Életforma.hu

STÍLUS

Természet az otthonunkban

A Virág iroda Hollandia üzenete, filozófiája közlésre méltó. Belső mezők: elmosódott határvonalak

Társadalmunkban mára az egyén érdeke került mindenek fölé, a vásárlók egyre kevésbé tűrik az ellentmondást. Az emberek magukra figyelnek, növekszik az igény a csillogás és a luxus iránt. Új utakon zajlik az egymás közötti kommunikáció. Mai társadalmunk mindeme kihívásaira az egyik elterjedőben lévő válasz a spiritualitás, az elmélyülés újrafelfedezése. Mindeközben azzal is meg kell küzdenünk, ahogyan társadalmunk egyre csak gyorsul. A technológia új fejlesztéseit szinte azonnal leelőzik a még újabbak, mi viszont csak lassan tudunk ehhez a tempóhoz hozzászokni. Az eladók pedig, keresve a vásárlók kegyeit, a három varázsszóban bíznak: szórakoztató, gyors és mulandó. Pedig a sebesség egyik fő veszélye, hogy elmosódnak a táj vonalai.

Az idei sajtófotókon mindezen hatások nyomai fellelhetők. Hiszen a nyár folyamán növekvő igényre számíthatunk, már ami a pihenést és kikapcsolódást illeti. Néha nem is akarunk mást, mint egyszerűen "a semmit". Ezen a színpadon a természet a főszereplő: vele van a legtöbb esélyünk a tökéletes nyugalmat meglelni.

 Természet az otthonunkban

Ez a filozófia a Belső mezők trend alapja, melyben a kültér és beltér határai elmosódnak. A legfontosabb elemek között megtalálható a természet néhány felnagyított részlete, az eredeti és az utánzat keveredése, vad kiegészítők, és mindez nyitottan, nyersen. A természet újabb és újabb darabkáit csempésszük be a legszélesebb értelemben vett otthonunkba. Például ott vannak a belső határok: növényekből álló térelválasztó a társalgóban. Ha ehhez néhány nyersebb anyagot használunk kiegészítőként, az még természet-közelibbé teszi az élményt, és még erősebbé, hangsúlyosabbá a virág jelenlétét. A természet közelsége segíti a pihenést és megnyugvást, nem utolsó sorban a zöld szín közismert nyugtató és stresszoldó hatása miatt. Azt talán mondanunk sem kell, hogy ebben a trendben a beltéri zöld szín kiemelt szerepet kap. De az élő eredeti és az utánzat keveredésére is egyre több példát találunk, ahogyan a virágok és zöld növények kombinációjára is. A minimalizmus - egy szál virág a vázában - átengedte a helyét a sűrű és dús csokroknak, amelyek csak úgy árasztják magukból a gazdagságot. A semleges színek, mint a narancssárga, a kék és a sárga igen népszerűek, keverve a zöld szín sötéttől a neonig terjedő árnyalataival. Az olyan robusztus alapanyagok, mint a kezeletlen fa, a rozsdamentes acél, a bőr, a durva textíliák, a faragatlan kövek, vagy a beton szintén igencsak jellemzőek a Belső mezők trendjére. A mintákat a természet szolgáltatja, és egyértelmű, hogy a tiszta, egyszerű, mégis kifejező formák vannak előnyben.

A csokrok, melyek a Belső mezők mondanivalóját a legjobban kifejezik, a zöld legkülönfélébb árnyalatiban pompáznak, melyből a sárga, bíbor és fehér hangsúlyok emelkednek ki a legjobban. A csokrok maguk nagyok és luxuskivitelűek, de itt-ott néhány nyersebb anyaggal is kiegészülnek a hatás kedvéért. Mindezek ellenére az összeállítások egyszerűségben rejlő erejét minden körülmények között meg kell tartani. A trendnek erős hangsúlyt adnak a geometrikus edények, és nagy vázák üvegből, műanyagból, vagy valamilyen robusztus anyagból. Friss és erőteljes: ezek a Belső mezők jelszavai.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.