A Szegedre érkezőnek az az érzése támad, hogy egy nagy város lekicsinyített másába érkezett. Negyed milliós lakossága ellenére Szeged nem egy kis porfészek, ahol csak az élethez szükséges alap funkciók kielégítésére szolgáló egységek találhatóak meg, hanem templomaival, egyetemeivel, sétáló utcáival a legszebb európai fővárosok "makettje".
Tehát kicsi, de van kultúrája. Egy kedves szegedi ismerősöm szavaival élve "élhető város", és ez meg is látszik az embereken. A budapesti lakosnak szüksége van egy-két napra, hogy felvegye a város ritmusát: bár itt is pörög az élet, az emberek nem tűnnek agyonhajszoltnak, nem spórolnak a humánus gesztusokkal, kimondom: a közhangulat kellemesebb, mint az ország centrumát képező fővárosban.
Hogy dimenziói ellenére mégsem tűnik lapos, eseménytelen helynek, az valószínűleg egyetemi város mivoltának köszönhető. Szeptembertől júniusig az orvosi, a jogi, a bölcsész- kar több ezer diákja rója a város utcáit, népesíti be kávézóit, szórakozóhelyeit. Bár nyáron ez a nyüzsgés alábbhagy, a város impozáns mivoltát nem rontja le. Visszatérve a makett hasonlathoz, vegyük például a Kárász utcát. Ez a város sétáló utcája, a miniatűr Váci utca, Maria Hilfe Strasse és Corso egyben. Boltok, kávézók, utcazenészek és köztéri szobrok váltják egymást, míg az utca folyamát meg nem szakítja a gyönyörűen helyre állított Klauzál tér, ahol is kipróbálhatjuk a Virág cukrászda süteményeit, melyek ország szerte nagy hírnévnek örvendenek.
Az utcát két tér foglalja keretbe: egyik oldalról a Dugonics tér szegélyezi, ami az Egyetemi Könyvtár épületének ad otthont, és év közben a diákság népszerű gyülekező helye. A másik parton található a Széchenyi tér: itt burjánzik a város egyik legnagyobb parkja, melyet a legfontosabb irányító szervek, mint például a Bíróság és a Város Háza épületei vesznek körül. A tértől egy lépésre van az Anna forrás, melynek gyógyvízéből bárki ingyen és bérmentve meríthet.
Ha végigsétálunk a Tisza partján, a köztéri szobrokon, a túlsó part látképén és a régi villákon kívül találunk más érdekességet is: a színház épületével szemben olyan profin formatervezett játszótérbe botlunk, amiről a pesti gyerekek csak álmodozhatnak. A párhuzamos utcákba is érdemes be-bekukkantani, hiszen a Kárász utcán kívül itt találhatóak a város legszebb, tipikus két-háromemeletes házai. Az egyik ilyen párhuzamos utca az Osokola utca, ami egyenesen a Dóm térbe torkollik, és így mint vörös szőnyeg vezet a Dóm épületéhez. A város legnagyobb temploma valószínűleg senkinek sem újdonság, hiszen Szeged egyik legismertebb szimbóluma régóta. A sötét barna téglából épült árkádokat, melyek körülölelik a Dóm kéttornyos homlokzatát, megszakítja egy kapu, amin kilépve máris az Aradi téren találjuk magunkat. Ha körbejártuk a teret, ami az I. Világháborús hősöknek emléket állító hatalmas boltív otthona, tulajdonképpen befejeztük a város gerincét képező helyek végigzongorázását.
De Szeged a szűk értelemben vett belvároson kívül is tartogat látnivalókat. Ilyen például a Zsinagóga ódon épülete, az új könyvtár, ami a legmodernebb technikákkal áll rendelkezésére a tudományegyetemek hallgatóinak, vagy a Tisza partján található múzeum. Ideális hétvégi program tehát meglátogatni az alföldi várost: Szeged megér két estet!
