Életforma.hu

STÍLUS

Színes fényszikrák

A mai napig elbűvöli a különleges hangulatra érzékeny embereket a Tiffany-lámpa.

Míg régebben igazán kivételes portékának számított, mostanra hatásából mit sem veszítve környezetünk mindennapos díszévé vált.

Az ólomüveg az európai civilizáció luxusterméke, mely hosszú évszázadok óta ejti ámulatba a szépség, a harmónia, a különlegesség iránt fogékony embereket. Kezdetben a templomok üvegablakaihoz használták a festett motívumokkal díszített, ólomsínbe foglalt üveget, később azonban - köszönhetően a technika fejlődésének - megjelent a középületeken, és az otthonokban is. Az 1893-ban mutatta be Louis Comfort Tiffany az általa kifejlesztett és gyártott "opáleszcent" elnevezésű üveget, amely abban különbözik a hagyományos Európai üvegektől, hogy bár áttetsző, ám "tejes" hatást kelt. Ez azt jelenti, hogy a fényt a színes üveg egyszer derengéssé tompítja, máskor csillogóan tündöklővé erősíti, ezzel varázsol idilli sarkot egy ilyen lámpa bármely lakásba. Így jelentek meg az ólomkeretbe illesztett színes üvegből álló Tiffany lámpák az otthon díszeként, úgy akár a hagyományos színes üvegablakok.

Puczné dr. Mák Éva, a büntető ügyszakos bíróból lett iparművész minden egyes Tiffany lámpája saját tervezésű, egyedileg megálmodott, szinte nem is készít két teljesen azonos darabot belőlük. A színeket, a mintát, a méretet, a formát, és az egyénileg választott talpat gondosan összekomponálva jönnek létre az igazán érték- és időtálló lámpa alkotásai. A művész bátran támaszkodik az előző korok évszázados hagyományaira és gazdag formavilágára, de saját fantáziájának sem szabhat semmi határt. Az antik hatású lámpától és ónix, márvány, alabástrom talp kiválasztásától a modern iparművészeti, szobrászati alkotásig széles a választék műhelyében. A lámpaernyőket az üvegkiválasztástól az utolsó apró simításig ő maga készíti, igényes és türelmes kézimunkával, s természetesen mindig minőségi, eredeti amerikai kéziüveget és alapanyagokat használ fel. Ihletet mindig a környezetéből merít, ami lehet egy mese, a házon futó vadszőlő, vagy a tavasszal nyíló tulipánok. Minden darab más-más hangulatot ad, és egyéni érzésvilágot fejez ki.

A Tiffany-technikával készült tárgyak önálló művészi alkotásként is méltó helyet foglalhatnak el otthonunkban és környezetünkben.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.