Életforma.hu


Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Mesékkel gyógyítaná az emberek lelkét Pokorny Lia

Mesékkel gyógyítaná az emberek lelkét Pokorny Lia 

A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában.
Milliószor látta, mégsem unja meg - ezért a filmért rajong Kajdi Csaba

Milliószor látta, mégsem unja meg - ezért a filmért rajong Kajdi Csaba 

A modellügynökség vezetője imádja Ariel, A kis hableány történetét, amiből Walt Disney készített mesét 1989-ben.
Így mesélnek a magyar sztárok

Így mesélnek a magyar sztárok 

Az UNICEF Magyarország új programjában Berg Judit írónő ismert mesefigurái kelnek útra, két kis dínó mutatja be 12 távoli országban élő gyerekek hétköznapjait. Míg a két mesehős újabb kalandokért járja a világot, addig idehaza számos híresség fogott össze, hogy felhívják a figyelmet a mesék fontosságára.  Szinetár Dóra szerint a szülő hangja mindennél többet jelent egy gyerek számára, Béres Alexandra pedig azt emelte ki, hogy a közös mesélésnél jobb kapcsolódási pontot el sem tud képzelni a családok életében.
Mesék a zárkából - egy film, amit az élet írt

Mesék a zárkából - egy film, amit az élet írt 

Már a Netflixen is megtekinthető Visky Ábel dokumentumfilmje, a Mesék a zárkából, amely nemrég nyerte el a legjobb magyar alkotásnak járó díjat a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Súlyos testi sértésért, rablásért elítélt apák írnak benne meséket otthon lévő gyerekeiknek, a történetekből pedig animációs filmek készülnek a fogvatartottak és gyerekeik szereplésével. Képesek-e a mesék áthidalni a civil élet és a börtön világa közti szakadékot? Milyen érzelmi változásokat indíthat el a közös alkotás élménye? A filmről Visky Ábel rendezővel beszélgettünk.
5 tündérmese horrortitkokkal

5 tündérmese horrortitkokkal 

Boldogan éltek, míg meg nem haltak … vagy mégsem? Gyermekkorunk kedvenc meséi valójában sokkal sötétebbek, mint azt korábban hittük. Legújabb videónkban összeszedtük a részleteket.
Még a kézmosás fontosságáról is

Még a kézmosás fontosságáról is 

Egy hónapon keresztül több mint 400 mese válik letölthetővé a koronavírus miatt otthon lévő családoknak tanuláshoz és szórakozáshoz,
Elment a mesebeli ember

Elment a mesebeli ember 

Meghalt Csukás István. A hírt az MTI közölte az Újszínház Facebookm oldalára hivatkozva. A nemzet művésze 83 éves volt.
Sümi, a kisfiú, aki múzsa lett

Sümi, a kisfiú, aki múzsa lett 

Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond… De valóban így van? Nem igazán. Minden bölcsis és ovis életében gyorsan eljönnek azok a pillanatok, amikor muszáj saját magának megküzdenie a különféle élethelyzetekkel. Mit tegyen, amikor már nincs ott a szülő, hogy segítsen? Mi történik, ha a kudarcokat nem tudja feldolgozni, ha nehezen talál magának barátot, vagy ha éppen nagyon szeretne ő a legjobb lenni valamiben, de nem sikerül? A legtöbb szülő ilyenkor kétségbe esik, pedig minden helyzetre a legegyszerűbb megoldást érdemes alkalmazni: mesélni. Sárvári Györgyi Sümi-meséit egy igazi kisfiú ihlette, akinek rengeteget segítettek ezek a történetek.
Így lett halhatatlan a híres egyfejű

Így lett halhatatlan a híres egyfejű 

Háromcímletű alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Süsü, a sárkány című. bábfilm-sorozatról. A terveket Weisenburger István grafikusművész készítette, a miniatűr mesecsodát pedig az ANY Biztonsági Nyomda váltotta valóra.

