Az első negyedévben több mint 37 százalékkal megnőtt az online belföldi szállásfoglalások száma, a szállástípusok tekintetében a hostelek, apartmanok, vendégházak és panziók átlagon felüli növekedést könyvelhettek el – derült ki a Szallas.hu adataiból. 2011 első negyedévében a foglalások 64 százalékát tették ki ezek a szállástípusok, ez az arány az idei évre 69 százalékra emelkedett, míg a drágább árfekvésű szállodai foglalások 34 százalékról 30 százalékra estek vissza. „Ez annak ellenére is így van, hogy az alacsonyabb kategóriákban nagyobb volt az áremelkedés 2011-ről 2012-re, ugyanakkor a vendégek még így is átlagosan 20-45 százalékot tudnak spórolni a szálláson, ha hotel helyett apartmanba vagy vendégházba foglalnak” – mondta el Rácz István, a Szallas.hu csoport marketing vezetője. – „Az online foglalás egyik nagy előnye pedig éppen az, hogy az érdeklődők néhány kattintással össze tudják hasonlítani az egyes szállástípusok árait, ami sokkal tudatosabb döntést eredményez” – tette hozzá a szakember.
Csak a hoteleket vizsgálva is megfigyelhető, hogy az alacsonyabb árfekvésű szállástípusok felé tolódik el a kereslet: míg a kétcsillagos szállodákba irányuló online foglalások száma több mint 70 százalékkal nőtt, addig a három- és négycsillagos szállodák már csak mintegy 15 százalékos növekedést tudtak elérni, az ötcsillagos hotelek forgalma pedig közel 30 százalékkal visszaesett.
Örülhetnek a hosszú hétvégéknek a szállásadók
Míg 2011-ben mindössze öt hosszú hétvége volt, addig idén kilenc 3-4 napos ünnepnek örülhetünk. A Szallas.hu online kutatása szerint ez a belföldi turizmust tovább élénkítheti, ugyanis a megkérdezettek 51 százaléka szívesen utazik ilyenkor belföldre, további 3 százaléka pedig külföldre is örömmel kiruccan egy-egy hosszú hétvégére. Elsősorban a 35 év alattiak kelnek útra ilyenkor, az idősebbek otthoni pihenésre használják ki az időt.
.
STÍLUS
Te is az olcsót szereted...?
Az első negyedévben közel 40 százalékkal nőtt az online belföldi szállásfoglalások száma, a hosszú hétvégék pedig tovább élénkíthetik a hazai turizmust – derült ki a Szallas.hu adataiból. A kereslet az alacsonyabb árkategóriájú szállástípusok irányába tolódott el.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.
A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?
Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?
Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra
A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?
A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz
A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?
Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban
Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra
Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben
Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.