Életforma.hu

STÍLUS

Vaterázol? Nincs mitől tartanod, ha ezt követed!

Ahogy közeleg az szja-bevallás határideje, vagyis május 20-a, úgy nő az érdeklődés az internetes kereskedelemre vonatkozó adózási szabályokkal kapcsolatban. A feszültség érezhetően nő a felhasználókban is, pedig a legtöbb eladó nyugodtan hátradőlhetne, hiszen nagy valószínűséggel nem is keletkezett személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettsége. A Vatera közérthető formában összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

Te tudod, melyik kategóriába tartozol? - Kép:Piac & Profit/archív

A bűvös határ: 600 ezer forint

Kezdjük mindjárt a legfontosabb tudnivalóval: 2012. január 1. óta az ingóság értékesítésből származó bevétel után éves szinten 600 ezer forint alatt még üzletszerű értékesítésnél sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Az eladók a felhasználói fiókjukban a számlázási adatoknál könnyedén ellenőrizhetik, hogy túllépték-e ezt a határt, amelyhez az egyéb úton – azaz Vaterán kívül – értékesített ingóságokat is figyelembe kell venni.

Adózni viszont nem a bevétel, hanem a jövedelem után kell, amit úgy kapunk meg, hogy a bevételből levonjuk azt a bizonylattal (vásárláskor kapott számlával vagy blokkal) alátámasztott összeget, amennyiért mi a terméket vásároltuk, valamint a beszerzési költségeinket. Ha esetleg nincs már meg a bizonylat, akkor a bevétel 25 százalékát tekinthetjük az értékesítésből keletkezett jövedelemnek. Ha ez nem éri el az évi 200 ezer forintot, akkor nincs semmi teendője a felhasználónak. Efölött viszont már 16 százalék adót kell a bevallási határidőn belül, azaz május 20-áig megfizetni. A 200 ezer forintos jövedelemhatár a gazdasági tevékenységet folytató felhasználókra nem vonatkozik, nekik be kell jelentkezniük az adóhatósághoz, és a 600 ezer feletti bevételt elérőknek a realizált jövedelem után az szja mellett egészségügyi hozzájárulást is fizetniük kell.

A Kúria állásfoglalás: csak a 2012 előtti időszakban értékesítőkre vonatkozhat

A Kúria sokat emlegetett legutóbbi döntése az e-kereskedelem adózásával kapcsolatos 2012. január 1. előtti kaotikus helyzetet tisztázta, miszerint az eladóknak akkor is van áfafizetési kötelezettségük, ha nem jelentkeztek be az adóhatóságnál. A döntés tehát csak azokat a felhasználókat érintheti, akik az interneten 2012 előtt üzletszerűen értékesítették ingóságaikat. Üzletszerűnek tekinthető az eladó tevékenysége, ha rendszeresen és jövedelemszerzés céljából értékesített az online piactéren. Ám ha csak alkalomszerűen árulta saját megunt használt tárgyait – amelyből jövedelme nem vagy csak alig származott –, akkor nem kell adóznia.

Az üzletszerűen értékesítő felhasználók jövedelmére nem az ingóértékesítésre, hanem a gazdasági tevékenységre vonatkozó szabályok alkalmazandók. Aggodalomra azoknak sincs okuk, akik a korábbi években nem megfelelően készítették el az adóbevallásukat: számukra az adóhatóság türelmi időt határozott meg, így önellenőrzéssel 2014. május 1-jéig lehetőségük van önként bevallani a 2012 előtti időszakban üzletszerű értékesítésből származó jövedelmüket. „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy 2012-től érvénybe lépett a már említett 600 ezer forintos bűvös határ, tehát a 2012. január 1. utáni vaterás ingóságértékestésből származó bevétel után éves szinten 600 ezer forint alatt még üzletszerű értékesítésnél sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Ilyen értelemben a 2012. január 1. fontos választóvonal az eltérő adózási szabályozás tekintetében” – mondta  Szanitter Áron, az Allegro Group HU Kft. piacterek üzletágvezetője.

A személyes adatok biztonságban vannak

Időről időre felröppen a hír, miszerint az online portálok szerverein az adóhatóság adathalászatot végez. Természetesen a valóságban ilyen nem fordulhat elő: a Vatera a felhasználók regisztráció során megadott személyes adatait, valamint számlainformációit köteles a legmagasabb fokú adatbiztonsági előírásoknak megfelelően kezelni – még az üzletszerű internetes értékesítések ellenőrzése érdekében az adóhatóságtól érkező kérések esetében is.

13 ötlet, ami pénzt hoz a házhoz!
Ha eladjuk a nem használt dolgainkat, azzal remek kiegészítő bevételre tehetünk szert. De vannak további tippjeink is, hogyan lehet hizlalni egy kicsit a házi kasszát!

„2013-ban mindössze 120 megkeresés érkezett hozzánk az adóhatóságtól, vagyis átlagosan csupán minden 20 ezredik felhasználói fiókra jutott egy ilyen eset. Abban az esetben, ha a felhasználói adatok és a hatóság által megadott személyes adatok teljes egyezősége nem áll fenn, akkor a személyazonosság nem állapítható meg egyértelműen, és ebből adódóan az adatszolgáltatás meghiúsul. Az említett okból kifolyólag 2013-ban a 120 megkeresésből 93 esetben került sor tényleges adatszolgáltatásra” – mondta  Szanitter Áron.

Próbavásárlás magányszemélyeknél

Az adóhatóság mostanában az internetes piactereken és apróhirdetési oldalakon is tart próbavásárlást, és az ellenőrzés során legtöbbször a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettséget ellenőrzik. Jó tudni, hogy ha magánszemélyként nem üzletszerűen értékesítünk, akkor is kell a tranzakcióról bizonylatot adnunk a vásárlónak: mit adtunk el, mennyiért és mikor. Ebben az esetben a bizonylat akár lehet egy üres lap is, amelyet kézzel is megírhatunk, aztán aláírásunkkal hitelesítjük.

A Vatera szakértői azt javasolják a felhasználóknak, hogy tájékozódjanak az adóhivatal honlapján az önálló tevékenységre vonatkozó információs füzetből. Emellett a 1353-as adóbevallás 163. soránál leírtak is részletes tájékoztatást adnak. Érdemes olvasni az adózással foglalkozó internetes szakoldalakon, illetve fórumokon megjelent írásokat,  esettanulmányokat is, amelyek az adózási és törvényi változásokkal kapcsolatosan segítik a témában való eligazodást.


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.