Életforma.hu

STÍLUS

Tudod, hogyan lett modellből filmsztár Monica Bellucci?

Úgy tűnik, vannak valódi tündérmesék: egy szerep, és máris az új végzet asszonya lehet valaki, s egymásnak adják őt a rendezők Európától Hollyvoodig. Persze ez nem csak tündérmese meg szerencse, Monica Bellucci nemcsak szép, hanem tehetséges is. Azt, hogy ez is kell a sikerhez, többek között Laurence Fishburne példája is bizonyítja.

Monica Bellucci - Kép: Wikimedia

Az új évezred küszöbén mindenki egy csapásra megismerte Monica Bellucci nevét, aki a Maléna főszereplőjeként elvarázsolta a közönséget világszerte. Ebben komoly szerepe volt az operatőrnek, Koltai Lajosnak is, akit Oscar-díjra jelöltek a film fényképezéséért.

A sokáig sikeres modellként dolgozó Monica Bellucci a kilencvenes évek elején váltott szakmát, és egyre többet forgolódott a kamera előtt, immár színésznőként. Egymást követték a kisebb-nagyobb szerepek, de az igazi kiugrás elmaradt. Egészen 2000-ig, amikor az olasz filmipar remekműveket vászonra varázsoló rendezője meglátta benne következő múzsáját. Giuseppe Tornatore egy az egyben rá szabta a második világháború idején, a kis szicíliai településen játszódó történetben a titokzatos és gyönyörű címszereplő, Maléna alakját. A többi innen már filmtörténelem. Bellucci lett az új végzet asszonya, akit egymásnak adtak a filmesek Európában, Hollywoodban egyaránt.

A lírai történet felidézése mellett az elmúlt két évtized sikerfilmjei közül a Paramount Channel novemberben műsorára tűzi többek közt a Halálhajót, A kör második részét, a Hideg nyomont és a Stephen King hátborzongató regényéből készült Kedvencek temetőjének folytatását is.

Laurence Fishburne - Kép: flickr

Laurence Fishburne karrierjében A Halálhajó hasonló fordulatot hozott, mint a Maléna Bellucciéban. Az addig jórészt drámákban játszó színész ezzel az Alien és a Solaris hangulatát, erőteljes vizuális világát idéző sci-fi horrorral belépett azon sztárok közzé, akik bármilyen műfajú filmet sikerre visznek. Fishburne előtt kinyíltak a kapuk. Jött a Mátrix-trilógia, a Mission: Impossible 3., a Ragadozók, Az acélember, a CSI: A helyszínelők sorozat, és érkezik 2016-ban Batman vs. Superman: Dawn of Justice.

Utóbbiban együtt fog játszani Ben Affleckkel,akinek a Paramount Channel november 24. és 28. között szinte egy egész hetet szán. A csatorna nagyot merített, és a színész számtalan emlékezetes filmjét vetíti.  Műsorra tűzik a Hulla hó, telizsákot, a Hollywoodlandet, a Mint a hurrikánt, valamint a Vágyak csapdájában című iskolai drámát, amelyben első komolyabb mellékszerepét alakította a kilencvenes évek elején. A nézők láthatják továbbá a Jay és Néma Bob visszavág című harsány komédiában, és első rendezése , a Hideg nyomon is műsorra kerül.

Ben Afflec - Kép: Wikimedia

A könnyedebb kikapcsolódásra vágyók együtt nevethetnek A szemünk fénye akció két főszereplőjével, akik a házasság és a gyerekvállalás viszontagságaival küszködnek. A Wayne világából ismert Mike Myers sem hagyja pihenni a rekeszizmokat. A Love Guruban önjelölt szerelemdoktorként kuszálja össze a szálakat. A Ki nevet a végén? című komédiában pedig Adam Sandler és Seth Rogen feszül egymásnak, és nyújt betekintést a standup humoristák tengerentúli életébe.

A kör 2., amelyben a gonosz szellem, Samara ismét áldozatokra vadászik, ellenben már csak az erős idegzetűeknek ajánlott. Az ősi indián temetőben feltámadó holtakról szóló Kedvencek temetője 2. szintén hátborzongató kikapcsolódást ígér. A krimi sem marad ki a novemberi kínálatból. A szerencse zsoldosai a hamiskártyások, szerencselovagok, prostituáltak és más kétes alakok kockázatos, de kalandos életét tárja elénk igazi sztárszereposztásban. Többek közt viszontláthatjuk benne John C. Reillyt, Gwyneth Paltrow-t, Samuel L. Jacksont és Philip Seymour Hoffmant.

Hollywoodi szerepcserék – ilyet még nem láttál! Nézd meg!
A filmvilágban mindig lutri, hogy miből lesz kasszasiker. A hollywoodi sztárok gyakran maguk sem biztosak benne, hogy mire kíváncsi a közönség, milyen figurák bőrébe bújva látnák őt örömmel. Emiatt néha lukra futnak választásaikkal, máskor verik a fejüket a falba, hogy egy-egy olyan szerepet adtak vissza, amellyel más nem csupán degeszre keresi magát, hanem akár az Oscar-díjat is megkapja érte.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.