Életforma.hu

STÍLUS

Vihar előtti zaj?

Én ma mindent eladok! Ezzel a mondattal pakolta ki a pultra a pincéből felhordott törött gipszgólyát, csorba kerti törpét, néma kakukkos órát Latabár Kálmán az ötvenes évek egykori vígjátékában, az Állami Áruházban. Ez a mondat jutott eszembe, amikor elolvastam a legfrissebb ingatlanpiaci statisztikai adatokat. A vállalkozók azonban már nagyon óvatosak…

Sokkal kevesebb új lakás épül ma Magyarországon, mint amennyit megvennének. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint most mindent el tudnának adni, mert ma mindenki „ingatlanban utazik” Magyarországon.

A vállalkozók felkészültek arra, hogy kevés lakás épül majd, ám ennek ellenére nem vállalják túl magukat, mert a növekvő piaci igények még annyira nem markánsak, hogy az a nagyobb befektetőknek is vonzó legyen.A szakember tapasztalatai szerint a beruházók igyekeznek határidőn belül felépíteni az új ingatlanokat, de óvatosak.

Debrecen, Rakovszky Dániel utca, Kép: wikimedia

Egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra az állami támogatások, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.

− Senki nem vág bele olyan projektbe, amellyel kockáztatná a saját megtérülését. Nem állítható, hogy megtorpant ez a piac, mert a vásárlóközönség folyamatosan bővül, de a beruházók csak olyan projekteket vállalnak be, amelyek két éven belül megtérülnek. Hosszabb távra azonban már kevesen terveznek – fogalmazott Gadanecz Zoltán.

A számok azt mutatják, hogy az új építésű ingatlanok jelentős része gazdára talál, de az átadás közeledtével mindig marad egy-egy lakás, amit már nehezebb eladni. A tény, hogy a legjobb lakások már a tervezőasztalon elkelnek. Nő a kereslet, és a számok is azt sugallják: ha többet tudnának építeni, akkor azokat is gyorsan el lehetne adni.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.