Életforma.hu

STÍLUS

Tenkesalja Fesztivál

Augusztus 1-je és 10-e között immár negyedik alkalommal rendezik meg a Tenkesalja Fesztivált, mely a Villány - Harkány - Siklós térség kulturális és gasztronómiai értékeit hivatott bemutatni. A IV. Tenkesalja Fesztivál - követve a korábbi évek gazdag programsorozatát -, idén számos új elemmel is gyarapodik.

Változatos események várják azokat, akik augusztus 1-je és 10-e között a siklósi kistérség valamelyik településére ellátogatnak. A könnyűzenei koncerteknek elsődlegesen Harkány ad otthont, a középkorúak korosztályát az operett és a könnyedebb hangvételű estekkel Siklós várja, míg Villány ez alkalommal is a bor központja lesz.

"Reményeink szerint az idei Tenkesalja Fesztivál sokkal több és változatosabb programot kínál mindenki számára, mint az eddigiek. Amikor a rendezvénysorozat elindult, akkor csupán a három nagy település Villány, Siklós és Harkány adott otthont a programoknak. Mára azonban a kisebb települések is - úgymint Beremend, Túrony, Újpetre, Nagyharsány és Drávaszabolcs - is egy-egy program házigazdái lesznek. Villány elsődlegesen a gasztronómiai és a finom borok élvezetét keresők számára nyújt programokat, Siklós a vár varázslatos környezetét adja az ott tartandó koncertek hangulatához, Harkány pedig azok számára lesz kedves emlék a gazdag programok mellett, akik a fürdőzést, a szép tájat választják kikapcsolódásként" - meséli Nagy Tímea, a Harkányi Tourinform irodavezetője.

Nem mindennapi élményben lehet annak része, aki augusztus 1-jén, a rendezvénysorozat kezdőnapján Villányba látogat, hiszen A Kiválasztott című műsor dobogósát, Luit és Orosz Barbara színésznőt, műsorvezetőt borlovaggá ütik. Lui a borlovag avatás mellett, egy káprázatos produkcióval is elvarázsolja közönségét a IV. Tenkesalja Fesztivál nyitónapján, Villányban.

Programok

Augusztus 1.

Villány (Diófás tér): 18.00 Ha Péntek, akkor Villány: Beremendi Fúvószenekar, Véméndi SzexTett, Somló Tamás

Harkány (Zsigmondy sétány):  19.00 Horvát Est: Podravka együttes, tánccsoportok, énekkarok

Siklós (Siklósi Vár):  18.00 Megnyitó a Siklósi Várban

                                    21.00 GHYMES Jubileumi Koncert

Augusztus 2.

Beremend Strand-fesztivál:  11:00-órától sportvetélkedő
                                                  13:00 Gyerekműsor: Vitéz László
                                                  14:30 Josh és Jutta
                                                  15:00 Cosombolis
                                                  16:30 No Thanks élő koncert
                                                  18:30 Magna Cum Laude élő koncert

Siklós (Siklósi Vár):   21.00 Mágnás Miska nagyoperett

Harkány (Művelődési Ház)II. Harkányi Nemzetközi Ásványbörze (aug.2-3)

Augusztus 3.

Újpetre: 14.00 Német Nemzetiségi Nap: együttesek, tánccsoportok, énekkarok, kiállítás 

Harkány (Zsigmondy sétány):  19.00 Nihil Chips

                                                   22.00 Nagy Feró

Augusztus 4.

Bor és gasztronómia egésznapos körút (bővebb információ, előzetes jelentkezéssel: 0630/3303680)

Augusztus 5. 

Épített örökség egésznapos körút (bővebb információ, előzetes jelentkezéssel: 0630/3303680)

Augusztus 6.

Harkány (Zsigmondy sétány): 18.00 Tenkesalja Gyöngyszemei (Hagyományőrző csoportok a Kistérségből)

Víz és a bor egésznapos körút (bővebb információ, előzetes jelentkezéssel: 0630/3303680)

Augusztus 7-10-ig  Ördögkatlan Fesztivál -Kisharsány, Nagyharsány, Palkonya

Augusztus 8.

Siklós (Mária utca): 17.00 Mediterrán esték

Harkány (Zsigmondy sétány):  20.00 Könnyűzenei koncert (Kormorán)

Augusztus 9.

Túrony:  10.00 Fogathajtó verseny

Siklós (Siklósi Vár):  20.30 Sebestyén Márta koncert

Augusztus 10.
Harkány (Zsigmondy sétány):  20.00 Könnyűzenei koncert (Pokolgép, Tátrai Tibor)


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.