Kistestvért kap Bendegúz 

Időnként semmi sem úgy alakul, ahogyan terveztük, és ezzel nemcsak a felnőttek szembesülnek a mindennapokban, hanem a gyerekek is. Ilyenkor gyakran érzi a szülő a tehetetlenséget és annak az eszköznek a hiányát, amely segítségével könnyen kezelhetővé válnak ezek a kellemetlen helyzetek. A világhírű szerző, Carl-Johan Forssén Ehrlin, aki több százezer szülőnek könnyítette meg az altatás rituáléját, most egy olyan könyvvel jelentkezik, amely kulcsot ad az óvodás korú gyerekek nehézségeinek megoldásához.

Anya, apa, mondj egy meséééét! 

1967 óta Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján, április 2-án tartják a Gyermekkönyvek nemzetközi napját. Az ünnep célja, hogy a gyermekek megszeressék a könyveket és az olvasást. Erre pedig most nagyobb szükség van, mint korábban, hiszen a mesekönyvek helyét sok esetben átveszik a mobiltelefonok, számítógépek és a televíziók. Miért fontos megtartani az egyensúlyt és milyen szerepe van a meséknek a kicsik fejlődésében? Több, mint gondolnánk.

Mondjunk értük egy mesét 

Januártól friss időpontokkal várják a Gyógyvarázs mesedoktorokat a kórházakban, ahol a farsangi időszakban egy-egy apró kellék vagy jelmezdarab segítségével akár a mesék szereplői is életre kelhetnek. Országosan több mint heti 160 alkalom áll rendelkezésére az önkéntes meseolvasóknak, hogy megnevettessék, elvarázsolják a kórházakban fekvő gyerekeket. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan színesítsd a mesédet!

Na, ez nem mese 

Meseíró pályázatot hirdet egy lengyel gabonakávéval foglalkozó cég. A kiírás elsősorban azoknak szól, akik szeretnek írni, és akiknek a fantáziavilág jelenti a kikapcsolódást. A pályázatokat Varró Dániel, József Attila-díjas költő értékeli majd, a legjobb történetek pedig belekerülnek a társaság saját kiadású mesekönyvébe, amely egyedi illusztrációkkal e-book formájában jelenik meg.

A Jani, az Ördöngős nyúl meg a hatlövetű bor + egy video 

Mese, mese mátka, pillangós batárba - Móra Ferenc után szabadon -, volt egyszer egy borász és egy grafikus. Összedugták a fejüket, hogy miként is kaphatna új köntöst néhány palack. Adott volt a jó bor, az Ördöngős nyúl, az ufó, a kőfejtő, az utazó gepárd, a Zebra Zuzu és az öteltekből, a barátságból megszületett a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok új címkecsládja..., ami mellesleg a régi folytatása.           

Álomvédők májusa 

Májusban országos premierrel érkezik a Moncsicsi, a Go Diego! Go!, debütál a Lexi és Lotti valamint a Lengemesék az MTVA gyermekcsatornáján, az M2 kínálatában.

Utazás a szempillám mögött 

Csukás István 40 éve írt, a fővárosban még sohasem játszott regényének új színpadi feldolgozását mutatja be a Zichy Szín-Műhely. Az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejáték budapesti ősbemutatója május 10-én lesz a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban. A művészeti koncepciójáért 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett Zichy Szín-Műhely ezúttal a magyar gyermekirodalom népszerűsítését tűzte ki célul. A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású nyelvteremtője, generációk legnagyobb mesélője, Csukás István sok műfajú életművének egy kevésbé ismert zenés mesejátékát az író szakmai támogatásával állítják színpadra, hogy az ifjúság megismerje Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány halhatatlan mesefiguráit teremtő hihetetlenül termékeny szerző csodálatos világát.

A legszebb újévi fogadalom 

Népszerű szokás újévkor fogadalmat tenni, ezeknek azonban sokszor nagyobb a füstje, mint a lángja. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program bátorít mindenkit, hogy újévi fogadalomként válassza az önzetlenséget. Az új évben 46 kórház, összesen majd 1000 meseórával várja azokat, akik egy vidám történettel szeretnének segíteni a beteg gyerekeknek.

Mesedoktor kerestetik! 

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programban részt vevő kórházak visszajelzései alapján a nyári szünetben kevesebb önkéntes érkezik mesét olvasni. Pedig különösen jól jön ilyenkor egy mese, hiszen a gyerekek nyáron még nehezebben élik meg a kórházban töltött napokat, a bezártságot. A segíteni vágyó mesedoktorokat most új időpontokkal várják az ország összes megyéjében.

