az idegrendszert, a kék csökkenti a gyulladást, a lila antidepresszáns, a sárga méregtelenít és jókedvre hangol, a narancs pedig segít felszínre hozni a pozitív energiákat.

Az Egyesült Államok egyik kaliforniai egyetemén például hatvan reumás betegségben szenvedő, középkorú nő körében végzett napi 15 perces, kékkezelés lényeges javulást hozott. Hasonlóan eredményesnek tűnt egy másik kísérlet, ahol a fejfájást orvosolták piros színnel. A mesterséges fényforrásokból leginkább hiányzó ultraibolya (UV) fénnyel kísérleteztek a berlini Charité Klinikán. 50 szívbeteg páciensen végzett vizsgálatok tanúbizonysága szerint az UV-fény hatására csökkent a vérnyomás és a vér koleszterinszintje.

Színekben lubickolva

Bár kevés tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre, a tapasztalatok szerint a színek hatását a víz és a gőz tovább erősíti: a víz közvetíti az adott színből kinyerhető energiát, és így a teljes bőrfelületen keresztül intenzíven jut szervezetünkben a hidromasszázs kádak segítségével, a zuhanykabinokban pedig a gőz fokozza a koloritok hatását.

Tudósok szerint sejtjeink bizonyos receptorok segítségével – hasonlóan a szemünkhöz – reagálnak a színekre. Tudományos magyarázata nem létezik, egyesek mégis úgy vélik, hogy a kabinok, illetve kádak színterápiája ¾ főként a lila színű fény ¾ csökkenti a narancsbőrt, sőt fogyókúrák kiegészítéseként is érdemes lehet kipróbálni.

A színterápiáról persze akkor se kell lemondjunk, ha a fürdőszobánkban éppen nincs leddel felszerelt kád vagy zuhany. A legegyszerűbb kromoterápiás módszer például, ha otthonunkban különböző színű fényeket árasztó lámpákat helyezünk el, de kifejezetten gyógyászati céllal kapható úgynevezett kromoterápiás lámpa is. Ezek legtöbbjének alaptartozéka az a tizenkét árnyalat, amely egy indiai orvos, Dinshah Ghadiali éveken keresztül folytatott kísérletének eredményeképpen a leghatékonyabbnak bizonyult.

Az értelem és a megértés színe

A sárga könnyíti a tanulást, segít a depresszión, a szomorúságon. A szín harmonizálja a máj, az epe és a gyomor működését, pozitívan hat az emésztési problémákra, enyhíti a bélműködési zavarokat, erősíti az immunrendszert és méregtelenít. Fogyókúrázóknak nem ajánlott, mivel növeli az étvágyat.

Az élénkítő kolorit

A piros izgató szín. Melegít, erősíti az önbizalmat, az akaraterőt és az elszántságot. Fokozza a test vérbőségét, javítja a vérkeringést, légzőszervi hurutok, középfülgyulladás és több bőrbetegség kiegészítő kezelésére is alkalmas. Ideges, feszült állapotban kerülni kell, mivel emeli a vérnyomást és a pulzusszámot.

A szabadság és a kreativitás színe

A kék azáltal, hogy csökkenti a légzésszámot és a fájdalomérzetet megnyugtat, ellazít. Különösen a torokra hat előnyösen. Miután hűsítő hatása elűzi az álmosságot, kifejezetten ajánlott reggeli fürdőzéshez. Türkiz árnyalata segíti a tudat kiteljesedését, nyitottságot közvetít, feloldja a keserűséget, megszabadít a lelki terhektől.

A görcsoldó

A zöld harmóniát sugall, csökkenti az ingerültséget, erősíti a biztonságérzetet, békéltet. Nyugtató hatása miatt jó a központi idegrendszer betegségeinek kezelésére, és inspirálja a szellemet. Hatékony a szív- és a keringési panaszok, a tüdő megbetegedései, valamint a magas vérnyomás kezelésében.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.