Életforma.hu

STÍLUS

Utazzunk! Miért válasszuk éppen Japánt?

Japán a világ egyik legbiztonságosabb és legtisztább országa, így bátran választhatjuk páros úti célnak, amely jó alternatíva akkor is, ha nem a szokásos nyári időszakban kívánunk utazni. Hogyan készüljünk fel az útra, mit érdemes megnézni és hogyan lehet ott spórolni?

Magyarországon az emberek jellemzően hónapokkal előre megszervezik a nyaralást, hogy júliusban vagy augusztusban nyugodtan pihenhessenek, de a JTB Hungary tapasztalatai szerint évről évre egyre többen vannak azok, akik ezt az utolsó pillanatra hagyják, illetve döntenek utószezonos vakáció mellett.  A 10 napos vagy annál hosszabb utak egyre gyakoribbak, ami nem véletlen. Ahhoz ugyanis, hogy újratermelődjenek energia-tartalékaink, hogy feltöltődjünk, legalább ennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy tényleg kikapcsolódhassunk, hogy pihenjünk.

Tokyo tower

Jó választás lehet Japán, amely a világ egyik legbiztonságosabb országa, a közvélekedéssel ellentétben pedig gondos utazástervezéssel, illetve szakértői segítséggel megfizethető áron kigazdálkodhatjuk a költségét.

Ahol egy nő egyedül is bátran utazhat
Képzeljük el, hogy utánunk küldetik elhagyott pénztárcánkat, visszakapjuk metrón, vonaton felejtett táskánkat. Nem könnyű elhinni, hogy ez megtörténjen, igaz? Bizony, létezik egy hely, ahol mindez a hétköznapi valóság. Japán sok szempontból kiérdemelte jó hírnevét, de a közbiztonsága messze földön híres, sokan egyenesen a világ legbiztonságosabb országának tartják.

A távolság, a kulturális sajátosságok és a hagyományos charter desztinációknál első látásra magasnak tűnő költségek miatt azonban még sokan elérhetetlen álomnak tartanak egy japán utat. A költségeket azonban reális szinten tarthatjuk, persze akkor, ha időben neki állunk a tervezésnek, és hozzáértő segítséget is kérünk.

Mindenképpen érdemes utazási szakértővel konzultálni, ha a felkelő nap országába készülünk, mert így elkerülhetjük a nem várt költségeket, és lényegében hasonló áron gazdálkodhatjuk ki az utat, mintha Amerikába utaznánk vagy egy dél-európai, all inclusive nyaralás mellett döntenénk - hívják fel a figyelmet a JTB Hungary szakértői, akiknél szakmai segítséget igényelhetünk, ha magunk akarunk hozzá fogni a tervezésnek, de dönthetünk magyar nyelvű idegenvezetői kísérettel rendelkező körutazások között is. A választék ráadásul óriási, így a tokiói városnézéstől, gasztro kalandozásokon át, a természeti csodák felfedezéséig, mindent megtalálunk.

Ginkakuji templom

" Hazánkból Japánba jellemzően párban vagy baráti körben utaznak, és az utat valamilyen alkalomhoz kötik – így például 40. születésnapi ajándékként vagy házassági évforduló alkalmából lepik meg szerettüket az utazással. Tudatos, előrelátó tervezéssel ugyanis Japán megfizethető lehet, hiszen egy basic utazás ára 329 ezer forintról indul, rejtett költségek nélkül. Összehasonlítva a hasonló árfekvésű, más utakkal, Japánban ráadásul többet és magasabb szintű szolgáltatást kaphatunk a pénzünkért.” - mondja a  JTB kiutaztatási üzletágát vezető Simon Karolina.

Hogyan készüljünk fel egy japán útra, hol lehet spórolni?

Ha Japánt választjuk, akkor a legfontosabb szabály, hogy időben kezdjük el a szervezést. Ha kisebb költségvetésből szeretnénk kihozni utazásunkat, akkor érdemes elkerülni a csúcsidőt (Sakura, Golden Week, vagy Obon – a szellemek fesztiválja augusztusban). A repülőjegyek átlagosan oda-vissza már 160 ezer forinttól elérhetők, és a szállások sem kerülnek többe, mint egy felkapottabb, tengerparti nyaralóhelyen. A szakértő szerint az étkezésen és a közlekedésen is lehet spórolni.

Tokyo éjjel

Az utcai árusoktól ugyanolyan biztonsággal vehetünk frissen készített finomságokat, mint az éttermekben, hiszen az egész ország területén kiemelt figyelmet fordítanak az ételek higiéniai és esztétikai minőségére. A streetfood vagy az egytálételek már 1500 forintnak megfelelő Yenért kaphatók. Emellett biztosak lehetünk abban, hogy a sushi a lehető legfrissebb halból készül, sőt, hazánkhoz képest kedvezőbb áron fogyaszthatjuk, autentikus környezetben. A taxi és a privát transzfer helyett válasszuk a tömegközlekedést, így még több pénzt tudunk megtakarítani.

Jó kis üzlet a cseresznye, de ennyire?
A cseresznyevirágzásnak erős kultusza van a szigetországban, a Sakura Ünnep pedig csaknem 1300 éves múltra tekint vissza. A hanami ráadásul a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, így nem meglepő, hogy a legnagyobb márkák limitált kiadású, fehér, rózsaszín színekben pompázó termékekkel igyekeznek az ünneplők kedvében járni. Ezek a különlegességek jellemzően már februártól kaphatók a boltokban.

Mit érdemes megnézni?

Városi felfedezőút:

Tokió

  • Shiba Park, kilátó
  • Asakusha negyed, Senso-ji templom
  • Shibuya-i kereszteződés
  • Shinjuku városrész, 243 méter magas városháza 45. emeletén
  • Ginza bevásárló negyed
  • Robot Restaurant Show
  • Skytree, a világ legmagasabb szabadon álló tornya
Robot Restaurant Show

Természetjáróknak:

  • Kétnapos túra a szent Fuji-hegyre
  • Nagy Buddha otthona, Kamakura

Kultúrára éhezőknek:

Kiotó

  • Aranytemplom
  • Ryoan-ji templom
  • Nijo kastély
  • Gion gésanegyed

 

Kiotó

 

Képek: sajtóanyag-JTB Hungary

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!