ÚtraManó - egy mesés GPS Budapesttől a Balatonig 

A Plukkido csapata nemrég útjára indította az ÚtraManó alkalmazást, amely az aktuális helyzet meghatározásával mesébe foglalja a gyerekeknek az ablakon keresztül látott tájat, épületeket. Ez az innovatív magyar fejlesztés segíti a szülőket az utazások izgalmassá tételében.

Jobb a mese, mint a csoki! 

Minden élethelyzetnek megvan a maga meséje. Ha megértjük az üzenetüket, megértjük azt is merre kell mennünk az úton, és milyen akadályokat kell legyőznünk ahhoz, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Ebben segít a meseterápia.

On-line mesék nemcsak gyerekeknek 

Két új kötettel jelentkezik még idén Bartos Erika és magánkiadásban jelenik meg Havas Dóra új könyve is. Egyre több szerző választja a megjelenésnek ezt a fajtáját. Az egyik internetes webáruház támogatja ezt a kezdeményezést, és örömmel áll a vállalkozó szellemű írók mellé, végzi a terjesztési feladatokat. 

Kicsi gesztenyék gurulnak a Vidámon 

Idén debütált a Minimaxon az énekes mesesorozata, a Kicsi Gesztenye Klub. Dobrády Ákos gyermek projektje a vártnál is nagyobb sikereket hozott, így nem állnak meg a tévézésnél: decemberben színpadi produkciót is bemutatnak a meséből! Karácsony előtt biztosan sok gyerek örül majd a produkciónak! 

Mi köze Mátyás királynak a Zűrgombócokhoz? 

Saját gyártású újdonságok, sosem látott epizódok, régi kedvencek - szeptember 26-án indul a legkisebbek szórakoztatására, a TV2 Csoport portfóliófejlesztésének újabb állomása, a Kiwi TV. A vadonatúj gyerekcsatornán oktató és szórakoztató tartalmak is helyet kapnak: bemutatkoznak a rosszcsont, de szeretni való földönkívüli karakterek a Zűrgombócok című saját gyártású műsorban, premierepizódokkal is jönnek mindannyiunk kedvenc kék törpéi, a Hupikék Törpikék, valamint olyan kihagyhatatlan klasszikusok is visszatérnek, mint a Mátyás király történetei.

Vidd haza a Jégkirálynőt! El fogsz olvadni tőle... 

A Vadász és a Jégkirálynő premierje 2016 egyik nagy durranása volt, amely már megjelenése előtt lázban tartotta a fantasy szerelmeseit. Bár a történetet sokan kedvelik, de biztosan akadnak olyan részletek, amiket még a legnagyobb rajongók sem ismernek. Íme, 5 érdekesség az idei év egyik legizgalmasabb kalandfilmjéről!

Hahó, Öcsi! Holnap hajókázhatsz SpongyaBobbal! 

Mesés hajóútra mehetnek kicsik és nagyok a Nickelodeon jóvoltából, hogy találkozhassanak Spongyabobbal és Dórával, a felfedezővel. Újra kifut a gyerekcsatorna Dunán közlekedő nyári hajója, és augusztus minden vasárnapján különleges programokkal várja a látogatókat.

Mit játsszunk, ha beteg a gyerek? 

A nyár a legtöbb gyerek számára felhőtlen játékkal, szabadban futkározással, élményekkel telik. De mi van akkor, ha gyermekünk lebetegszik, és szobafogságra kényszerül? Van 7 tippünk, hogyan tehetjük ezt a nehéz időszakot kicsit örömtelibbé!

Egyszer volt, hol nem volt az Öcsi bácsi... 

A külvárosi vagány hihetetlen kalandjai címmel mesekönyv jelent meg Puskás Ferencről, az Aranycsapat legendás csatáráról. A könyv Öcsi bácsi gyerekkorát mutatja be.

Misztikus kalandok a Varázskastélyban 

Fantasztikus szünidei programot ígér a Varázskastély című interaktív kiállítás és játék, mely 2016. március 19-től május 1-jéig látogatható a Vajdahunyadvárban.

