Eltévelyedésem a való és mesebeli világ között ezzel a kérdéssel meg is szűnt. Miután kedvesen elutasítottam az ajánlatát, ő közelebb jött, és suttogni kezdett, miszerint ő a környék többi boltjában szokott az eladóknak olcsón jósolni. És meg is tudja mondani, hogy Klárikának meg Juditkának az utcából már számtalanszor bejött amit jövendölt nekik.

Miközben az idős, mellékállásban jósként tevékenykedő nő önmenedzselési technikáján mosolyogtam, ő egyre közelebb húzódott, és a kezem felé nyúlt. Ekkor mondtam neki, hogy én senkinek nem engedem, hogy belenézzen a tenyerembe. Ez nem babona, csak úgy vagyok vele, hogy szeretnék a saját sorsom irányítója lenni (már amennyire ez lehetséges) - és ebben nem engedem, hogy befolyásoljon bármi is.

Ő továbbra is erősködött, mire kifakadtam, hogy nem akarom tudni a jövőt. Ez a válasz azonban annyira váratlanul érte, hogy pár pillanatra elnémult. Arckifejezése immár egy sértődött gyermek képét tükrözte. Milyen ügyes - gondoltam magamban -, próbál az érzelmeimre hatni, hogy esetleg megszánom őt, és alávetem magam a procedúrának. De nem így történt, én továbbra is mosolyogtam rá némán, miközben ő az ajtó felé vette az útját.

"Magácska csinos, - szólt vissza az ajtófélfából - van valaki aki nagyon szereti." Micsoda meglepetés, lám nem adja fel ilyen könnyen. "Sőt más fiatalemberek is gondolnak magácskára." Látván, hogy ez sem hatott meg, már csak ennyit fűzött hozzá: "Egy vén öregasszony pedig átkozza!" Igen, ebben feltétlenül igaza van, gondoltam magamban, biztosan ő az aki átkoz, amiért nem adtam a tenyerem, hogy jósoljon nekem.