Eleve barátainkhoz készültünk, s nekünk már akkor sem volt mellékes szempont, hogy a kikapcsolódásunk ne terhelje túl a családi költségvetést. Egyszerűen régóta hívtak minket, unokám imád lovagolni, melyre barátaink tanyáján mindig van lehetőség, így aztán felkerekedtünk.

Őszintén szólva, arra számítottan, hogy cseppet sem lesznek tele a pincék, panziók, és szállodák - hiszen a borozgatás, pláne egy hosszú hétvégén, cseppet sem olcsó mulatság. S most ugyebár - zengi a média minden irányból - nehéz idők jönnek.

Ehhez képest zsúfolásig tömve volt minden. De nem csupán Villány, hanem még a környékbeli települések vendégházai is, hiszen barátnőm alig talált 4 szobát utolsó pillanatban bejelentkezett törzsvendégeinek. Egy mini Morrisra való parkolóhely sem volt az udvarokon, vagy a pincéket körülvevő utcákon. Jöttek-mentek a különböző korosztályhoz tartozó emberek. Pincéből ki, másik pincébe be. Az utcai beszélgetésekre fülelve sem azt hallottam, hogy "na most már elég volt", hanem inkább azt taglalták, melyik borásznál nem voltak még, s oda is el kell menni.

De, nem volt ez másképp máshol se. Hiszen, ahogy hallottam a hírekben, Budapest szinte teljesen kiürült, s vidéken mindenütt megteltek a 3-4-5 csillagos szállodák.

És a vidéki nagyvárosok lakóira sem volt jellemző az "önmegtartóztatás", hiszen borász barátunk a hétvégét Békéscsabán töltötte, a kolbászfesztiválon, ahol a nagy borfesztiválokat is felülmúló bevételt produkált, az 1-2 decinként kóstoltatott finom boraival.

Miközben mi élveztük barátaink fejedelmi vendéglátását, azért elgondolkodtam. Vajon csak mi vagyunk ennyire "szegények"? (Eddig erre nem is gondoltam.) Vagy, csak mi vagyunk ennyire realisták, óvatosak és előrelátóak? Mert valójában - összehasonlítva magunkat az igazi szegényekkel - mi nem tartozunk (még) a nehezen élőkhöz.

S vajon milyen széles az a réteg, aki annyira "gazdag", hogy ezt megengedheti magának?

Gyors fejszámolást végezve ugyanis, egy ilyen hétvége (4 éjszak szállással, étkezésekkel és borkóstolásokkal napi 2 pincében) minimum 50-60 ezer forint fejenként. Sokaknak egy havi bére. És akkor a "leggazdagabbak" még néhány karton bort is bevásárolnak, emlékül - ami újabb 20-30, vagy akár még több ezer forintot jelenthet.

Félre értés ne essék, nem sajnálom és nem irigylem senkitől.

Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy valóban ennyi a gazdagnak mondható, vagy csak a média gerjeszti a pánikot. Vagy csupán Pató Pál úr szelleme kísért újra?  "Ej, ráérünk még takarékoskodni" felkiáltással inkább ma mulatunk még egy jót.