Lakberendezés cikkek

Mániákusan gyűjtögetünk
Imádunk takarítani - egy felmérés szerint! A magyarok majdnem kétharmada minimum heti egy alkalommal takarít, és háromnegyede legalább egyszer egy évben tart nagytakarítást otthonában. Felesleges tárgyainktól azonban nehezen válunk meg. Ha mégis, a legtöbben vagy adományoznak vagy egyszerűen csak kidobják azokat, de kevesen gondolkodnak másfajta felhasználási módokon.

Varázsolj friss hangulatot a lakásodba!
Egyszerű megoldásokkal vidámságot és tavaszi hangulatot csempészhetsz a lakásod bármelyik helyiségébe. A tavaszvárás jegyében összeszedtünk néhány jópofa, egyszerű dekorációs ötletet, amitől igazán felvidulsz itt, a tél végén!

A minimalizmus 10 arca
A minimalizmus mottója: a kevesebb több! És ez a felfogás ma már az élet minden területét átszövi. Mi 10 pontba szedtük, de sokáig lehetne folytatni a sort.

Mit üzen a kék?
Kiemelkedő szerepük van a színeknek életünkben, egyformán hatnak hangulatunkra, egészségünkre, boldogságunkra. Mint ismeretes, idén az Év Színe a klasszikus kék, mely az élet több területén is fontos üzenetet hordozhat.

7 trendi lakberendezési ötlet 2020-ra a konyhától a nappaliig
Ha épp új lakás vásárlása előtt állsz, vagy netán felújításba fogsz, miért ne varázsolhatnád trendivé és divatossá az otthonod? Izgalmas időszak, ha a meglévő otthonod új külsőt kap egy felújításkor, de az sem kevésbé unalmas, ha költözés előtt formálnád a saját ízlésedre a választott lakást. Mindenesetre hoztunk néhány olyan lakberendezési stílusötlet, melyekből ihletet meríthetsz a tervezéskor, legyen szó a teljes berendezésről vagy csak egy-egy apróságról.

Légy szerencsés idén - Szabadulj meg a negatív energiájú tárgyaktól!
Lassan beindult az új év, ami megfelelő alkalom lehet arra is, hogy a lakásodat szerencsehozó állapotba hozd. Noha a feng shuiban nem mindenki hisz, van néhány olyan tanács, amit még így is érdemes megfogadni.

2020 színe a klasszikus kék
Kinek mi jut eszébe a PANTONE 19-4052-ről? És ha azt mondjuk, hogy ez a tenger, az ég, a búzavirág, vagy a szilva színe? 2020-ban a klasszikus kék az Év Színe.

Kis konyhai matek
Az otthon melege a konyha – szokták mondani. A lakás egyik központja, a hely, amit talán a legtöbbet használunk. Nem csoda, hogy időnként ráfér egy kis ráncfelvarrás: egy elromlott tűzhely, a leszakadt szekrényajtók sok bosszúságot, vagy akár balesetet is okozhatnak. De mibe kerül felújítani a konyhát?

Hosszú ahhoz a tél, hogy unalmas legyen
Ritkán gondolunk arra a karácsony vége és a tavasz kezdete között, hogy hangulatos dekorációkkal kiélvezzük otthonunkban a tél hátralevő részét. Legtöbben mindent megteszünk, hogy széppé varázsoljuk az ünnepeket, de elfeledkezünk január és február örömeiről. Legyen idén másképp!

