Mielőtt bárki felháborodna, hogy nemes egyszerűséggel lebunkóztam, ki kell jelentenem, én is autós vagyok. Ráadásul abból a rosszabb fajtából, aki szíve szerint még a klotyóra is kocsival menne. Diákkoromban bicikliztem, aztán mikor már lefagytam a kétkerekűről, inkább gyalogoltam, csak ne kelljen buszra várni, aztán szagolni a télen-nyáron büdös tömeget.
BKV-ztam is, nagy megrázkódtatás soha nem ért, mi több, a 47-es villamost kifejezetten szerettem, mikor átment a Szabadság hídon, olyan gyönyörű az ablakából Budapest. Ennek ellenére amint kerestem annyit, hogy autóba szállhattam, átültem.
Mielőtt gondolatban ismét melegebb éghajlatra küldenek, hadd meséljem el azt is, már ha érdekel bárkit is, hogy egy tizenkét éves autóm van, ami bár pár százezret ér "csak", nekem a tökéletes négykerekű. Szép, férjemnek köszönhetően jól karbantartott, eddig soha semmi gondom nem volt vele, némi elfogultsággal kijelenthetem, a világ legjobb autója. Mivel nem kell naponta több száz kilométert megtennem, még annyira sokba sem kerül.
Na, ennyit a mentegetőzésről, most pedig következzen a lényeg. Hogy a gyalogos az öklét rázza az autósra, már nem lepődik meg senki. Ha a paraszt autós kiordibál a kocsiból a bámészkodó járókelőre, azon sem akadunk fenn. Néha halálra gázolnak valakit egy zebrán, és a legszörnyűbb, hogy annyiszor hallottuk már, hogy szinte közömbös a hír.
Készült a témáról már több tévés riport, ezernyi cikk, ezeknek nagy része egyoldalú. Szemét az autós, mert nem áll meg. Nos kérem, én megállok. Amikor a belső sávban vagyok, attól félek, hogy majd az üti el a gyalogost, aki a külsőben jön - és miattam, mert én megálltam.
Nem kell persze szentté avatni, bár marha büszke vagyok magamra. Mielőtt nagyon megkedvelnének, jöjjön a de. Ha csúszik az út, és hirtelen ott terem a gyalogos, nem tudok megállni. Ha hetvennel jövök, és közel vagyok a gyalogátkelőhöz, szintén nem tudok megállni. Nem nem akarok, nem tudok.
És ez az, amivel a gyalogosnak is tisztában kellene lennie. Az autó nagyobb, mint ő, ha nagy sebességgel nekimegy, meghalhat. Nem szabad lelépni eléje! Ülhet a volán mögött egy rossz reflexű, vaksi sofőr, aki balesetet okoz, mielőtt észrevenné, hogy mi történt. Félni kell tőlük!
Ha a gyalogátkelőnél piros a lámpa, nem lépünk le. Akkor sem, ha nincs a közelben autó. Én sem hajtok át a piroson. Mikor épp pirosra vált a zebránál, nem szaladunk át, akkor sem, ha jön a villamos, mert indulnak az autók. A körúton dugóban sem megyünk át, csak a kijelölt helyen, mert bármikor elindulhat a sor.
Kioktató vagyok, inkább befogom. Az autós kontra gyalogos kérdés úgyis macska-egér harc marad örökre. A jogosítványt egyébként pszichológiai teszthez kötném, hogy csak az ülhessen a kormányhoz, aki mentálisan rendben van. Mondjuk az utcára gyalog is csak azt engedném. Tudom, tudom: maradjak inkább én is otthon.
DPA
