Életforma.hu

STÍLUS

Vadonatúj kalandreality indul a tévében

A TV2 műsorában elevenedik meg a Totem mesés világa.

Kezdetét vette a TV2 új műsorának forgatása a Bakony lélegzetelállító tájain, ahol Ördög Nóra kalauzolja majd a nézőket. A TV2 Totem című, saját fejlesztésű produkciójában két, hét fős sztárcsapat – a szarvasok és a farkasok – egy-egy instruktor vezetésével eddig ismeretlen kalandra indulnak. A cél, hogy megtalálják a hét misztikus erővel bíró kristályt, és ezzel a nyertes bezsebelje a vadon urának járó 10 millió forintos elismerést.

Kép: TV2 PR

A Totem a hazai erdők mélyén egy ősi mítoszt kelt életre,  középpontjában a veszedelmes farkas, és a zabolátlan erőt képviselő szarvas örök rivalizálása áll.  A két ikonikus totemállat évszázados harca most új erőre kap és lezárásához érkezik. A farkasok és a szarvasok táborában hét-hét mindenre elszánt híresség csap majd össze, akik dacolva a nomád körülményekkel és a természet kihívásaival, egy-egy instruktor vezetésével kincskeresésre indulnak.

Ördög Nóra a kincsgyűjtés és a párbajok helyszínéről, a Totem-hegyről követi majd figyelemmel a kalandorok küldetéseit.

"A Totem, azt gondolom, hogy egy nagyon izgalmas és sok meglepetést tartogató műsor. Aki azt gondolná, hogy ismeri Magyarországot és a hazai táj nem tud újdonságot nyújtani neki, meglepődik majd, hogy milyen vadregényes tájakon zajlik a két csapat, a szarvasok és farkasok küzdelme. Tényleg elképesztő helyszíneket sikerült találnia a stábnak, kemény terep és nem mindennapi kihívások várnak a sztárokra, akiket – ahogy minket stábtagokat is – a szeszélyes tavaszi időjárás is próbára tesz. Érdekes lesz nézni, hogy ki milyen egyéni utat jár be, mindenki nagy célokkal érkezett, bizonyítani akar. Emellett pedig az is kiderül, kinek és hogyan sikerül csapatban dolgozni, milyen taktika válik be és vezet célra”

- árulta el Ördög Nóra

"Az elmúlt év mindenki számára előtérbe helyezte a hazai úti célokat, tájakat, de ez a műsor új inspirációt adhat. Nagyon szeretünk utazni, új országokat, kultúrákat megismerni, de itthon is nagyon sokfelé jártunk. Már gyerekként a szüleimmel felfedeztük az országot, nagyon szerettem akkor is túrázni, és fontosnak tartom, hogy a gyerekek is megismerjék, milyen csodás országban élünk. Biztos vagyok benne, hogy a Totem helyszíneit látva azon túl, hogy a sztárok küzdelmét nézik, sokaknak megjön majd a kedve Magyarország felfedezéséhez."

– tette hozzá a műsorvezető.

Hamarosan az is kiderül, hogy kik alkotják a szarvasok és a farkasok csapatát, illetve melyikük bizonyul erősebbnek, hiszen a magyar vadon ura címet csak az egyikük birtokolhatja. Az erőt próbáló megmérettetések végén, a két táborból a két-két legrátermettebb kalandor párban küzd majd meg a 10 milliós főnyereményért, amelyen a két nyertes osztozkodhat majd.

Még több sztárhír itt:


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!