Életforma.hu

STÍLUS

Te hogy zöldítenéd az iskolád?

Saját tervezésű vízhasznosító-rendszerrel gondozott kert, bringás reggeli, zöld filmvetítés és szülői összefogás a SuSchool verseny idei eredménye. Ismét kiderült, a kreativitás és az elszántság csodákra képes!

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén tavasszal újra megrendezésre került az Antall József Tudásközpont SuSchool 2015 fenntartható fejlődési témájú középiskolás versenye, a SUSCO Budapest nemzetközi fenntartható fejlődés konferencia felvezető eseménye, ahol idén a tavalyi hat helyett már 12 középiskola képviseltette magát. A versennyel a Tudásközpont szeretné felhívni a fiatalok figyelmét a fenntartható fejlődés témájának fontosságára, illetve ösztönözni őket a környezettudatos életmódra.

A kétfordulós versenyre olyan fővárosi és főváros környéki csapatok jelentkezését várta a Tudásközpont, akik már rendelkeznek alapvető ismeretekkel és érdeklődéssel a környezetvédelem témakörében.  A diákoknak az első fordulón egy tesztet kellett kitölteniük, majd a fenntartható fejlődés témáján belül egy kiválasztott témát prezentálniuk. Az esemény egyik fő célja az volt, hogy a diákok ne csak elméleti tudást szerezzenek a fenntartható fejlődésről, hanem a gyakorlatba is átültessék, ezért a legjobban teljesítő öt csapat lehetőséget kapott, hogy a Tudásközpont által biztosított 50 000 forintból zöldítse iskoláját. A diákoknak másfél hónap állt rendelkezésükre, hogy változásokat hajtsanak végre a középiskolájukban és terjesszék a fenntarthatóság gondolatát a lehető legtöbb diáktársukat bevonva.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/koratmember

Ezután következett a verseny legizgalmasabb része, a döntő, ahol egy öttagú szakmai zsűri előtt kellett prezentálniuk a diákoknak a projektek eredményeit. A csapatok a legkülönbözőbb és rendkívül kreatív megoldásokat találtak arra, hogy miként lehetne fenntarthatóbbá tenni iskoláikat.

Saját kert, saját víz

A nyertes csapat, a Városmajori Gimnázium diákjai például egy saját tervezésű vízhasznosító rendszerrel ellátott kertet építettek ki az iskola belső udvarán, amely azóta is közkedvelt a diákok körében, valamint elindították a gimnázium szelektív hulladékgyűjtésének a kiépítését. A diákok folytatásul egy biciklis nap szervezését tűzték ki célul, amelyen minden iskolába érkező diákot reggelivel fognak jutalmazni. Rendkívül ötletes volt a második helyezett Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Középiskola csapata is, akik a SuSchool Facebook-kampányának lettek az abszolút győztesei. A xántusos diákok mottójuknak a „zöldebb iskola, zöldebb gondolkodás, zöldebb világ” idézetet választották. Előadásokat, filmvetítést tartottak iskolájukban a fenntartható fejlődésről, saját Facebook oldalt indítottak a környezettudatosság témájában, interjúkat, „zöld faliújságot” készítettek és LED izzókat szereltek be az iskola folyosóira.

50.000 helyett 500.000

Szintén meg kell említeni a harmadik helyezett ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium LED izzócsere projektjét is, ahol a tanári kar és a szülők összefogásával az 50 000 forintos helyett egy 500 000 forint értékű munkaterv került elindításra. Az izzók cseréje a tanév végére fejeződik be. Példaértékűnek mondható az iskola vezetőségének a projekthez való pozitív hozzáállása, illetve hogy a terv az egyik villamosmérnök apukának a bevonásával kerül megvalósításra. Csapatmunkában és kreativitásban az Óbudai Árpád Gimnázium csapatánál sem volt hiány. A diákok itt egy „Chill Központot”, pihenő részleget hoztak létre az udvarukon, amit saját kezűleg barkácsolt és festett újrahasznosított raklapokból rendeztek be és növényekkel díszítettek. Végül pedig a II. Rákóczi Gimnáziumra is ki kell, hogy térjünk, akik egy biokertet alakítottak ki az iskola udvarában, amivel nemcsak szebbé varázsolták a környezetüket, de különböző zöldségek termesztésébe is belefogtak. A diákok már bele is kezdtek a fiatalabb generációk oktatásába, hogy ha elballagnak, legyen, ki folytassa a munkálatokat vele.

A projektek megvalósítása során elképesztő volt, hogy hány embert mozgattak meg a gyerekek. Sok esetben az egész iskolaközösség bevonásra került. Szülők, diákok, tanárok együtt dolgoztak a közös, jó cél érdekében. A legtöbb program még a szervezők várakozásait is felülmúlta, hiszen a diákok az iskolák vezetése elé vitték a terveiket, aminek köszönhetően újabb, az eredeti összeget sokszor megtízszerező források kerültek bevonásra a projektek megvalósítása érdekében. A program eredményeként számos új, a jövőben is jól működő közösség és közösségi tér jött létre. Több száz fiatalhoz jutott el társaikon keresztül a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés gondolata.

Megérte teperni

Mindezeken túl azért is megérte a diákoknak jól teljesíteni a verseny során, mert a legügyesebb csapatok értékes ajándékokban részesültek. A nyertes iskola, a Városmajori Gimnázium tagjai például már az új Csepel biciklijükkel tekerhettek haza, míg a többiek értékes Intersport és Decathlon utalványokat kaptak. Vannak akik Segway túrán és a Medence Csoport újrahasznosítási workshopján vehetnek majd részt.  A második fordulóval azonban a verseny nem zárult le teljesen. A Tudásközpont szervezésében a diákoknak lehetősége nyílt ellátogatni a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepre, valamint a Budapesti Erőmű Zrt. jóvoltából a kelenföldi erőműbe, ahol a körbevezető túrák alkalmával az ott dolgozóktól kaphattak bővebb információkat a berendezések működéséről.

A program és a téma iránti egyre nagyobb érdeklődést a jelentkezők és a projektekben résztvevő több száz diákon túl a támogatók száma is bizonyítja. A versenyen az ételeket olyan fenntarthatóan működő éttermek, cégek biztosították, mint a Napfényes Étterem, a Köles A Reform Konyha, a Szendzsó Reggeliző Kávézó vagy az Eisberg Hungary Zrt. De hozzájárult az FKF, az E.ON, az ELMŰ Zrt, a Medence Csoport, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. is a program sikeréhez.

A rendezvényt leginkább az egyik projekt során elhangzott, a Föld napja alkalmából oly sokat emlegetett idézet írja le: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”. A döntőben bemutatott iskolazöldítő munkatervek kiváló bizonyítékai annak, hogy ha néhány lelkes, ötletes diák összeáll, sokszor elképesztő változásokat tud beindítani a környezetében. Ha évről évre csak plusz egy kezdeményezés indul útjára, még egy újabb gimnázium lesz zöldebb, tudatosabb, már tettünk valamit a fenntartható fejlődésért, gyermekeink jövőjéért.


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.