Életforma.hu

STÍLUS

Varrógépek reneszánsza

Az átfogóan csak kreatív hobbinak nevezett szabadidős tevékenységek Magyarországon is mind népszerűbbek lesznek, mely többek között a háztartási varrógépek új virágkorát is elhozta. A világ egyik legismertebb varrógépgyártója, a japán Brother ezért a hazai piacon is erősíti jelenlétét. Ezekben a napokban két, minden szempontból versenyképes új modellt mutattak be.

A varrógépek rengeteget változtak a századforduló lábbal hajtott korszaka óta. A nagy gyártók folyamatosan fejlesztik technológiájukat, hogy minél egyszerűbben kezelhető, mégis nagy tudású gépeket dobjanak piacra. A nyomtatóiról és varrógépeiről egyaránt jól ismert Brother legújabb fejlesztése az "önhordó karosszéria". A cég a szegmensből elsőként ugyanis elszakadt a klasszikus, fém alvázas megoldástól, és modul rendszerű varrógépek egész családját tette elérhetővé. Itt a megerősített külső burkolat tartja az egyes alkatrészeket, így elhagyható volt a varrógépek anyagigényes, nehezen legyártható, és ezért egyik legköltségesebb alkatrésze, a fémváz.

Így a Brother elérte, hogy Innov-ís sorozatú készülékei ugyanazon az áron felülmúlják konkurenseiket. A fejlesztők a mechanikai alkatrészeket minden lehetséges ponton elektronikai megoldással helyettesítették, így egyrészt több szolgáltatást, digitális öltés- és varrásbeállításokat kínálnak, másrészt a karbantartási igény is alacsonyabb lett, mert az elektronikát nem kell olajozni, tisztítani. Ez hatalmas előny, hiszen a varrás során megannyi apró cérnadarab, elemi szál és szösz keletkezik, melyeket a főleg mechanikus elemekből álló gépekből rendszeresen tisztítani kell.

Az alapvetően új megközelítés első és egyik legegyszerűbb képviselője az Innov-Ís sorozat NV-10-es modellje, mely az overlock öltések mellett képes az íves, szemes és reteszes gomblyukak méret utáni automatikus elkészítésére, miközben az öltések típusát, hosszát, stb. elektronika szabályozza. Hosszan sorolhatók még azok a szolgáltatások, amelyek az önhordó váznak és a modulrendszernek köszönhetően váltak elérhetővé ebben az árkategóriában, mint például a hétpontos anyagtovábbítás, átlátszó burkolat az alsó orsónak, vagy a befűző automatika.

Az Innov-ís sorozat csúcsa az NV-4000-es modell. A készülék nem csak mindent tud, amit egy varrógéptől a professzionális felhasználó elvárhat, de hímzőgépként is egyedülálló a piacon. A hatalmas, színes érintőképernyőről vezérelhető eszköz az előre programozott 416 hímzésmintán túl USB csatlakozáson bármilyen grafikát képes fogadni és kihímezni, használata mégis hihetetlenül egyszerű.

Látható tehát, hogy a néhány tízezer forinttól a csaknem egymilliós csúcsmodellig mindenki megtalálja az elvárásainak megfelelő gépet, miközben az új megoldásoknak köszönhetően bármennyit is szánjon varrógépére, mindenképp több szolgáltatást, egyszerűbb kezelhetőséget és nagyobb megbízhatóságot kap.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.