Halvány kép a szakszervezeti ünneplésekről maradt bennem, amikor is a "tisztelt vagy kedves elvtársnőknek", esetleg "kartársnőknek" panelszöveggel megköszönték, hogy... Mit is? Hogy ők nők, lányok, asszonyok. Aztán puszi, vagy ha protokollárisabb volt a műszak végeztével rendezett emelkedett hangulatú ünnepség, kézfogás kíséretében minden munkatársnőnek átnyújtottak egy szál szegfűt. Szigorúan vöröset. Tintával itatott kék vagy cifra szóba se jöhetett.

Jobb helyeken a szegfűszárhoz aszparáguszt is kötöttek kunkorodó ezüst- vagy aranyszínű masnival. A köszöntő hivatalos részét munkahelyi mulatozás követte. Na, persze nem annak a hajdani március nyolcadikai napnak az emlékére koccantak össze boros- vagy konyakospoharak, amelyen New Yorkban munkásnők hada fellázadt, és harcot indított a jogaiért. Így utólag arcpirító érzés, de akkor, pohárürítgetés közben, senki se foglalkozott azzal, hogy ennek a lázadásnak az emlékére avatták e szép márciusi napot ünneppé - a gyengébb nem előtt hódoló nemzetközi nőnappá.

Családi körben is szokás volt odafigyelni a lányokra, asszonyokra. Nőnapon úgy dukált, hogy a férfiak vették és vitték a március nyolcadikára kivirágoztatott, fodrozott krepp-papírcsomagolásba bújtatott cserepes hortenziát a nőknek.

Sokuk talán csak azért, nehogy megszólják őket, amiért nem emlékeztek meg arról, vagy elfelejtették, hogy oldalbordájuk nő. A cserepes virágot aztán felváltotta a piros tulipán, majd a vékony drótfonallal körbetekert gerbera szál.

Kedves vagy kevésbé kedves kolléganőinknek is illett virágot vinni ezen a napon. Munkatársi viszonyban a nőnapi hódolat jeleként a hóvirág volt a vezető.

Újabb időkben, amikor a proletár múlt már nem olyan üzenő ideológiai eszköz a jelenkor számára, amellyel egy zászló alá lehet és kell terelni a népet, március nyolcadika nincs piros betűkkel szedve a naptárban. A virágajándékozás szokása azonban mára se kopott ki teljesen.

Igaz, hivatalos, szakszervezeti, munkahelyi szinten nem nyújtunk át virágot kolléganőknek, már csak azért sem, mivel alig van munkahelyi közeledés és munkatársi viszony.

Az visz vagy küld virágküldő szolgálattal csokrot, aki nem kötelezettségérzetből, hanem tiszteletből vagy szívből ajándékoz.

A gálánsabb férfiúk, akik odafigyelnek arra is, hogy a nőnaphoz igazított legújabb trendnek - mert már ilyen trend is létezik - megfelelő csokrot válasszák. Amelyben a virágkötés globalizálódó designja szerint több a cafrang, a cicoma, a mezei gizgazhoz hasonlító zöldkörítés, a kaszált szénára emlékeztető szárított fűszál, mint a való virág.

Ahogy bennünk is több az igaz érzéssel szemben a hamis. Az illemmel szemben a modortalanság. Az udvariassággal szemben a durvaság. És nemcsak ilyenkor, nőnapon. Amikor a legtöbben, szégyen, nem viszünk virágot.