A tea nyáron hűsít, frissít, gyönyörködtet. Ősszel és tavasszal vidít, vigasztal és esztétikus. S persze a tél is elképzelhetetlen forró tea nélkül. Teát főzni kellemes és élvezetes foglalatosság, miként inni is, mégpedig leginkább a megfelelő alkalmatosságból. Ma már a legkifinomultabb ízlésű teaivó is megtalálja a kedvére való holmit, amely korántsem csak a pohárból áll, és ugyanígy a belevalót is.

Az igazi a valódi, teacserjéből készült tea, de nemkülönben kellemesek, hasznosak és egészségesek a gyümölcs- és gyógyteák. A főbb teafajták: a fekete, a zöld, a fehér, az oolong és az öreg teák. E nemes füveket is ízesítik néha: virágokkal, aromás növényekkel - ezeknek azonban semmi közük a sarki közértben kapható, vegyileg előállított választékhoz -, bár a dogmatikus teások még ezektől is eltekintenek.

A rutinos teaivók

közül is csak kevesen tudják, hogy az említett különbségekre legkevésbé vagy legalábbis nem csak az elnevezésük utal. Nem arról van szó, hogy szigorúan más típusú növényből készül az egyik vagy másik, bár nagyon markáns különbségek vannak a szerint, hogy Kínában, Indiában, Japánban vagy Ceylonban honos-e a tea. Meghatározó tényező, hogy mikor szüretelik, hová, milyen magasra ültetik, de leginkább az számít, hogy utána hogyan és mennyi ideig kezelik a becses italnak valót.

A két legelterjedtebb típus a zöld és a fekete tea -akár ugyanarról az ültetvényről is származhat, csak a zöldet frissen használják, alig fermentálják, szárítják, oxidálják -, míg a feketét hosszabban érlelik.

A legtovább az öreg teák felkészítése tart, akár évekig is, különleges technikákkal, igen kifinomult módszerekkel, következésképp ezek valódi ínyencségnek számítanak az ennek megfelelő árral. Még sincs alapvető értékrendbeli különbség az egyes fajták között, az árak a befektetett munkát és a felhasznált levelek mennyiségét tükrözik.

 

Végül is a teázás

- persze kivéve a rituális délutánit - nem kíván sok faksznit, de hangulatos, kényelmes, öblös edényt igen.

Ez lehet olcsó és drága üveg, olcsó és drága kerámia. Ne tévesszen meg senkit, ha salátás- vagy müzlistálra emlékeztet, attól az az edény még teásnak van nyilvánítva. Ára 200-300 forinttól a csillagos égig, mondjuk egy 75 ezer forintos angol Spode csészéig terjedhet, igaz, ehhez már van kistányér is. Persze megemlítendő a sok szép porcelán- és kerámiabögre, az a két marokra ölelhető, kellemes fajta, üde színekben, mintákban, stílusokban. A bóvlit felejtsük el, húzzuk meg a határt egy csinos börberimintás bögrénél.

Az üvegből való csészéből, pohárból, ibrikből is széles a kínálat. A füles poharak és csészék mellett szép és hagyományos a fületlen pohár, amelyet azonban, az érinthetőség érdekében, szépséges fémtartókba helyeznek, amelyek a dekoráció és a művészet széles választékát nyújtják. A 40 évesnél idősebb, némi szovjet-orosz tapasztalatokkal rendelkezők csak podsztakancsiknak hívják ezeket a díszes, eredetük miatt gyakran dús, keleti mintázatú fémtartókat, amelyek lehetnek alpakkából, ónból, ezüstből vagy még nemesebb anyagból. Az utóbbi években fellendült török turizmus hívei számára is ismerős lehet ez a megoldás. Figyelemre méltó, hogy a török teáspoharak kisebbek a többinél.

A kínaiak és a japánok

méretben alulmúlhatatlanok. Nem mintha az ő bonyolult teakultuszuk tömegessé vált volna nálunk, de a készletek kaphatók. Nem is akármilyenek, például a legősibb fajta, amely a tálcából, a kannából és az edényekből, valamint a tealevelek csapkodására szolgáló bambuszpálcákból áll. Valamennyi nemes anyagból, igen finom kerámiából való. Kétféle pohárból áll. Az egyiket nem is pohárnak néznénk, hiszen kicsi, öt centi átmérőjű tálka, a másik pedig szakéspohárra emlékeztető stampedli. Az egyik az illat élvezetére, a másik a kortyolgatásra való.

A kannák műalkotások, sokféle fazonban, többnyire gömbalakban formázottak, de vannak sokszögletűek is. Némelyik vasból készült súlyos dísz-, de használati tárgy is. Szabály, hogy a csőr vége és a fedél gombja egy vonalban legyen.

Európa,

mióta Franciaországon, Anglián és Oroszországon keresztül a 17. század óta felvette és szenvedélyévé tette a teaivást, kialakította hozzá a saját edényrendszerét is. Persze ugyanúgy nem szabadulhatott a kínai hagyományoktól, mint maga az ital.

A kínaiak a 13. században kezdték porcelánból - is - fogyasztani a teát. A mi kontinensünkön a pompás anyag előállítása a 17. században Meissenben sikerült. Azóta nincs megállás. Minden valamit magára adó gyár előállt teáskészletével, és ebből ma is határtalan a kínálat.

Herend és Hollóháza állja a versenyt a legmárkásabb és legdrágább készletekkel. Dús és egyszerű mintázatúval, színessel és hófehérrel, simával és dombormintással, ahogy a hagyományok és a dizájnerek diktálják.

HAJ

Konyha és Fürdő Piac 2005/1