Életforma.hu

STÍLUS

Keresd a számlákat, ha társasházba költöznél!

Hamarosan már annak is utánanézhetnek a lakásvásárlók, hogy milyen anyagi helyzetben van a társasház, ahová beköltöznének, mivel módosítottak a társasházi törvény rendelkezéseit. A jogszabályváltozások célja részben pont ez, a társasházi gazdálkodás átláthatóbbá tétele volt. Vannak azonban más, könnyen észrevehető jelek, amelyek megmutathatják, hogy szabad-e vásárolni, vagy sem – ezeket gyűjtöttük össze.

Sokat változik jövő év januárjától a hatályos társasházi törvény. A módosítások célja egyrészt, hogy még könnyebben lehessen a társasház gazdálkodását ellenőrizni, másrészt szigorúbb jogszabályi keretek közé terelnék, ki láthatja el a közös képviselő tisztségét. Létrejön ezért egy nyilvántartás, ahol a bejelentett közös képviselők bizonyos személyes adatai is megtalálhatóak, és ellenőrizhetőek bárki által. Ezeket az adatokat az illetékes földhivatalok honlapjukon teszik elérhetővé, a társasházak számviteli szabályok szerinti beszámolói, valamint a társasház közösségének adatai mellett.

A társasház gazdálkodásának nyilvánossá tétele azt eredményezheti, hogy az ingatlanvásárló gond nélkül hozzájuthat a ház pénzügyi adataihoz, megnézheti, hogy van-e adóssága vagy hiánya és eszerint dönthet, hogy kíván-e a közösséghez csatlakozni, tehát ingatlant vásárolni a házban. Ennek akár az ingatlanok értékére is lehet hatása, mivel ha nem meggyőzőek a számok, az el is tántoríthatja a vásárlókat.Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint minden érdeklődőnek célszerű ellenőrizni ezeket a nyilvántartásokat.

„Társasházi lakások vásárlásánál nem elég a lakás paramétereit megvizsgálni, és aszerint dönteni, hanem magát a házat is alaposan górcső alá kell venni. A társasházi törvény módosításaival még egyszerűbb kiszűrni, hogy van-e a háznak adóssága, vagy megfelelő-e a képviselete a társasházi közösségnek. A szerződés megkötése előtt minden esetben érdemes tapasztalt ingatlanpiaci szakértők tanácsait is megfogadni, hogy el lehessen kerülni a későbbi csalódásokat  – tette hozzá a vezető elemző.

Mire érdemes odafigyelni:

  • Érdemes a földhivatali portálon utánanézni a ház gazdálkodásának. Megvizsgálni, mennyire tértek el a tervezett és elfogadott költségvetéstől év végén, és milyen események befolyásolhatták a pénzügyi helyzetet. Ha folyamatos műszaki problémák miatt sok volt az előre nem látható költség, valószínűleg rossz műszaki állapotban lehet a ház.
  • Mindig igyekezzünk kérdezősködni a szomszédoktól, lakóktól, hogy milyen a közösség, milyen aktuális események, problémák vannak a ház életében.

Haziko kezben, Kép PParchív

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mire is vonatkozik pontosan a társasház biztosítása. Pedig egy társasházi káreset akár a teljes lakóközösség életét is érintheti, a kár összege pedig a milliós nagyságrendet is elérheti.

  • Érdemes utánakérdezni, hogy például van-e a társasháznak lakástakarék-pénztári megtakarítása. Ha van, az nyilván azt jelzi, hogy hosszú távon gondolkodnak a lakók és a közös képviselő is. Ez biztató jel lehet.
  • Több fővárosi kerületben is hirdetnek különböző pályázatokat társasházak számára, főleg korszerűsítési, karbantartási, állagmegóvási céllal. Az önkormányzatok honlapján feltüntetik a nyertes házakat, ami azért lehet fontos, mert a pályázatból befolyó összegen túl fejleszteni vágyó, aktív közösségre utal, ami szintén jó jel lehet vásárláskor.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.