Terülj, terülj, asztalkám!
Fontos szerepet játszik családi és társasági életünkben az étkező. Jobban összetartja a családot, ha minden este egy szépen megterített asztal és finom falatok mellett közösen vitatjuk meg a napi történéseket, és a barátainkat is szívesebben hívjuk át egy ebéddel vagy vacsorával egybekötött beszélgetésre. Ehhez azonban szükség van egy hangulatos térre, ahol nyugodtan és kényelmesen együtt lehet a társaság. Ehhez adnak hasznos tippeket az oszrák székhelyű lakberendezési áruházlánc szakértői.
Idén ettől megyünk falnak!
Fagylaltszínekkel, a szalmarózsa stílusos eleganciájával, a különböző árnyalatok játékos eklektikájával és a kreatív önkifejezés lehetőségével köszöntjük a nyári hangulatot!
Tombolnak a sivatag színei
Épp csak búcsút mondtunk a télnek, a húsvét máris itt van egy karnyújtásnyira. Mi lehet jobb időtöltés annál, mint amikor a szeretteinkkel együtt vagyunk? Színesítsd az ételt az éledő természet mintájára! Díszítsd a lakásod a sivatag színeivel!
Így jönnek el az angyalok
Nyakunkon a karácsony, ezt jelenti az adventi várakozás. Van, aki ezt teherként éli meg, s vannak olyanok is, akik teljesen átszellemülten várják az ünnepeket. Tartozzunk bármelyik csoportba is, fogadjuk meg a szakértő tanácsát, hogy igazi karácsonyi hangulatot teremthessünk otthonunkba, hogy aztán a következő hetek valóban emelkedett hangulatban, gyermeki izgalommal párosulva teljenek. Sok sikert!
Lehengerlő sokszínűség a divatban és az otthonunkban - Képekkel
Rendhagyó fashion show keretében adták át a Poli-Farbe Lehengerlő sokszínűség nevű divatpályázat díjait. A Várkert Bazárban újra kiderült, hogy otthonunk színeit a ruhatrendek diktálják.
Legszivesebben semmit sem teszünk mi, magyarok
A magyarok háromnegyede általában elégedett az otthonával, de legtöbbjük belemenne kisebb-nagyobb változtatásokba – derült ki a legismertebb svéd lakberendezési árúházlánc reprezentatív kutatásából. A legtöbben a nappali és a konyha felújítására vágynak, hiszen a legtöbb időt ott töltik. A kutatás rávilágított arra is, hogy míg a férfiak a saját szobájukba, a nők inkább a hálóba vonulnak vissza, ha teljes nyugalomra vágynak – a válaszadók két százaléka számára pedig a toalett jelenti a béke szigetét. Kikapcsolódás gyanánt legtöbbször internetezünk, tévézünk vagy zenét hallgatunk.
Soha ne add fel önmagad!
Karrier, elismerés, gyermekvállalás, sikerek, szerepek. Nem könnyű az összeegyeztethetőség, pláne, ha nők esetében merülnek fel ezek a témák. A GLAMOUR Women of the Year jelöltjeiről példát vehetünk, bármelyikről legyen is szó. Zai Viki és Neszményi Lilla páratlan lendülettel, és egyedi meglátásokkal kápráztatja el napról-napra megrendelőit a lakáskultúra világában, miközben Follow Anna közösségi médiában való megjelenései már néhány perc eltelte után több ezres nézettséget generálnak. Kitartásuk, karakterességük, elismertségük, és még sok más tulajdonságuk mellett az is közös bennük, hogy mindannyian versenyben vannak a példaértékű személyiségért és – saját szakmájukon belül tanúsított – munkásságért járó címért.
Amikor a kényelem randizik a praktikummal
Egyre népszerűbbek a lakótelepi lakások az ingatlanpiacon. Sokan befektetésnek szánják, másoknak életete ott kezdődik, megint mások nem is szándékoznak elköltözni belőle. Lehet sorolni az előnyüket, a hátrányokat, de a legtöbben helyszűkére panaszkodnak. Aggodalomra azonban semmi ok! Egy kis ötletességgel látványra szinte duplájára lehet növelni egy 34 négyzetméteres lakást is. Nézd és használd a tippeket!
Fénnyel űzd el a depressziót!
