Nem tudom, hogy ez normális-e, de én rettegek a saját szülinapomtól. Az is nyomaszt, ha ünnepelnek, az is, ha nem. A szülinapot azok közé az ünnepek közé sorolom, amikor az embernek kötelezően jól kell éreznie magát, hiszen a karácsony, a szilveszter és a sorhoz csatlakozó szülinap ürügyet szolgáltatnak a boldogsághoz.
Hajalmos vagyok azt feltételezni, hogy ezeken a napokon derül ki igazán, hogy az embert mennyire szeretik, de ez csapda! A mániákus ünneplőket leszámítva senkinek sem megy könnyen, hogy egy véletlen szülte napon extrán szeresse a másikat. Ha valaki mégis belesétál ebbe a kelepcébe, akkor kevés strigulát húzhat az "emberek, akiknek fontos vagyok" lapra.
Én tehát igyekszem a "nagy napot" ugyanolyan napként felfogni, mint a többit, annyi különbséggel, hogy ilyenkor próbálom kivonni magam a mókuskerék diktálta feladatok alól. Egy nap semmittevés. Mivel nem fektetetek különösebb energiát semmibe, nem is csalódhatok - gondoltam sokáig, de az elmúlt évek tapasztalata erre bőségesen rácáfolt.
Kezdjük a 18. szülinapomnál. Az Anyám meglepi bulit szervezett nekem, amire hivatalos volt öt-hat legjobb barátom plusz ő és az Apám. Torta, 18 gyertya, pogi, süti, és hat feszengő, kínjában csücsörítő fej az asztal körül. Senki sem értette a nemes projektet - velem az élen. A zsúr igazi katasztrófa volt. Az egyik barátom uszkve 5 gramm füvet evett meg véletlenül (ő azt hitte, hogy csak kettőt) a babazsúr előtt, úgyhogy alig bírt kimenni WC-re, és az Anyám generálta "Na és mi a helyzet az iskolában?" kérdez-felelekben is látványosan rosszul vette a kanyarokat. A többiekkel eközben kínosan kussolva szürcsölgettük a márkás pezsgőt a féltve őrzött kristálypohár készlet legszebb darabjaiból.
Egyszer minden rossznak vége szakad, így a zsúr is lassan véget ért - vagy inkább befellegzett neki. Kis csomagban én is kaptam az ominózus süteményből, így miután egy másik kedves barátommal hosszú órákat bolyongtunk a téli Budapest vérfagyasztóan hideg utcáin, és ki tudja miért, de megpróbáltunk belopakodni egy luxushotelbe (Iuventus ventus), az este nem tartogatott már semmi mást, mint hogy a cimbora teátrálisan hányjon az éjszakai busz megállójában, miközben a BKV jármű utasainak tekintete mindezt végigkövette.
Túléltem, azóta már átvergődtem magam más "nagy napokon" is, de a 18. szülinap emléke azóta is kísért, ahogy közelednek az újabb és újabb jubileumok.
A 19. viszonylag zökkenőmentesen zajlott, egy majdnem-lakástüzet leszámítva. Lakótársaim kis cetliket helyeztek el az albérlet különböző pontjain, amik elirányítottak a következő állomáshoz. Csakhogy a személyre szabott akadályverseny egyik megállója egy fapolcon elhelyezett gyertya volt, melynek lángja kis híján heves kémiai reakcióba lépett a köztudottan gyúlékony fával. Bölcsészek voltak a lányok, ez nem vitás, de azért az ilyen természettudományi alapvetéseket nem árt nem elfelejteni az érettségi bizonyítvány kézhez vétele után sem... A felköszöntő levélke egy kedélyes bekezdése tudatta velem, hogy miután most már én vagyok a rangidős, nyugodtan elmosogathatok minden nap kétszer.
Még mindig a 19. szülinapnál maradva, aznap összefutottam egy jó baráttal, aki egy egész zsáknyi ajándékkal lepett meg. A csomag egyik összetevője egy kémcső volt, ami a lány állítása szerint törhetetlen. Ezt bizonyítván izomból földhöz vágta, de a csoda nem működött... Kissé csalódottan szedegettem össze a földről atomjaira tört ajándékom darabjait. Ezt követően az egész pakkot sikerült leejtenie, így egy halom törött kerámiával és üvegdarabokkal tömött csomaggal érkeztem haza háztűznézőbe.
A 20. szülinapon már óvatosabb voltam: egész nap nem hagytam el a lakást. A technika bevált, a szülinapi rettegésben szenvedőknek csak ajánlani tudom.
Most, hogy közeledik a 21., erős töprengésbe estem, hogy nem kéne-e elhagynom még Budapest közigazgatási határát is, kivédve az ünnepi megpróbáltatásokat, de azt hiszem idén bátrabb leszek, mint tavaly...kellenek az új színfoltok (lásd: nyilvános hányás vagy a szemem láttára megsemmisített ajándékok) a szülinapi kálváriába.
