Népbetegség cikkek

Refluxra dinnyét!
Ahogy egyre inkább népbetegség a reflux, annál könnyebben diagnosztizálják a régen még nehezen beazonosítható betegséget. Ha a nyelőcső alsó záróizma nem megfelelően zár, a gyomor savtartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ennek hatására a reflux egyik legjellemzőbb tünete az égető érzés, illetve az emésztési zavarok.

Dolgozik a néma gyilkos
Népbetegségnek számít a hypertónia a fejlett országokban, így Magyarországon is. Világszerte egymilliárd ember szenved magas vérnyomásban, a kór évente 8 millió életet követel. Évente csaknem 5000 magyar ember halála írható a betegség számlájára. Más becslések szerint még aggasztóbb a helyzet, mivel minden 8. halálesetben játszik közre a magas vérnyomás, ezzel maga mögé utasítva a daganatos megbetegedéseket is.

Amiről senki sem szeret beszélni
A felnőttek felét kínozza az aranyér, mégsem beszélünk róla szívesen. Pedig fontos lenne tudnunk, hogy milyen típusai vannak, és mikor kell szakemberhez fordulnunk ahhoz, hogy megelőzzünk egy kellemetlen beavatkozást. Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa elmondja, hogy milyen kezelési formák érhetőek el, és hogyan előzhető meg a betegség kialakulása és súlyosbodása.

Népbetegség, amit nem szabad szégyelni
Vannak betegségek, amelyek nemcsak kellemetlen tüneteket okoznak, de orvoshoz sem szívesen fordulunk vele, mert kényelmetlen róla beszélni, vagy, mert tartunk a vizsgálatoktól. Ilyen az aranyér is, amelyet bizony gondosan titkolunk mindaddig, míg a panaszaink otthoni kezeléssel megszüntethetők. Pedig jó, ha tudjuk, hogy a lakosság majd 40 százaléka szenved tőle, így nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Mit kell tudunk a betegségről?
Nemcsak a gyomorégés jelezhet refluxot
A reflux népbetegség, sokan küzdenek a gyomorégés, gyomorfájás tüneteivel. A betegségnek létezik azonban egy másik formája is. Csendes reflux esetében nem jelentkeznek a jellegzetes panaszok, gombócérzés, gyakori fertőzések és kialvatlanság figyelmeztethet rá.

Dilis vagyok! Ugyan mitől?
Idegesség, hangulatzavar és a napjainkban olyan sok problémát okozó pánikbetegség is jelentkezhet a pajzsmirigy rendellenes működésénél. Miért nem gondolnak a páciensek és a háziorvosok egyből pajzsmirigy zavarra? Ezt is megtudjuk dr. Békési Gábor PhD-től, a Budai Endokrinközpont orvosától.
Ettől szenved az emberek majdnem fele
Megerőltetés, rostszegény táplálkozás, várandósság, de akár az idő múlása is hozzájárulhat az aranyerességhez, amely a fejlett országokban a lakosság majdnem 40 százalékát érinti. Sokan nem veszik elég komolyan, vagy szégyellik felkeresni az orvost, pedig az aranyerességnél gyakran jelentkező vérzés előhírnöke lehet a vastagbél daganatos megbetegedéseknek, amely Magyarországon a tüdőrák után a második legtöbb ember halálát okozza.

Kövér a gyereked? Nem lesz jó vége!
Bár az ünnepi étkezéseknél a szülők többsége engedékenyebb, mint az év többi részében, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kisgyermekek tápanyagigénye merőben eltér a felnőttekétől, ezért például farsangkor sem ehetik ugyanazt, mint a család többi tagja. Kifejezetten aggasztó tény, hogy az 1-3 éves gyerekek a maximálisan ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztják minden nap, az ünnepi időszakban pedig tovább emelkedik ez a szám.

Előzd meg az amputációt!
Az előző évek tapasztalatait igazolta az idén már negyedszerre megrendezett országos Érszűkület Nap, ahol országszerte hat helyszínen (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged), több százan vettek részt az eseményen. A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság szervezte az eseményt, ahol idén külön figyelem irányult a cukorbetegek láb panaszainak felismerésére, hiszen a lábakon végzett amputációk felét diabétesszel élőkön végzik el.

