Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Anya, apa, mondj egy meséééét!

1967 óta Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján, április 2-án tartják a Gyermekkönyvek nemzetközi napját. Az ünnep célja, hogy a gyermekek megszeressék a könyveket és az olvasást. Erre pedig most nagyobb szükség van, mint korábban, hiszen a mesekönyvek helyét sok esetben átveszik a mobiltelefonok, számítógépek és a televíziók. Miért fontos megtartani az egyensúlyt és milyen szerepe van a meséknek a kicsik fejlődésében? Több, mint gondolnánk.

− Egy könyv nemcsak kellemes időtöltés, de észrevétlenül tanít is. Például már az egész kicsik számára is érdekes lehet egy zörgő könyvecske, és miközben játszanak vele, találkoznak a színekkel, formákkal, a lapozgatás során pedig fejlődik a finommotoros képességük. A meséknek számos pozitív hatása van, például gazdagítják a fantáziát, a képzelőerőt, segítenek feldolgozni, feloldani bizonyos szorongásokat és fejlesztik a szövegértést, amely a későbbiekben nélkülözhetetlen a tanuláshoz. Ma már az esti meseolvasást, vagy a fejből kitalált mesemondást sok esetben felváltja a mozgókép, de ne feledjük: azon kívül, hogy egy meghitt esti program, az olvasás rengeteg mindenben segíti a gyermekünket. Szánjunk hát időt rá minden nap – mondta Küri Johanna, a Budai Egészségközpont gyermekpszichológusa.Miért fontos a mese?

  • Minőségi együtt töltött idő, amely segíti a szülő-gyermek egymásra hangolódását, megerősíti és elmélyíti a kapcsolatukat. A mesét olvasó szülő és az azt hallgató gyermek között „virtuális” köldökzsinór alakul ki.
  • Előkészít a pihenésre, ellazít.
  • Fejleszti a gyermek képzelőerejét, fantáziáját, kreativitását, érzelmeit és érzelmi intelligenciáját.
  • Segít a feszültségek, félelmek, szorongás és a lelki nehézségek oldásában.
  • Példát mutat a gyerekeknek, és bátorítja őket egy nehéz helyzet, egy, az ő életükben adódó probléma megoldásában.
  • Segít megismerni és megérteni olyan fogalmakat, jelenségeket, mint például a bátorság, harag, szeretet, irigység, gonoszság, önzetlen segítségnyújtás, összefogás, de a mese beszél a születésről és halálról is, mint az életünk velejáróiról.

Kép: logiscool

A gyerekek 13,2 százaléka 4 óránál is több időt tölt el a világhálón napi szinten a legnagyobb magyar programozóiskola szerint. A 3500 diák válaszaira épült felmérés arra is rámutatott, hogy az internethasználat az életkor emelkedésével folyamatosan nő. De vajon mit takar mindez a gyakorlatban, mi történik a fiatalokkal a digitális térben?

Hogyan válasszunk mesét?

  • Fontos, hogy mindig a gyermekünk életkorának és lelki világának megfelelő mesét válasszunk, hiszen csak így fogja megérteni a történetet, és a mese csak így fogja elérni a célját.
  • Tartsuk szem előtt azt is, hogy a gyermekünk meddig tud egy dologra koncentrálni. Kisóvodás korban elegendő lehet a 3-4 perces mese is. A figyelem terjedelme – a kora mellett – függhet a gyermek fáradtságától is.
  • Még jobb, ha mi találunk ki valamilyen történetet, hiszen abba beleszőhetjük a gyermekünket érintő „problémákat”, az őt foglalkoztató kérdéseket, az őt ért történéseket.

− A legfontosabb, hogy szívből meséljünk, akár egy személyes vagy egy kitalált történetet, vagy akár sokadjára is örömmel olvassuk el gyermekünk kedvenc meséjét. A meseolvasás vagy mesemondás legyen egy olyan program, amelyben mindenki szívesen vesz részt, soha ne erőltessük. Természetesen meg kell találni az időt a számítógépezésre vagy a tévénézésre is, de ha tehetjük, a nyüzsgő napot egy összebújós meséléssel zárjuk – tette hozzá Küri Johanna.

(Forrás: Budai Egészségközpont)

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.