Életforma.hu

STÍLUS

Toszkána most jó modorra tanítja az oroszokat! Videóval!

Elegük lett a Toszkánába látogató morcos orosz turistákból a helyieknek,  többek között ellenszenves és modortalan viselkedésük miatt. Úgy gondolták, hogy egy nevelési célzatú reklámfilmmel világosítják fel őket az olasz illemszabályokról.

Toscanában az oroszok a harmadik legnagyobb bejövő idegenforgalmi csoportot jelentik a japánok és kínaiak mögött, és fejenként átlagban több mint 1300 eurót (390 ezer forintot) költenek el: előszeretettel költekeznek, és bőséges borravalót hagynak az üzletekben és éttermekben. Ezért szívesen látott turisták a toszkánai Versilia tengerpartján, ahol számuk évről évre több mint ötven százalékkal emelkedik. Ugyanakkor az elegáns toszkán üdülőhelyen élő és dolgozó olaszok, valamint az olasz látogatók is úgy gondolják, hogy az oroszok nem ismerik az etikett legalapvetőbb szabályait. Ezért nevelési célzatú videoklipet készítettek számukra: Hogyan viselkedjünk az olasz tengerparton? – címmel. Az egyik legjobb nevű olasz kommunikációs cég által forgatott videón az ötletgazda Salvatore Madonna az Olaszországban élő orosz modellel, Ludmilla Radcsenkóval kettesben magyarázza el nagyon udvariasan, mit szabad, és mit nem illik az itáliai tengerparton.

 

A Lucca városa közelében levő Versilia tengerpartján sorakozó luxusszállók tulajdonosaként ismert Madonna a hoteljeiben megszálló orosz turistákból él meg. „Jól ismerem őket, és tudom, hogy gyakran másfajta viselkedésükkel ellenszenvet válthatnak ki az olaszokból, pedig egyszerűen arról van szó, hogy olaszok és oroszok különböző kultúrához tartoznak, és meg kell egymást ismerniük" - hangoztatta Salvatore Madonna.

A legáttetszőbb vizű strandok Itáliában
A legáttetszőbb vizű és legkörnyezetkímélőbb itáliai fürdőhelyek minden évben megmérettetnek. A pálmát idén is az északkelet-olaszországi Liguria tartomány vitte el, amely továbbra is húsz kékzászlós üdülőhellyel büszkélkedhet. Második Toscana lett 18 stranddal, a harmadik helyre Marche futott be 17-tel.

A filmen elhangzó tanácsok szerint az oroszoknak többet kell mosolyogniuk, mivel ezt az olaszok elvárják. Nem elég a busás borravaló, az olaszok azt szeretik, ha a vendég megdicséri a jó kávét, ha elbeszélget velük, és közlékeny. Az oroszoknak azt is tanácsolják, hogy többször mondják azt, hogy grazie (köszönöm), amit az olaszok szintén az udvariasság jelének tekintenek.

A videóban többek között azt is kérik, hogy az oroszok egyszer és mindenkorra mondjanak le az ebéd utáni cappuccinóról, ne várják el, hogy az éttermekben minden fogás egyszerre kerüljön asztalra, mivel ez Olaszországban lehetetlen, mert az itáliai éttermekben mindennek megvan a maga főzési ideje.

Végül, az oroszok ne rendeljenek drága Solaia bort az Antinori pincékből, ha hozzá sima főtt halat esznek!

7 dolog, amit nézz meg a kocsidon, mielőtt hosszabb útra mész!
A kocsikban nyáron a legtöbb meghibásodást a motorolaj, a hűtőfolyadék vagy a fékolaj utántöltésének elmaradása, valamint a nem megfelelő keréknyomás okozza. A nyári időszakra jellemző hosszabb utak előtt mindezeken túl az autóvezetők gyakran megfeledkeznek a fékbetétek állapotának és a biztonsági felszerelések ellenőrzéséről is.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.