"Válaszd az életet! Válassz szakmát! Válassz karriert! Válaszd a családot! Válaszd a ... nagyképernyős tévét, válassz mosógépet, kocsit, cédéjátszót és elektromos konzervnyitót! Válaszd a jó egészséget, alacsony koleszterolt és a fogászati biztosítást! Válaszd a fix kamatozású jelzálogkötvényt! Válassz szabadidőruhát és hozzá illő táskát! Válaszd a barkácsolást és a vasárnap reggeli tűnődést arról, hogy ki vagy!"
Ezekkel a sorokkal kezdődik a nagy sikerű, mára kultuszfilmmé avanzsált Trainspotting. A film egy csapat heroinista srácról szól, akik élet, szakma, karrier, család, TV, mosógép, kocsi, cédéjátszó és elektromos konzervnyitó helyett a drogot választják. Igen, van egy ilyen opció is. A film sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy az én generációmban sokan választják ezt.
Na de nem a mai fiatalok mámor mániájáról akarok diskurálni. Igazából a "Válaszd az életet!" mondat ütött szöget a fejembe. Persze a film kontextusában ez a felszólítás megállja a helyét - már amennyiben rábólintunk, hogy a napi adagért folytatott élet-halál harc nem minősül életnek -, de ha kicsit hétköznapibb vizekre evezünk, a mondat úgy hangzik helyesen, hogy "Válassz életet!".
A döntések sorozata csiszolta individuum szinte minden percben választ. Az egészen kicsi dolgoktól (csoki vagy vanília?) az egészen nagyokig (munka, férj/feleség) ez az aktus határozza meg az embert. Csoportokba is választásaink alapján kerülünk be. A csoporttagság elárul rólunk egyet s mást, de míg saját önálló gondolkodásunkat igyekszünk kihangsúlyozni, addig másokat gyakran azonosítunk a csoporttal, amelybe tartoznak. Pedig ritka az olyan kör, ami tagjai életét minden lehetséges területen meghatározza. A szekták ilyenek, azokból pedig hál' Istennek nincs olyan rengeteg.
Szóval hajlamosak vagyunk arra, hogy azzal, hogy egy csoporthoz tartozónak tekintünk egy embert, a csoportról kialakult sztereotípiák mindegyikét rávetítsük. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy az individuumnak mindössze annyi teendője van, hogy kiválassza a csoportot, aminek tagja szeretne lenni, és onnantól már nem kell bajlódnia identitása csiszolgatásával. A csoport előírja a viselkedés, az ízlés, a gondolkodás szabályait, így a beépült tagoknak nem kell sokat vacilálniuk. Nem kell dönteniük. Nem kell választaniuk.
Szerencsére egy ember számtalan különböző csoport tagságát élvezheti egyszerre. Minél többét, annál több forrásból táplálkozik a véleménye. Épp ezért iszonyatosan leegyszerűsítünk valakit, ha ezek közül csupán eggyel mintegy azonosítjuk, és ezzel rásütjük, hogy nem "megy", hanem "viszik". Ha csak kiragadunk egy részletet az összetett egészből, és az alapján ítélünk meg valakit, nem kapunk kimondottan árnyalt képet róla. Nem kapunk valós képet arról, hogy ő valójában kicsoda. Legalábbis szerintem.
Barsi Böbe
