Életforma.hu

STÍLUS

Szegény nyúl ott ül riadtan a ketrecben...mi köze hozzá?

Ahogy öregszem, egyre jobban szeretem az ünnepeket. Nagyon egyszerű oka van ennek: együtt lehet a család. Nem állítom, hogy a mi családunk soha nem veszekedett, sőt!

Nem állítom, hogy a mi családunk soha nem veszekedett, sőt! Amióta azonban megszületett a szüleim első unokája (és azóta a második is, és a harmadik is úton van), az év legszebb napjai azok, amikor végre együtt lehetünk.

A karácsonyi égősorbogozási-veszekedés a múlté, és igyekszünk húsvétkor sem egymásnak esni. Azt szoktam mondani, a kalács-tojás-sonka hármasa miatt várom annyira a nyulat, de ez már nem a teljes igazság.

Az egészet az apám kezdte, mikor az első unoka akkora lett, hogy meg tudott különböztetni egy plüssállatot egy igazitól. Szerzett egy nyulat. Szerencsére nem kisállat-kereskedésből, hanem egy falusi tenyésztőtől, aki szeretettel visszavárta tapsifülest, ha valami nem a tervek szerint alakulna.

Ott ült a füles a kertben egy ketrecben, nekem pedig a szívem szakadt meg, mert elképzelésem szerint minden állat akkor boldog, ha azt teheti, amit akar. Esetünkben a nyúl bizonyára szíve szerint a mezőn ugrándozna friss füvek, virágok és pillangók között.

Ez a tapsi azonban egy kétéves gyerek kényének-kedvének volt kitéve, bántani persze nem bántotta, de ez azért mégsem ugyanaz, mint a mezőn ugrándozni. Nyúl úr végül visszakerült falura, egy még kisebb ketrecbe, és minden bizonnyal a vágóhídon végezte, de erről szerencsére semmi biztosat nem tudok.

Egyéb élő kisállat, mint csibe, bárány nem érkezett húsvét alkalmából, és terveim szerint nem is fog, már amennyiben ellen tudok állni gyerekem könyörgő pillantásainak, és le tudom szerelni a nagyszülőket is. Inkább kimegyünk falura, vagy valamilyen tanyára, esetleg a falumúzeumba, ahol a barik békés egyetértésben ugrándoznak a mezőn a nyuszikkal.

Önöknek is inkább ezt javaslom, hacsak nem szeretnének háziállatnak nyulat, ami egyébként egyáltalán nem elvetemült ötlet, csak tisztában kell lenni vele, hogy ő húsvét után sem szűnik meg létezni. Cserébe rág, pisil, követelőzik, tehát majdnem mindent csinál, amit egy kutya vagy macska. 

No de a húsvét nem csak ezért jó, hanem a közös kajálások, a nagy reggelik miatt. Ilyenkor mindig készítünk is valamit közösen, tojást festünk, rajzolunk, ragasztunk. Nyílnak a virágok, szerencsés esetben süt a nap, úgyhogy ilyenkor még a torma illatát is finomnak érzem.

Elmegyünk biciklizni, pedig lusták vagyunk, talán még görkorit is húzunk. Nálunk erről szól a húsvét, a tavaszról. Meg a családról. Meg persze a kalács-tojás-sonka hármasáról.


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.