A szocialista elitkórház a Vészhelyzet elődjeként az első kórházas sorozat volt, ami belopta magát a magyar és az NDK-s nézők szívébe.
A 70-es évek kultuszfilmjét a Csehszlovák televízió 1978 óta hatszor tűzte műsorra. Kelet-Európában a 80-as években vetítették a széria első 20 részét.
Azoknak, akik már a 90-es években nőttek fel, valószínű nem sokat mond Sova és Strossmajer doktor vagy Elsbetá Csanková doktornő, Cváh kolléga és a nőcsábász Blazsej neve.
A szocreál valóságot bemutató sorozat kétség kívül csehszlovák filmgyártás csúcsa, melyből egyértelműen kiderül, operálni nemcsak a medikusok fel-alárongálása és dübörgő aláfestő zene mellett lehet, ha nem nyugiban, komótosan is.
A képkockák igazi (retró)csemegének számítanak a felnőtt nézőközönségnek, akiknek nem idegen a fekete sztk-s szemüveg, a hatalmas tárcsázós telefonok, a Skodák, és a trapézfarmer.
Amikor az egyik magyar kereskedelmi csatorna pár éve elkezdte ismételni, egymillió fölött volt a nézettsége. Nem csoda, hiszen a sorozat könnyed, s nem a műtéthez használt tű nagyságán és az intubáláson van a hangsúly, hanem a szereplők magánéletén.
Nem folyik sok vér, mi nézők sokkal inkább izgulunk Sova doktor hányattatásait nézve, szorítunk Elzbetáért, hogy találjon végre magára, Blazej doktor nővérkékkel folytatott flörtjeit pedig mindig izgalommal fürkésszük (a doktor sokak szerint veszedelmesen jóképű, bár lehet ezt a címet azzal érdemelte ki, hogy volt egy japán csoda Hondája). Tipikus magánéleti problémákat látunk, bár sok tabuval (válás, alkohol, hálátlan gyerek, kihűlt családi kapcsolatok).
Hogy, hogy nem, a sorozat készítőinek ez alkalommal is eszébe jutott, hogy folytatást kellene csinálni. Az új részekben immár a korszerű piacgazdaság idején működő kórház váltja fel a régit. A szereposztás nem változott, a még élő szereplők mindegyike igent mondott az újabb felkérésre. Csupán Strossmajer doktorral nem találkozunk, hiszen ő a húsz évvel ezelőtti széria utolsó részben életét vesztette. Nálunk is vetítették a Kórház a város szélén- húsz évvel később című folytatást, s újabb generációk ismerhették meg a "mitológiát" ezen az emlékezetpolitikai vállalkozáson keresztül.
A szériák mindegyike más értékrendű világban készült. Keresik a választ, hogyan lehet boldogulni, s persze sok szereplő negatívan áll hozzá az új idők történéseihez, visszavágyódik a múltba.
A régi arcokat nosztalgiával szemléljük, hiszen hozzánk hasonlóan ők is kicsit megöregedtek, átéltek egy rendszerváltást. Irina vállalkozó lett, Blazej egy fitnesz centrumban szaktanácsadó mellékállásban, és ezekben a részekben itt már nem menekül senki a külföldi tőke elől.
Nincs mit tenni. A nosztalgia a legönzőbb emberi érzés. Időről időre táplálni kell. S legyen ehhez jó eszköz az a Kórház a város szélén, a Feketeerdei Klinika vagy a Mentők. A lényeg, más világ volt ez itt Európában, mint amit most importálunk a televízióba Amerikából. Carter helyett itt a Magenheimeknek és Blazejeknek van helye az emlékezetben.