Rövid, szürke, sötét nappalok, csontig hatoló fagy és szél, nem csoda, hogy a depresszió akármikor ránk törhet. Ebben a természetes napfényben nem bővelkedő téli évszakban különösen gyakori. A szakember szerint viszont jól megválasztott fény- és színbeállításokkal könnyen leküzdhetjük, sőt meg is akadályozhatjuk a kialakulását. Alkalmazhatjuk őket külön-külön is, együtt viszont verhetetlen kombináció.
Négy trükk a pakoláshoz
Nyári ruhák a tél közepén, korcsolya felszerelés júliusban, imádott gyerekkori legók – bizonyos holmik folyton útban lesznek, a városi embernek pedig ritkán adatik meg, hogy egy mindent elnyelő lakást mondhasson otthonának. Íme, néhány megoldás, ami könnyebbé teheti az együttélést múltunk felhalmozott cuccaival akár egy garzonban is. Itt a hétvége, a rendrakás ideje!
Halványkék és rózsakvarc - így néz ki 2016 otthona
Az idei év lakástrendje a színek terén is a harmónia megteremtésére törekszik, talán ezért lett a meleg, ölelő rózsa kvarc és a halványkék a 2016-os év színe. A két árnyalat felhasználási lehetőségei a lakberendezés területén határtalanok, illetve a nyugalom és a biztonság iránti igényünket is tökéletesen kielégítik.
Hahó! Itt az idő! Varázsold át otthonod, de okosan!
Nemcsak a ruhatárod, de lakásod stílusát is gyakran változtathatod! Egy új függöny, díszpárna vagy asztaldísz sokat dob szobád hangulatán - és persze, a Tieden! Legtöbbünknek a nappali és a háló berendezése a legfontosabb. Ha átalakításáról van szó, a család közösen dönt, de ehhez gyakran kéritek profi szakember segítségét is. A fő szempontok: a kényelem, a stílus és a praktikum – derül ki az Arena Fashion Index legfrissebb, őszi kutatásából.
Készülj az ünnepre, varázsold át a lakásod!
Vanília, fahéj, cukor – ezek aztán igazi karácsonyi ízek! Vagyis színek. Hogy is van ez? Miért ne használhatnák idén a dekorációban azokat az elemeket, amiket a legfinomabb karácsonyi sütikből ismerünk?
Barátságos őszi melegség otthon
Minden évszaknak más és más a hangulata. Szeretem, ha az otthonom is ezt tükrözi! Egy pár gesztenye, egy kis dísztök, egy-egy gyertya, néhány őszi levél átvasalva, és már kész is!
Vissza a természetbe - télen is!
Rugalmas, modern, elegáns: új divat a mobil télikert. Előnye, hogy kedvedre alakíthatod, nyithatod, zárhatod, miközben gyönyörű üvegfelületeken keresztül élvezheted kerted látványát. Egy olyan plusz szobát kapsz, ami kitűnően használható nappalinak, étkezőnek, vagy akár klasszikus funkciót is kaphat: tartsd ott a télen védelemre szoruló cserepes növényeidet.
Férfi írók új szerepben
A gyerekeké, családosoké a főszerep a szeptember 12-13-ai hétvége az egyik lakberendezési márka minden áruházában. Akciójukhoz megnyertek két kiváló írót, művészt: Dolák-Saly Róbertet és Csitáry-Hock Tamást is, akik újdonsággal rukkolnak elő fiatalok számára! Ezenkívül rengeteg színes, érdekes és szórakoztató program várja az érdeklődőket!
Apró tippek a kényelmesebb és zöldebb hálószobához
A hálószoba manapság már egyáltalán nem csak az alvás, de mindenféle kikapcsolódás, feltöltődés helyszíne. Néhány apró trükkel még kellemesebbé és praktikusabbá tehetjük úgy, hogy közben a környezettel is jót teszünk!
Színekkel a szürkeség ellen
Lakberendező, festő és lakossági pályázó. Ezekben a kategóriákban hirdette meg a Trilak azt a fotópályázatot, amelynek végén áprilisban átadják majd az idei Arany Ecset Díjakat. Farkasházi Réka, Koós Réka, Puskás Peti és Csonka András is kedvet kaptak ahhoz, hogy otthonuk egy-egy helyiségét felújítsák, megszépítsék a színek segítségével.
Így lesz igazi kültéri szoba az erkélyből