Támad a csendes gyilkos
Egyre több embert érint az egész világon a magas vérnyomás, ennek ellenére igen kevesen veszik komolyan, pedig olyan szövődményeket okozhat, mint a stroke vagy a szívinfarktus. A legtöbben egyedül a gyógyszeres terápiától várnak javulást, és kevesen tudják, hogy bizony életmódváltással is igen sokat lehet tenni az értékek normalizálása érdekében!
Ártalmas az irodai zaj
Egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint a magyarok 25%-a gondolja úgy, hogy túl zajos a a munkahelye. Ez pedig azt jelenti, hogy a zaj következtében keletkező halláskárosodás Európában a leggyakoribb munkahelyi betegség. A zajnak ugyanakkor a halláskárosodás mellett komoly stressz keltő hatása is van. A káros tünet nemcsak azokon a munkahelyeken jelentkezik, ahol a zaj meghaladja a törvény szerint előírt határértéket, ezáltal kötelezővé válik a védőeszközök használata, de a manapság népszerű egyterű irodákban az általános zajnak is lehet pszichére káros hatása.
Minden hatodik ember volt már depressziós
A depresszió ma az egyik legelterjedtebb népbetegség szerte a világon így Magyarországon is. Nem lehet eleget beszélni erről a tabu témáról, hiszen még mindig sokan titkolják, nem kezelik betegségüket, és megalapozatlan magyarázatokkal nyugtatják magukat. Sokak szerint aki felvállalja a betegségét, azt megbélyegzik. Minden hatodik ember - a nők 24, a férfiak 10 százaléka - élete során legalább egyszer megtapasztalja a depresszió kínjait, amelyek súlyos esetben leírhatatlan szenvedést okoznak, végkifejletként pedig akár öngyilkosságig is vezethet!
37 millió ember élete múlhat ezen
Melyek lehetnek a négy legelterjedtebb krónikus betegség hátterében álló rizikófaktorok? A WHO nemrégiben megnevezte őket. A szakértők egyetértenek abban, hogy jelentős változásokra van szükség, hogy ezeket az életmóddal kapcsolatos kockázati tényezőket visszaszorítsuk.
A munkahelyi stressz tesz minket beteggé?
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a munkahelyi egészségvédelem a 21. század egyik legfontosabb egészségfejlesztési területe. A munkahelyi stressz a 21% népbetegsége, európai vezetők szerint már problémát jelent a vállalatoknál. A munkahelyi egészségfejlesztő programokat az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a vállalatok beépítették működésükbe, hiszen általa drasztikusan csökken a betegszabadságok száma és az egészségügyi ellátás összege, növekszik a munkavállalók hatékonysága. A munkavállalók pedig egészségesebbek, mind lelkileg és testileg.
Biztonságos pajzsmirigy-kivizsgálás ultrahanggal
A pajzsmiriggyel kapcsolatos problémák nagyon sokakat érintenek. A változatos tünetek hátterében álló betegségek kivizsgálásának egyik sarokpontja az ultrahangos vizsgálat. A témáról dr. Fenyvesvölgyi Krisztina, az Oxygen Medical ultrahang-specialistája beszélt.
Lehet, hogy te is cukorbeteg vagy?
A cukorbetegség szinte népbetegségnek számít, amelynek 2-es típusára számos életmódbeli tényező is hajlamosíthat. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical diabetológusa ezekről és a megoldási lehetőségekről beszélt.
A hiperbár oxigénterápiáról és a lábszárfekélyről
A lábszárfekély valódi népbetegség. Magyarországon 100.000-re becsülhető a lábszárfekélyes betegek száma. Ha ezt az ún. szövethiányos állapotot megfelelő sebkezeléssel, gyógyszeres kezeléssel vagy akár műtéttel sem lehet megszüntetni, következik az amputáció. Valóban nincs más megoldás?
Új népbetegség világszerte: a kiégés!
Ha kiégésről van szó, a szakemberek már népbetegségről beszélnek. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) egyik legfrissebb felmérése szerint a kiégés (burnout) 2030-ra első helyen fog állni a leghalálosabb betegségek között, megelőzve a szívinfarktust és az AIDS-t is. A betegségnek gazdasági hatásai is jelentősek, Nagy-Britanniában 4 millió, az USA-ban pedig 550 millió munkanap vész el (az összes munkavállalóra vetítve) a kiégés miatt.