Óriási sárkányokkal küzdő apróságok 

,,A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet őket győzni."  (G.K. Chesterton)  

Támogatót keres A bűvös puska 

Egy különleges, hiánypótló kötet megjelenéséhez várják mecénások támogatását! Frankovics György magyarországi horvát etnográfus, író, tudós, publicista legújabb gyűjteménye a roma mese‐ és mondavilágba vezet bennünket A bűvös puska címmel.

Holnap minden gyerek ilyen pólóért fog könyörögni 

Nemsokára kedvenc mesefiguráikat is magukra ölthetik a gyerekek. SpongyaBob és a Tini nindzsa teknőcök adták az ötletet ahhoz a gyerekdivat-kollekcióhoz, amelyet a Nickelodeon és a Benetton közösen dob piacra.  A pólók és a pizsamák júliusban kerülnek világszerte a divatüzlet polcaira, de várhatóan több ruhadarabon is üdvözölhetjük majd hazánk legnépszerűbb gyerekcsatornájának mesekaraktereit.

Filmtrilógia készül Harry Potter tankönyvéből 

A Harry Potter-regényekben az ifjú varázslótanonc egyik roxforti tankönyve a főhős születése előtt hetven évvel íródott Legendás állatok és megfigyelésük című kötet. Most ebből a fiktív tananyagból készül film, nem is egy, hanem három. A filmtrilógia producere a Potter-mozikat is jegyző David Hayman.

Rajzfilmhős lett Ringo Starr! Videóval! 

Új számítógépes animációs kisfilm készült a Cartoon Network csatorna egyik legnépszerűbb sorozatából, a Pindúr pandúrokból "Dance Pantsed" címmel (magyar cím hamarosan). Az új epizód érdekessége, hogy az eredeti szinkronstáb (Catherine Cavadini, Tara Strong, E. G. Daily, Roger L. Jackson, Tom Kane, és Tom Kenny) mellett szerepet kap benne a Beatles legenda, Ringo Starr is. 

Aranyhal Mesefesztivál 

Sárkányok, varázslók, manók, lovagok és királylányok kelnek életre február 2-án, szombaton a budapesti Savoya Parkban. Az ingyenes Aranyhal Mesefesztivál a játékon túl a segítségnyújtásról is szól. Az óriás kívánságfalra óvodák, iskolák, civil szervezetek is felírhatják a kéréseiket. A legötletesebb, legfontosabb kívánságokat 300.000 forint összértékben teljesítik a Scherer Péter színművész által vezetett zsűri döntése alapján.

Mikor halljuk a mesét és mikor az igazságot? 

Néha nem tudjuk hogy mikor vagyunk ébren és mikor álmodunk. Mikor halljuk a mesét és mikor az igazságot? Mindannyian meseszereplők vagyunk. Gonosz banyák, jóságos tündérek, depressziós királylányok, gazdag hercegek, és csodatévő varázslók- nem csak a mesékben léteznek...Te melyik vagy?

A Képzelet Lovagjai 

Idén február 20-án, 20 óra 20 perckor, egy középkori városban alakult meg Magyarország és Európa egyetlen olyan lovagrendje, amelyik kizárólag a gondolat és a képzelet eszközeivel kíván lovagi tevékenységet folytatni. A Lovagrend minden évben egy, a lovagok által közösen kiválasztott témában kívánja lovagi tevékenységét kifejteni; ezek természetesen a képzelet, a gondolat által járható, jobbítható, tökéletesíthető területek lesznek.

„- hol bolt, hol nem bolt… "-egy paplan alatt legtöbben 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete június 26-án, a Civilek Éjszakáján különleges eseménnyel várja a kalandos kedvű „nagy gyerekeket": kísérletet tesznek az egy paplan alatt legtöbben mesét hallgatók számának rekord mennyiségűvé tételére.  

Mitől nőtt ki a nagymama szakálla? 

Megfigyelted már az öregeket? A nagypapák arcvonásai meglágyulnak, gyakrabban elérzékenyülnek, a nagyanyók pedig időnként kiszőrösödnek, és kemény férfi léptekkel vezetik a másik felüket... Hogy is van ez?