Eszedbe jutott már valaha, hogy az erkélyedre különleges helyként tekints? Pedig több van benne, mint képzelnéd! Bármikor egyszerűen és gyorsan kellemessé teheted az otthonod ezen részét, ha elolvasod 8 tippünket – melyeken érdemes elgondolkoznod –, mielőtt belevágnál az átalakításba. Meglátod, nem is annyira költség- és időigényes, mint ahogy hitted volna!
Mutasd a lakásod, megmondom ki vagy!
A lakásom számomra a nyugalom szigete – az emberek több mint 80 százaléka érez így. Személyiségünk azonban jelentősen befolyásolhatja az otthonunkhoz fűződő viszonyunkat. Az otthonülő típusú, magának való emberek 60 százaléka, míg a pezsgő társasági életet élők csupán 29 százaléka ért teljes mértékig egyet az állítással. Egy friss kutatás egyéb érdekességekre is fényt derített.
Hagyományok trendi módon - képekkel!
A fazekasmesterség magyarországi hagyománya olyan érték, amelyhez érdemes visszanyúlni, így ma is aktívan dolgozó és minőségi munkát végző magyar fazekasmestereket kértek fel együttműködésre a POSITION-Kollektíva tervezői egy új kollekciójuk megalkotásához.
5 tipp egy igazán jó gyerekszobához
Míg a gyereknek a nyári szünidő a kikapcsolódás ideje, sok szülő most valósítja meg a gyerekszoba felkészítését az iskolai hétköznapokra. Újragondolva a gyerekszoba berendezését, többfunkciós térben érdemes gondolkodni, hiszen a játékon és a pihenésen kívül a gyerekek kuckójának kialakítása az otthoni tanulás hatékonyságát is befolyásolja.
Ez is lehet szobanövény - gondoltad volna?
A legtöbb lakásban fellelhető egy-két szobanövény, még a legkevésbé gondosak is locsolgatnak néhány kókadt páfrányt, s van, aki igazi dzsungelt épít maga köré. De van egy egészen új trend is. Megmutatjuk, mire lehet szükséged az igazi természetközeli hangulathoz!
4 tipp, 4 hangulat - terasztrendek a természetestől az urbánusig
Természetes, családias környezetre vagy épp egy igazi partihelyszínre vágyunk? Akár egy kisebb teraszon is szinte bármilyen hangulatot varázsolhatunk magunknak. Nem a négyzetméter, hanem az ötlet számít!
Ilyenre fesd a konyhád! - 8 őrületes színvariációval segítünk!
Egy konyha megtervezésének nincsenek szigorú szabályai. Mindenben mindig lehet változatos. Ám ha néhány esetben meghökkentő, színeiben kicsi vad, formáiban rendhagyó, az még kalandosabbá, izgalmasabbá teheti. A következő képeken éppen ilyeneket láthatsz, noha itt csak a színválasztásban voltunk bevállalósabbak! Te melyiket választanád a nyolcból?
Szupertrendi! Ipari dizájn otthonra - képekkel
A nyári meleget különösen nehéz a betondzsungelben elviselni, ahol az aszfalt szinte önti magából a forróságot. Hajlamosak vagyunk a nyarat szenvedésként megélni a városban, pedig a fülledt hangulat élvezetéhez hozzásegít a minket körülvevő berendezés átalakítása és néhány új kerti bútor!
Határtalan színharmónia
Otthonunk berendezésénél nagyon odafigyelünk arra, hogy milyen színű párnákat választunk a függönyhöz, vagy hogy a padló és a falak színe harmonizáljon. Miért lenne kivétel az ablakkeretek árnyalata?
Neked is kell egy kerti törpe! Épp olyan, mint te...
Itt az ideje, hogy végre vegyél magadnak te is egy cuki kis kerti törpét! A legújabb változat szerint, ha vendég érkezik, hangosan füttyent. Igazán beláthatod, hogy jól jön egy szerencsehozó és védelmező valaki a ház körül. Egy hozzád hasonló.
Így lesz hangulatos az erkélyed, teraszod!
Te is szereted a napfényes teraszon kortyolgatni a reggeli kávédat? Hétvégén esetleg a reggelidet is szívesebben fogyasztod az erkélyen? Adunk néhány hasznos tippet, hogyan és milyen növényekkel, bútorokkal és kiegészítőkkel teheted még hangulatosabbá az ott töltöd idődet. Ráadásul be is tájolunk…
