Grafikus cikkek

Gundel, Aranyélet, Road Movie - a jó logó fél siker!
Vasvári Péter a világ legjobbjai közé tartozik. Sikeres cégek versengenek öt kontinensen azért, hogy ő tervezze meg a logójukat, arculatukat. A megbízói tudják, hogy milyen fontos az első benyomás, egy jó logó fél siker. A nemzetközileg elismert tervezőgrafikus a pandémia kényszerű bezártsága idején gyűjtőmunkába kezdett. A közösségi médiában osztotta meg az általa legfontosabbnak tartott logókat, hogy népszerűsítse a műfajt és a magyar alkotókat. A Scolar Kiadó felfigyelt rá, a napokban pedig már a nagyközönség kézbe is veheti a MAGYAR LOGÓK című hiánypótló albumot.

A mesék bűvöletében
Kevés olyan szerencsés ember létezik, aki már gyerekkorában tudja, felnőttként mivel szeretne foglalkozni. Faltisz Alexandra közéjük tartozik. A pécsi születésű grafikus, illusztrátor több mint harminc éve ugyanolyan lelkesedéssel alkot, mint a kezdet kezdetén. Jellegzetes képeivel elsősorban mesekönyvekben találkozhatunk. Kíváncsiak voltunk, miből táplálkozik a rajzolás iránti szenvedélye, amelyen a modern világ technikai kihívásai egy cseppet sem változtattak.

Középkori kéglik egy helyen
Nyolc bélyeget tartalmazó kisív jelent meg a Magyar Pos-ta Várak, kastélyok Magyarországon sorozatában. A grafikai munka Domé Eszter kezét dicsérik. A kisívet az ANY Biztonsági Nyomda készítette. A kisívet nézegetve az embernek szinte kedve támad kirándulni! Itt a hétvége, kerekedjünk fel!

Így lett halhatatlan a híres egyfejű
Háromcímletű alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Süsü, a sárkány című. bábfilm-sorozatról. A terveket Weisenburger István grafikusművész készítette, a miniatűr mesecsodát pedig az ANY Biztonsági Nyomda váltotta valóra.

Angyaltrombita
Nádi Boglárka grafikusművész tervezte, és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta a Magyar Posta 2017-es karácsonyi bélyegét. A jókívánságok postára adásához használható újdonság Értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyeg.

Péter Szabó Szilvia új "színpadon"
Nemrég még a Nagy Duettben énekelt, és ropta a táncot Pachman Péterrel a remek énekesnő. Meg is nyerték a jókedvű versenyt. Most viszont új oldaláról ismerhetjük meg Péter Szabó Szilviát! Lehet, hogy a kismama a közeljövőben szívesebben üldögél majd? Most kiderül!

Esélyt az esélyteleneknek!
Alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti az Ökumenikus Segélyszervezet alapításának 25. évfordulóját a Magyar Posta. A bélyegképen az intézmény logója látható, melyet dombornyomás tesz különlegessé. Az újdonság Kara György grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült.