Életforma.hu

STÍLUS

Tente-baba-tente

Tapasztalatból mondom, nem ismerek olyan gyermeket, aki szeretne ebéd után aludni. Van, aki megszokta, van, aki harcol ellene. Van, aki beletörődik, hogy muszáj, van aki dühöng, és küzd, hogy ne kelljen. Pedig milyen jó dolog, ebéd után aludni!

Minden gyermeknek szüksége van megfelelő mennyiségű alvásra. Ha nem alszik eleget, ingerlékeny lesz, kezelhetetlen és rosszkedvű. Az ingerlékenység és a fáradtság közti kapcsolat nem egyértelmű egy gyermek számára. Rá kell vezetnünk arra, hogy ha nem alszik eleget, ha nem piheni ki magát, ilyen feszült és ideges lesz, aminek általában vita és veszekedés a vége. Ezt persze senki sem szereti! Igaz?

A lefekvési szokások kialakításával már közelebb kerültünk a sikeres akcióhoz. Ha minden nap ugyanazokat a lépéseket tesszük elalvás előtt, a gyermek biztonságban érzi magát, van elég ideje átállni a nyüzsgésből a pihenésre. Szépen, lassan megnyugszik és könnyebben fog ágyba bújni. Törekedjünk arra, hogy a lefekvés élvezetes esemény legyen, ne pedig egy csata eredménye.

Lehetséges, hogy azért nem akar lefeküdni gyermekünk, mert pontosan tudja, hogy a felnőttek, vagy nagyobb testvérek tovább szórakoznak - nélküle. Ő persze nem szeretne kimaradni semmi jóból! Fennmaradni sokkal kellemesebb! Próbáljuk az egész családot rávenni arra, hogy pihenjen, ha nem is alszik, legalább valamilyen csendes elfoglaltságot keressen. Nálunk ez tökéletesen működik. Míg a kicsi, aki 1,5 éves, alszik, a nagyobbak is elvonulnak, és elfoglalják magukat egy csendes játékkal. A legjobban azt szeretik, ha könyvet nézegetnek a saját ágyukban. Ők is pihennek!

A kicsi fekhelye, szobája barátságos legyen! Ha nem érzi jól magát benne, nem is alszik ott szívesen. Segíthet kiválasztani a párnahuzatot, a takarót, választhat magának valamilyen állatkát, akihez hozzábújik, ha úgy érzi. Így biztosan örömmel megy lefeküdni.

Hogy kinek mennyi alvásra van szüksége, az változó. Nem lehet rá receptet írni, a szülőnek kell felmérnie, hogy kell-e délutáni alvás, vagy már nincs szüksége rá a gyermeknek. Azért az általános álláspont az, hogy amíg a gyermek iskolába nem megy (6-7 éves kor), testileg, lelkileg szüksége van a délutáni pihenésre. Sok kisgyermeknek az iskola első osztályában is szüksége lenne alvásra, van, ahol ezt tudják is biztosítani. Egy kicsit le tudnak dőlni egy kispárnára, a padra, ez már segít átvészelni a napot. Pihen a testük, pihen az idegrendszerük!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!