Hányszor cserélünk fürdőkádat életünk során?
Fürdőszobát átlagosan két-háromszor építünk vagy újítunk fel életünk során, így a címben feltett kérdésre is feltehetően ugyanez a válasz. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogyan tervezzük meg a fürdőszobánkat, és mit építünk bele, hiszen jó pár évig nézzük és használjuk. S még a fogmosás is jobban esik, ha a környezet szép és testhezálló…
Bűvöskocka lesz a világtrend jövőre?
Ragyogó hatású mozaikburkolatok és fémes felületek, strasszokkal díszített dekorcsíkok, valamint kézműves termékek határozzák meg a következő esztendő kerámiaburkolatainak és fürdőszobáinak trendjét – ez derült ki a szeptember végén Bolognában megrendezett CERSAIE kiállításon. A világ legrangosabb szakmai seregszemléjén 100 ezer látogató volt kíváncsi a legújabb fejlesztésekre – számolt be Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője a tapasztalatairól.
Kényelmes, többfunkciós bútorok, modern otthonokba
Kiforrott dizájn, kívül-belül a legfinomabb anyagok — az IKEA a STOCKHOLM sorozattal minőség és ár tekintetében is méltó kihívót teremt a formatervezés legnépszerűbb bútormárkáinak. Az új kollekció fókuszában a nappali, az étkező és a hálószobai megoldások állnak.
Színes gömblámpák otthonra,karácsonyi ajándéknak!
Színes gömblámpák cérnából? A világszerte népszerű francia La Case de Cousin Paul gömblámpákkal egyszerűen varázsolhatjuk át a lakás bármely pontját, de akár az irodát vagy kirakatot is színessé, egyedivé tehetjük vele. Íme, a tökéletes karácsonyi ajándék.
Olcsó megoldás, hogy feldobjuk a szobát
Azt, hogy a textilek barátságosabbá tesznek egy helyiséget, még azok is tudják, akiket egyáltalán nem érdekel az otthonuk berendezése. De azt, hogy ez nem csak a kanapéra helyezett díszpárnák számának növelését jelenti a nappaliban, már kevesebben.
MEGJELENT A KONYHA&FÜRDŐ ŐSZI SZÁMA
A hasznos tippek, szép képek és remek receptek mellett játékkal is készültünk az őszi számban. Aki figyelmesen olvassa a Konyha & Fürdő aktuális számát, könnyedén válaszol az alábbi kérdésre:
Milyen hőmérsékletűnek kell lennie festéskor a helyiségnek?
Öltöztessük fel a falat!
Régen a tapéta a kiváltságosok privilégiuma volt, hiszen a középkorban használt falikárpitok, későbbi a textilburkolatok, selyemtapéták igen költséges holmik voltak. A 19. században megjelent papírtapétát már a kevésbé tehetősek is megengedhették maguknak. A mai választékban mindenki mindent megtalálhat, de a pénztárca ma is némileg behatárolja a lehetőségeket.
Heverészni jó!
A fekvőfotelek története nagyon messzire nyúlik vissza; ez a bútortípus valamilyen formában felbukkan sok korszakban. Már az ókorban kedvelték a napközbeni heverészésre szolgáló bútort, de megtaláljuk XV. Lajos korában, amikor a rokokó hódított, vagy később az angol klasszicista bútorok között, és persze ma a 21. századi minimál artban.
A kerámia beköltözik a szobákba, teraszokra
Életünk során változunk mi is, az ízlésünk is, így időnként óhatatlanul vágyat érzünk otthonunk megújítására, átalakítására. Elsősorban a nőkre jellemző ez az érzés, a férfiak inkább ragaszkodnak a megszokott környezethez. Ennek ellenére a szép burkolatok nemcsak a gyengébbik nemet ejtik rabul, a mai kerámialapok ugyanis oly mértékben tükrözik a technológia fejlődését, hogy a férfiakat is lenyűgözik.
Nagy a család, de kicsi a fürdő?
Ha öt embernek – közülük négyen nők – kell használnia egy nem túl nagy fürdőt, akkor tényleg mindennek nagyon flottul kell működnie. Ráadásul ez esetben a tulajdonosok a minimál stílust kedvelik, ezért a „nagyüzemet” letisztult külső mögé kellett rejteni.