Életforma.hu

STÍLUS

Tavasz csalogató

Sokunk kedvenc évszaka ez. Nem kell pontos dátum ahhoz, hogy érezzük mikor érkezik. A meteorológusok szerint március közepén kezdődik majd az a tavasz, amelynek a papírforma szerint már rég itt kéne lennie. Vagyis, amit jó lenne végre a bőrünkön érezni.

A nap fénye megváltozik, és reggel nem hiszünk a fülünknek, de tényleg madarak csicseregnek az ablak alatt. Végre megjelennek a színek, a virágok a környezetünkben. Az első meleg fuvallatra félretesszük a sálat, és önkéntelenül is csak mosolygunk, mosolygunk. Könnyedebbé válik a járásunk, és élvezzük, ahogy a napsugár az arcunkat simogatja. És ilyenkor tudatosul bennünk, hogy igen, ez hiányzott nekünk. A megújulás, megtisztulás évszaka ez.

Sokkal frissebbek, merészebbek vagyunk ilyenkor. Mindannyian ünnepelünk, ki-ki a maga módján. Új cipő, új ruha, új frizura - új szerelem? A felesleges dolgoktól való megszabadulás is sokkal könnyebb szívvel történik.

Végre nem kell annyi ruhát viselni mint télen, sőt most már a kertben, vagy a parkban is pihenhetünk. Tavasszal nagyobb kedvvel állunk neki a tisztító- illetve fogyókúrának is.

A visszatérő Nap éltető energiája tölt fel minket új erővel, ami végre eltűnteti mind a téli fásultságunkat, mind sápadtságunkat. Engedjünk a csábításnak, és randizzunk a tavaszi Nap első sugaraival. Üljünk le egy padra, hunyjuk le a szemünket, és már érezhetjük is....

Csak lenne már itt az az ígért március közepe!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.