Életforma.hu

STÍLUS

Mutasd a lakásod, megmondom ki vagy!

A lakásom számomra a nyugalom szigete – az emberek több mint 80 százaléka érez így. Személyiségünk azonban jelentősen befolyásolhatja az otthonunkhoz fűződő viszonyunkat. Az otthonülő típusú, magának való emberek 60 százaléka, míg a pezsgő társasági életet élők csupán 29 százaléka ért teljes mértékig egyet az állítással. Egy friss kutatás egyéb érdekességekre is fényt derített.

Betörés, vihar, beázás - ettől félünk leginkább - Kép: Pixabay

Az otthonnal kapcsolatos viszony és elvárás, valamint a lakás berendezésével, karbantartásával kapcsolatos szempontok szerint négy csoport különböztethető meg az Allianz Hungária és a GfK Hungária közös kutatásának eredménye alapján.

Az első csoport tagjai szinte csak alvóhelyként használják a lakást, így annak berendezése, tisztasága, felújítása nem bír nagy jelentőséggel számukra. A „modern rendetlenek” számára fontos a lakás tisztasága és berendezése, de a mindennapokban nem tudnak annyi időt, figyelmet fordítani a lakás állapotára, takarítására, mint szeretnének, viszont modern elektronikai eszközökkel, berendezésekkel igyekeznek körülvenni magukat otthonukban. A „rendszeretők” életében elengedhetetlen szerepet játszik az otthoni tisztaság és rend, ezért hajlandók és képesek is erőfeszítéseket tenni. A „lakásimádók” csoportjának tagjai igazi lakberendezők, akik számára a lakás berendezése, stílusa kiemelten fontos, hiszen gyakran ad helyet baráti, családi összejöveteleknek. Számukra a lakás berendezése az önkifejezés eszköze, így ők sok időt és pénzt fordítanak otthonuk csinosítására, folyamatos felújítására, rendben tartására. Míg a lakásimádók 71 százaléka, a lakásba csak aludni járók 5 százaléka érzi úgy, hogy a lakásuk hűen tükrözi egyéniségüket.

Ez a te hangulatillatod! Jöhet a relax!
Az otthonnak elválaszthatatlanul fontos eleme az illat. Mindig a hangulatunknak megfelelően érdemes választani. Megfáztál? Ideges vagy és rosszkedvű? Nem tudsz aludni? Készíts magadnak egy forró fürdőt gyógyfüvekkel és aromaolajokkal, és merülj el a lágy, illatos vízben! Segítünk a relaxálásban. Válassz magadnak illatot!

A kutatás szerint a válaszadók 80 százaléka például energiatakarékos izzót használ, de jelentős eltérés figyelhető meg abban, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek az energiatakarékosság fontosságára a négy különböző kategóriába tartozó emberek. A „lakásimádók” körében például 4,5-szer akkora a napelemet, napkollektorokat használók aránya, mint azoknál, akik csak aludni járnak haza, és több mint kétszer annyian szereltettek be programozható termosztátot is. Míg az előző csoport közel 80, az utóbbinak csupán 48 százaléka használ legalább „A” energiaosztályú háztartási gépeket.

A lakásukkal kapcsolatban az emberek többsége attól tart leginkább, hogy betörnek, miközben otthon vannak, de a viharoktól, a beázásoktól is sokan félnek. Érdekes, hogy azok, akik csak aludni járnak haza, a többi csoporthoz képest jóval magasabb arányban félnek attól, hogy bekapcsolva felejtik a gázt, nyitva hagyják a csapot, vagy bármely módon a saját feledékenységük miatt keletkezik kár a lakásukban. Az optimista beállítottságú emberek csaknem 80 százaléka viszont semmitől sem fél, valószínűleg azért, mert 93 százalékuk rendelkezik lakásbiztosítással. Bár a félelem nem jó tanácsadó, a felkészültségre szükség van, hiszen a kutatás szerint az elmúlt 5 évben a lakosság 50 százalékának, az elmúlt egy évben pedig 10 százalékának otthonát érte valamilyen kár. Éppen ezért oda kell figyelni arra is, hogy otthonunk számára megfelelő védelmet biztosítsunk, akármelyik típusba is tartozunk. Az otthonunk kialakításába fektetett időt ugyan semmi nem tudja pótolni, de egy jól megválasztott lakásbiztosítással az anyagi károk enyhíthetők, ha valamilyen káresemény történik. Időről időre érdemes körülnézni a piacon, hogy vannak-e újabb, korszerűbb szolgáltatásokat kínáló termékek.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.