Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így lett halhatatlan a híres egyfejű

Háromcímletű alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Süsü, a sárkány című. bábfilm-sorozatról. A terveket Weisenburger István grafikusművész készítette, a miniatűr mesecsodát pedig az ANY Biztonsági Nyomda váltotta valóra.

Több mint 40 éve kezdte el sugározni a Magyar Televízió a Csukás István forgatókönyve alapján készült 9 részes mesefilm-sorozatot, de még a mai gyerekek is azonnal felismerik főhősét, Süsüt, a kitagadott sárkányt.  Az emberek kigúnyolják, és menekülnek előle, de szerencsére a Jó Királyfi meglátja belső szépségét, és közbenjárására a királyi udvar befogadja, megszereti, életének nélkülözhetetlen részévé válik. Csukás István író mellett olyan szakemberek, művészek vettek részt az alkotói folyamatban, mint Lévai Sándor bábtervező, Kemény Henrik bábművész, Bodrogi Gyula színművész, Takács Vera dramaturg.

Kép: Magyar Posta

Az alkalmi bélyegblokk a főszereplőket sorakoztatja fel, középen természetesen a jószívű sárkány látható, mellette foglal helyet legfőbb segítője a Királyfi, a Királylánnyal és a Kiskirályfival, valamint az Öregkirállyal. Jobbján szintén ikonikus szereplők állnak: a Dadus, a Kancellár és a jó üzlet érdekében minden cselre kész Sárkányfű árus. A boríték az udvar nyüzsgő életét jeleníti meg, a bélyegzőn pedig a tér közepén álló kútból fel-fel bukkanó vizet köpő hal látható.

Kép: Magyar Posta

Idén is folytatja a Magyar Posta a magyar szentek és boldogok bemutatását. A VII., sorszámozott bélyegblokk ezúttal a kassai vértanúkra: Szent Márkra, Szent Menyhértre és Szent Istvánra emlékezik. Az újdonság Benedek Imre grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült.


Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.